DR. SZÉL BERNADETT

Full text search

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Szerintem az Orbán-kormány 2010 óta az égvilágon semmi mást nem csinál, mint harcol a magasabb bérek ellen, és ezt be is fogom önnek bizonyítani, bár nem ilyen tárgyalótermi hangulatot gondoltam ide a magyar parlamentbe, de ha felszólított rá, hogy bizonyítsam, én bebizonyítom. (Cseresnyés Péter: Nem ezt mondtam.)
2010 óta folyamatosan harcolnak a magasabb bérek ellen: a közalkalmazotti béreket befagyasztották; azokat az intézményeket gyengítették vagy éppen szétverték, amelyek a magasabb béreket okozzák; a munka törvénykönyvét, mint említettem, kicsinálták; gyakorlatilag a Gyurcsány-kormánytól örökölt politikát folytatták, ez a multinacionális vállalatoknak a mindenféle adókedvezményekkel való idecsábítása; kivezették az adójóváírást; az oktatást és a kutatást pedig visszafogták, most már ott tartunk, hogy egyetemeket akarnak bezárni. Na most, egy területen az fix, hogy növelték a béreket, a klientúrának a szintjén. És önök, tisztelt államtitkár urak, önök is jobban keresnek, mint korábban (Cseresnyés Péter: Nem igaz!), Matolcsy bankelnök is jobban keres, és van még néhány más kitüntetett, a bérek 100-300 százalékkal nőttek. A legarcpirítóbb példája ennek az állami vállalatoknál, ami ment, hogy negyvenszeres bérkülönbség van az egyszeri dolgozó meg a főnöke között.
Úgyhogy legyenek kedvesek, jöjjenek ide fölkészültebben, és mondják el, hogy egész pontosan mi az, amire önök olyan fenemód büszkék. Én elmondtam a javaslatunkat, szeretnénk egy fenntartható újraiparosítást, szeretnénk egy helyi gazdaságfejlesztést, szeretnénk, hogyha az oktatásra költenének száz forintból húsz forintot, és szeretnénk, hogyha egy többkulcsos adórendszer működne az országban. És, a mindenféle államtitkári közleményekkel ellentétben, ha a mi adórendszerünk működne Magyarországon, akkor azok a kedves választópolgárok, akik minimálbért keresnek, plusz 26 ezer forintot vinnének haza, aki átlagbért keres, 237 ezer forintot keresne, de még az is jól járna, aki a dupla átlagbért keresi, mert 422 ezer forint lenne a nettója.
Az EU-val kapcsolatos javaslatainkat elmondtuk. Egy jó első lépésnek tartjuk azt, hogyha a minimálbér a mindenkori átlagbér szintjének a 60 százalékában kerül meghatározásra. Hozzátéve azt, hogy az átlagbér nagyon csalóka dolog, mert benne vannak azok is - kevesen -, akik nagyon jól keresnek, és csomószor ők húzzák fel azoknak az átlagát, akik pedig sokan vannak és rosszul keresnek. Magyarországon legalábbis ez a helyzet. Erre nem lehetnek önök büszkék.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi