CSENGER-ZALÁN ZSOLT

Full text search

CSENGER-ZALÁN ZSOLT
CSENGER-ZALÁN ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyjából egy évvel ezelőtt e falak között az új külügyi törvénynek zajlott a vitája. A jogszabály nagyobbik része tavaly augusztusban lépett hatályba, egyes szakaszai pedig idén augusztusban fognak majd. Az elmúlt nyolc hónapban felhalmozódott tapasztalatok lehetővé és egyes esetekben szükségessé is teszik a törvény finomhangolását. Mielőtt azonban rátérnék erre, érdemes visszatekinteni a jogszabály megalkotását kiváltó okokra és a törvény által elérni kívánt célokra.
Államtitkár úr már említette, hogy alapvetően a külügyi struktúra átszervezése, a klasszikus diplomáciai feladatok mellé más feladatoknak is a hozzá-rendelése volt az alapvető oka annak, hogy tavaly egy új törvényt fogadtunk el, de 2015-ben kezdődött meg ennek az új külügyi törvénynek a kidolgozása, amelynek kezdetektől fogva az volt a célja, hogy az addig különböző szabályozási szinteken lévő joganyagot egységes rendszerbe foglalja.
Ennek a koncepciónak szerves része volt annak következetes átgondolása, hogy melyek azok a területek, amelyek törvényi szabályozást igényelnek, illetve hol vannak azok a pontok, ahol célszerű felhatalmazást adni a külpolitikát irányító miniszternek, hogy a napi működés körébe tartozó részletszabályokat rugalmasan, miniszteri rendelettel igazíthassa a gyakorta változó körülményekhez.
A törvényjavaslat célja a külképviseleti hálózat hatékonyságának, gyors reagálóképességének biztosítása, a stabil, egységes, átlátható külszolgálati rendszer megteremtése, továbbá a személyi állománnyal szembeni elvárások szabályozása volt. Teljesen új, a társadalmi igazságosság elvének jobban megfelelő, de egyben a diplomáciai állomány anyagi megbecsülését is növelő javadalmazási rendszert vezetett be.
Nem szeretném ennek most minden elemét ismét felidézni, annyit azonban meg kell említeni, hogy az új rendszerben a korábbi szenioritás elve mellett nagyobb hangsúlyt kapott az azonos munkakört ellátók azonos bérezésének elve, illetve állomáshelyenként is eltérőek a juttatások. A külpolitikai, külgazdasági szempontból kiemelt vagy a nehezebb életkörülmények között végzett munkához a törvény magasabb illetményt rendelt. Megszűnt a szocializmusból ránk maradt örökség, hogy a diplomata két fizetést kap, egyrészt az itthoni fizetését, másrészt egy külföldi illetményt. Tekintettel arra, hogy külszolgálata alatt belföldön tényleges munkát nem végez, jogos az a társadalmi elvárás, hogy ezért ne is kapjon bért. Ugyanakkor a kiküldöttel szemben is méltányosabb és tisztességesebb, ha az az egy fizetés méltó az általa elvégzett feladathoz.
A jogszabály emellett áttekinthető, könnyen kontrollálható és hatékony átalány-költségtérítést vezetett be. Ez a megoldás egyrészt növeli a kihelyezett mozgásterét és szabadságát, egyszersmind felelősségét, másrészt hozzájárul a kiküldő szerv költségvetése kiszámítható tervezéséhez.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, már az eredeti törvény is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megteremtse a kihelyezettek családjainak szociális biztonságát, ahogy államtitkár úr is néhány példával ezt említette. Nos, mindenekelőtt ez az a terület, amelyen a most tárgyalt módosítás továbblép.
A törvényjavaslat összesen hét törvényben tartalmaz technikai módosításokat, amelyek többek között rendezik a külszolgálatra kihelyezettek családtagjai egészségügyi ellátásának kérdéskörét és a diplomata-útlevél családtagok általi használatának szabályait.
(9.20)
A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló törvényben is, amelyet egyszerűen külügyi törvénynek szokás nevezni, vannak módosítások, amelyek szintén a külügyi igazgatás gördülékenyebb működését célozzák, szem előtt tartva a kihelyezettek érdekeit. Ebbe a körbe sorolható például, hogy mostantól kezdve a devizailletmény nemcsak euróban, hanem dollárban vagy akár forintban is folyósítható. Ez egyrészt egyes országokban praktikusabb, mert nem kell az eurót dollárra átváltani, másrészt tekintettel van a kihelyezettnek arra a méltányolható igényére, hogy az itthoni költségeit forintszámláról fizethesse anélkül, hogy azt előtte euróról át kellene váltania.
A törvényjavaslat rögzíti, hogy a vezetői és diplomata-munkakörben foglalkoztatott kihelyezettek munkarendje kötetlen, ami egyrészt megfelel a diplomáciai munka mindennapjai realitásainak, másrészt kevesebb adminisztrációval is jár a missziók számára, továbbá a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben meghatározottnál rugalmasabb munka-idő-beosztást tesz lehetővé.
A törvényjavaslat módosítja továbbá a nemzetközi fejlesztési együttműködésről szóló törvényt is. Az adomány, a segély, a felajánlás, a technikai segítségnyújtás és az adományozó levél fogalmak meghatározása egyrészt összhangot teremt az államháztartásról szóló törvény fogalomhasználatával, másrészt rugalmasabb és hatékonyabb felajánlási eljárásokat tesz lehetővé.
Ugyancsak a hatékonyság növelését szolgálja az úgynevezett előminősített civil szervezet státuszának megnevezése. Az ezt elnyerő szervezeteknek nem kell minden egyes alkalommal végigmenniük a bürokratikus procedúrán. Az előminősítés szigorú követelményrendszerét miniszteri rendelet tartalmazza, amelynek megalkotására a törvény felhatalmazást ad.
A módosítás ezenkívül világossá teszi, hogy a nemzetközi szervezeteknek fizetett általános hozzájárulások bizonyos, az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottsága által meghatározott hányada multilaterális hivatalos fejlesztési támogatásnak számít, és így a nemzetközi fejlesztési, együttműködési és humanitárius segítségnyújtási szakpolitikák végrehajtására fordított források részét képezi. Az átláthatóságot szolgálja, hogy ezekről a tevékenységekről a külpolitikáért felelős miniszter nyilvánosan hozzáférhető adatbázist vezet, mint ahogy azt államtitkár úr is említette.
Tisztelt Képviselőtársaim! A külügyi törvényt tavaly az Országgyűlés nagy többséggel fogadta el, egyetlen frakció sem szavazott ellene. A most tárgyalt törvényjavaslat úgy kezeli az elmúlt időszakban felmerült, a mindennapi működésből fakadó kihívásokat, hogy közben nem változtat a tavaly elfogadott törvény koncepcióján, az eredeti szabályozási céloknak megfelel. Ezért kérem tisztelt képviselőtársaimat és a frakciókat, hogy szavazatukkal támogassák az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi