TUKACS ISTVÁN

Full text search

TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mint látjuk, a mai napon a parlamentben az utak napja is van, hiszen Bene Ildikó képviselőtársam az M4-esért, Teleki képviselőtársam pedig a zalai utakért emelt szót. A parlamenti koreográfiát ismerve, ha egy kormánypárti képviselő kérdez, akkor abban a biztos tudatban kérdezhet, hogy az az ügy már rendben van. Az ellenzéki képviselők azonban nem így vannak ezzel.
Én nagyon boldog lennék, ha szabolcsi képviselőtársaim itt ülnének a parlamentben, sőt ők kérdeznék a következő problémát. A szocialista kormányok alatt, tehát az elmúlt hat év előtti elmúlt nyolc évben az M3-as autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg szívéig ért. Ez hatalmas gazdaságfejlesztési erő, vállalkozásokat vonz, és vonz majd a közeljövőben is.
Van azonban egy probléma, aminek a megoldását megígérték a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeieknek, mégpedig azt, hogy a vállalkozások számára problémát okoz feljutni az autópályára a termékeikkel, a készáruikkal. Tudom, hogy ez egy kellemes probléma, hiszen legalább már van autópálya, ugyanakkor több vállalkozás az elköltözés belengetéséig is kritika tárgyává tette azt, hogy nem képes normális, biztonságos körülmények között a pályáig szállítani. Ehhez néhány utat rendbe kellene tenni, különösen igaz ez Nyírbátorra és környékére, ahonnan ezek a vállalkozók jeleztek.
Tisztelt Államtitkár Úr! Azt szeretném tehát kérdezni, ha már Kelet-Magyarországot, mint az utak ügyében mintaprojektként szolgáló térséget említette Teleki úr hozzászólására, akkor mi lesz ezekkel az utakkal. Hiszen ez nemcsak munkahelymegtartó erőt jelent, a vállalkozások munkahelymegtartó erejét, biztonságos működését, hanem valljuk be őszintén, biztonságot és főleg kényelmet jelent az ezeken az utakon közlekedőknek. Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi