DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kórházban az elmúlt években összesen 10,5 milliárd forint értékű fejlesztés zajlott, ebből csak az eszközfejlesztés volt 7,4 milliárd forint. Azok a különböző példák, amelyeket felsorolt, szinte mindegyike valamilyen fejlesztéssel kapcsolatos, amit az infrastruktúrával kapcsolatban mondott. Az egyéb esetek természetesen sajnálatosak, de azok nem közvetlenül a kormányzati fejlesztésekkel összefüggőek, hanem helyi orvosi kérdések.
Ön például azt mondta, hogy hetekig nem volt víz. Itt arról volt szó, hogy egy új technológiai tömb épült, és ameddig ennek a vízvezetékeit rácsatlakoztatták a rendszerre, addig a vízfogyasztást néhány órára valóban korlátozni kellett, de ezt előre bejelentették.
Ez tehát nem egy baleset következtében volt, hanem egy új épülettömb teljes kórházra való rácsatlakoztatása következtében. Azt mondta, hogy hónapokig nem voltak steril eszközök. A gőzsterilizálás szintén egy fejlesztés alatt álló terület, 150 millió forintból újítja meg a kórház. Uniós projekt része ez a korszerűsítés, és ebben az időtartamban a gyöngyösi kórházból volt folyamatos az ellátás január első feléig a gőzsterilizálás kapcsán. A fűtésrendszerben szintén javítási munkák voltak, amelyek tervezettek voltak, előreláthatók voltak, amelyek miatt adott esetben egyik vagy másik részen rövidebb ideig szünetelt az ellátás.
Összességében tehát elmondható, hogy ez a 10,5 milliárd forint jelentős előrelépés. Nyilván nagyon nagy hátrányt kell behozni a Heves megyei kórházakban, hiszen a 2010 előtti időszakban inkább csak hátrány érte őket, inkább csak kivonták onnan a pénzt és a forrásokat, ezeket kell most pótolni. De amiket ön példaként mondott az infrastruktúrában, az mind-mind egy-egy fejlesztés bekapcsolásának, elindításának a járulékos következménye, szerelési következménye.
S azt is tudom mondani, hogy a nagy radiológiai berendezések próbaüzeme folyamatos, egy CT-berendezés ezekből már használható, egy MR-t pedig 400 millió forintból tudott venni a kórház. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi