DÖMÖTÖR CSABA,

Full text search

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ön nem tud olyan kormányzati nyilatkozatot mondani, amely arról szólna, hogy minden meg van oldva (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Dr. Szakács László: Hajjaj!), sok még a teendő. Egy dolgot azonban állítunk, hogy ebben a munkában, a devizahitelesek megsegítésében az elmúlt évek tapasztalatai alapján az ellenzéki pártokra nem tudunk számítani.
Engedje meg, hogy önnek is elmondjam, hogy az LMP a mai ülést közösen kezdeményezte a Magyar Szocialista Párttal, és a furcsaság ebben az, még egyszer elmondom, hogy azokkal kezdeményezték a mai ülést, akik a fő felelősei a devizahiteles válságnak. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Ugyan már! - Ez hazugság! - Az elnök csenget.) Ezért engedje meg, hogy egy kicsit részletesebben felidézzem az előzményeket.
2002-ben volt Magyarországon egy jól működő lakástámogatási rendszer, és a hatalomra kerülő baloldal azt ígérte akkor, hogy ezt folytatja, majd ezt az ígéretüket megszegték, eltörölték ezt a programot. Ez a devizahitelezés felé terelte a magyar családokat, aminek eredményeként a lakossági devizahitelek összege több mint a százszorosára - tehát több mint a százszorosára - növekedett. Pár év alatt drasztikusan megváltoztak az árfolyamok. Miközben a bankok tisztességtelen gyakorlatot folytattak (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nézz jobbra magad mögé!), és mivel a baloldali kormányok szemet hunytak efelett, ez tragikus következményekkel járt: százezrek kerültek adósságcsapdába, kilátástalan helyzetbe. És szeretném az ön számára is rögzíteni, hogy a baloldali kormányok semmilyen, de semmilyen segítséget nem nyújtottak nekik. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Kivéve egy jó árfolyam!)A helyzet súlyosságát a polgári kormány a kezdetektől fogva felismerte, ezért az egyik első intézkedése volt a kilakoltatási moratórium meghirdetése, ezt követően bevezette az árfolyamgátat, és lehetővé tette a végtörlesztést, döntött a kormány a forintosításról és a bankok elszámoltatásáról. A bankok összesen több mint ezermilliárd forintot fizettek vissza. (Dr. Hadházy Ákos: Hova tettétek? - Dr. Szakács László: Hol van?)
A rend kedvéért azt is szeretném önnek elmondani, hogy a devizahitelesekre hivatkozó LMP sem az árfolyamgátat, sem a végtörlesztést, sem a Nemzeti Eszközkezelő létrehozását nem támogatta itt az Országgyűlésben. Így hát az LMP-re is igaz az a helyzet, hogy ha rajtuk múlik, magasabb lenne a törlesztő, több maradt volna a bankoknál (Dr. Szél Bernadett: Jaj, dehogy… Ne hazudjál már! Hazudsz! - Az elnök csenget.), és többen mentek volna csődbe. Ez a helyzet.
Ami a jövőt illeti, tisztelt képviselő úr: hogyha valóban szeretnék elkerülni a hasonló hitelezési válságokat, akkor nem flörtölnének egyre intenzívebben a szocialistákkal, nem próbálnának egyre jobban összeállni azokkal, akik, még egyszer mondom, a fő felelősei a devizahitelezési válságnak.
(13.20)
Mivel a hasonló válságok legjobb ellenszere egy jól működő otthonteremtési rendszer, ezért rengeteg magyar család nevében kérdezzük az LMP-től, hogy a szocialistákhoz hasonlóan ez a párt is fel akarja-e számolni (Dr. Szél Bernadett: Mi kérdezünk, ti válaszoltok!) a jól működő otthonteremtési programokat. (Dr. Szél Bernadett: A kormány nem kérdezi az ellenzéket! A kormány válaszol!) Ha valóban elkötelezettek a magyar családok ügye iránt, akkor őszinte választ adnak (Dr. Szél Bernadett: Ez nem az a műfaj, amikor a kormány kérdezi az ellenzéket!) erre a stratégiai jelentőségű kérdésre. Köszönöm, hogy meghallgatott.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi