DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Full text search

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Mindenképpen oda kell figyelnünk arra, ha az MSZP korrupcióellenes törvényjavaslatot nyújt be, mert a Magyar Szocialista Párt a korrupció szakértője. Ők aztán valóban tudják, hogy hogyan kell a pályázati eljárásokat kijátszani, hiszen a 4-es metró ügyében gyakorolták ezeket a módszereket. Nem is beszélve Zuschlag Jánosról, aki egy egész bűnszervezetet üzemeltetett a bíróság jogerős ítélete szerint azért, hogy a pályázati pénzeket ellopják.
Tehát egy kicsit megkésett ez a javaslat, mint ahogyan megkésett az a javaslat is, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi szabályokon szigorítani kellene, hiszen Simon Gábor szintén a Magyar Szocialista Párt politikusa, a szemünk láttára több száz millió forintos összeget külföldre utaztatott és külföldön tartott. Tehát miközben a vagyonnyilatkozati eljárást szigorítanák, közben a saját politikusaik sértették meg a vagyonnyilatkozati eljárás alapvető szabályait.
Tisztelt Ház! Tehát az MSZP őszintesége ebben a kérdésben erősen megkérdőjelezhető. A lelkiismeretfurdalásuk talán elfogadható, bár kissé megkésett hét év után, a kormányzásuk lezárása után, hogy korrupció elleni szabályokat akarnak szigorítani.
(17.20)
Egyébként a javaslataik nagy része egyszerű blöff, idézett is belőle Szilágyi képviselő úr, hogy miket javasoltak, miket mondtak, ezek nem fognak megváltoztatni semmit. Inkább az változtatná meg a korrupció elleni küzdelmet, hogyha a Magyar Szocialista Párt többet közpénzekhez nem jutna, és közpénzek feletti felügyeletet nem gyakorolhatna. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi