DR. SALACZ LÁSZLÓ

Full text search

DR. SALACZ LÁSZLÓ
DR. SALACZ LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Több mint 34 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el a szocialista kormányok alatt a 11 milliárdos adóssága miatt később csődbe ment Szeviép.
A botrányos építési vállalkozási cég ezer szálon kötődik Botka Lászlóhoz és a szocialistákhoz. Bár Szeged polgármestere előbb a TV2 Tények hírműsorának, majd a Népszavának is tagadta, hogy a Szeviéppel a város szerződéses kapcsolatban állt volna, de ebből, mint kiderült, egy szó sem igaz, mivel több projektet is a később bedőlt céggel végeztettek el, összesen 9 milliárd forint értékben.
A Szeviép Szerkezet- és Vízépítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2005-2010 között jócskán el volt látva állami, illetve önkormányzati megrendeléssel, amit közbeszerzéseken keresztül önállóan vagy konzorciumban nyert el. A Szeviépet 2010-ben számolták fel, miután évekig sikeresen bújt ki a fizetési határidők alól. Rendre új és új alvállalkozókat vontak be azok helyett, akiknek nem fizettek, azután ők sem kapták meg a pénzüket. Végül 11 milliárdos adósságot hagytak maguk után, amivel 500 alvállalkozónak tartoznak. Volt olyan, aki a féléves teljes árbevételét elbukta.
A Szeviép három tulajdonosával és vezető tisztségviselőjével szemben csődbűncselekmény vádjával büntetőeljárás folyik, ugyanis ők voltak azok, akik kölcsönöket nyújtottak különböző gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek.
Érdekesség, hogy a 1,5 milliárdos kölcsön egyharmadát a Szeviép egyik leányvállalata kapta, amelynek ügyvezetője nem más volt, mint Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő sofőrje. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Jézus, Mária!) Talán meg sem lepődünk, hogy ez a cég is a felszámolás sorsára jutott. Az új Szeviép-székház szalagját maga Botka László vágta át, amely épületet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal havi 5 millió forintért bérbe is vett, és ugyanez történt a cégcsoporthoz köthető békéscsabai épülettel is. A jelek szerint a Szeviép környékén akkoriban mindenkinek és mindenre jutott pénz, kivéve persze az alvállalkozók kifizetésére.
Mindezek alapján tisztelettel kérdezem az államtitkár urat, hogy mikor láthatunk tisztán Szeviép-ügyben. Milyen következményekkel járhat, ha egy polgármester a közérdekű adatokkal ellentétes állításokat fogalmaz meg? Kik lehetnek érintettek az ügyben?
Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi