KONTRÁT KÁROLY

Full text search

KONTRÁT KÁROLY
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az első mondatára reagálva engedje meg, hogy azt a megjegyzést fűzzem az MSZP döntéséhez kapcsolódva, hogy nagyon helyes, hogy ilyen munkacsoportot hoznak létre - jobb későn, mint soha. Ezzel a döntéssel kapcsolatban ennyit szeretnék megjegyezni.
Ami a továbbiakat illeti, a rendőrség minden, a jogszabályban biztosított rendelkezésére álló lehetőséggel él, és minden nyomozati cselekményt megtesz annak érdekében, hogy a tényállást teljeskörűen kiderítse, és a bűnösöket bíróság elé állítsa. A rendőrség Magyarország valamennyi településén, minden bűnözővel szemben határozottan fellép az állampolgárok élet- és vagyonbiztonsága, a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében. Magyarország jogállam, ahol senki nem állhat a törvények felett, minden embernek, aki a törvényeket megszegi, felelni kell a tettéért. (Taps az MSZP sorai felől.)
A kormány zéró toleranciát hirdetett meg a korrupció ellen, és elkötelezett abban, hogy az állam iránti bizalmat növelje, és minden rendelkezésre álló eszközzel garantálja a nemzeti vagyonnal és közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a korrupció elleni eredményes fellépést. Az emberek jogos elvárása a bűnözés csökkentése és a bűnözőkkel szembeni hatékony, gyors, arányos és törvényes fellépés.
Tájékoztatom tisztelt képviselő urat, hogy az adójogi bűncselekmények elkövetésének vizsgálata a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartozik. Biztosíthatom, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - a rendőrséghez hasonlóan - bűncselekmény gyanúja esetén minden, a jogszabályban biztosított lehetőséget felhasznál annak érdekében, hogy a bűncselekmények elkövetőit elfogja és a büntetőeljárást lefolytassa. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi