PINTÉR TAMÁS

Full text search

PINTÉR TAMÁS
PINTÉR TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar emberek érdekei helyett a multikat szolgálja továbbra is a Fidesz-kormány. Ezt a Fidesz két népnyúzó lépése is pontosan bizonyítja. Az egyik nem más, mint a már most rabszolgatörvénynek nevezett, Bánki Erik által benyújtott tervezet. Bár ezt már sokan elmondták a mai napon is, de lássuk, miről is szól ez. Egyrészt 36 hónapra módosítanák a munkaidőkeretet, amely lehetőséget teremt arra, hogy a cégek éveken keresztül önkényesen rángassák az emberek munkaidejét, ami teljesen felboríthatja a dolgozók magánéletét, és embertelen munkakörülményeket teremthet. De felháborító az is, hogy a módosítás szerint heti átlag 8 órában lényegében ingyen túlóráztathatják az alkalmazottakat, vagyis gyakorlatilag a multikat szolgáló kommunista szombat visszavezetésén dolgozna a Fidesz.
A másik népsanyargató lépés 2012 óta tart, amióta a Fidesz eltörölte a korkedvezményes nyugdíjat, azóta ugyanis egyre nagyobb a feszültség a különböző iparágakban dolgozó emberek között. Emiatt a nyugdíjszakértők és a szakszervezetek is évek óta követelik a rendszer felülvizsgálatát, de követeléseik mind ez idáig süket fülekre találtak a kormányzat részéről. A korkedvezményes nyugdíj eltörlésével is tehát a kormány a multik oldalára áll, hiszen 2014-ben megszűnt a vállalatok 13 százalékos többletjárulék-befizetési kötelezettsége, amit aztán ők szépen be is nyeltek, miközben a dolgozók semmit sem kaptak, csak az egészségkárosodásukat.
Kérem önöket tehát, térjenek jobb belátásra, és ahogy rákényszerítették önöket a rabszolgatörvények esetében is, üljenek a tárgyalóasztalhoz a szakszervezetekkel a korkedvezményes nyugdíj ügyében is, és hallgassák meg őket, mert beláthatatlan következményei lehetnek ennek a rendszernek. Mi egyébként ki fogjuk bírni a 2018-as kormányváltásig, de a magyar dolgozók nem biztos, hogy ilyen türelmesek.
Adódik tehát a kérdés: miért kezelik rabszolgaként a munkavállalókat? Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
(Gúr Nándort a jegyzői székben
Hegedűs Lorántné váltja fel.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi