LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Kedves Képviselő Asszony! A képességeimet messze meghaladó mennyiségű kérdést tett fel, ezért csak részekben tudok rá válaszolni, de megígérem, hogy legközelebb majd pótlom ezt.
Az első kérdés, ami a jelölt kiválasztásával kapcsolatos és a munkám értékelését illeti, nyilván a miniszterelnök úr rájött arra, hogy a polgármesterekből lesznek a legjobb miniszterek (Dr. Józsa István: Például Lázár! - Derültség.), ezért kérte fel Süli Jánost, Paks polgármesterét arra, hogy legyen a kormány tagja.
A másik megjegyzésem pedig, hogy a miniszter úr úgy is, mint az egyik legelismertebb atomenergetikai szakember Magyarországon, és gyakorlati városvezető, a térség polgára, képes összehangolni a térségbeli önkormányzatok, társadalmi csoportok, emberek érdekeit az atomerőmű megépítésével, és képes előkészíteni a tervezést, a megvalósítást és az üzembe helyezést.
Az a célunk, hogy állami tulajdonban működő atomerőmű legyen, amely a Paks I. emberi kapacitására és tudásra épít. És igen, a beruházás finanszírozását is a költségvetés meg fogja oldani, 100 millió eurós részlettel indul az eddigi előkészítő munkáknak a kifizetése.
Azt gondolom, hogy miniszter úr kiváló munkát fog végezni, és a parlament rendelkezésére fog állni folyamatosan a miniszteri felelősség jegyében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi