IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hiába beszélt korábban Palkovics László arról, hogy befejeződtek az átalakítások a felsőoktatásban, most mégis újabb fontos terület átalakításának esett neki a kormány. A sajtóba kiszivárgott ugyanis A hazai agrárképzési terület fejlesztése című kormányzati előterjesztés, amely szerint mégiscsak létrehozná a kormány az új nemzeti agráregyetemet, ahova beolvasztaná a meglévő agrárképzések többségét.
Korábban is voltak erről hírek, akkor még csak kormányzati tervekről volt szó, és az EMMI-ben készült stratégiai anyagról, amely a gödöllői Szent István Egyetemhez csatolta volna a veszprémi Pannon Egyetem Georgikon Karát. Az új hírek szerint egyébként nem Gödöllőn, hanem Budapesten lenne az új agráregyetem központja.
Hogy mennyire nem szakmai érveket mérlegel a kormány, azt az agrárképzésben dolgozók véleményének figyelmen kívül hagyásán túl az is bizonyítja, hogy tavaly októberben például Lázár János miniszter jelentette ki a hódmezővásárhelyi közgyűlésen, hogy az ottani felsőoktatási képzés érintetlen és önálló marad. Komolyan Lázár Jánoson múlik, hogy mi lesz az agrárképzéssel Magyarországon?
Az LMP korábban már adott be kérdést az új agráregyetem létrehozásával kapcsolatban, és éppen Rétvári Bence államtitkár válaszolt erre a kérdésünkre, ez év elején történt, és nem segítette a tisztánlátást. Zavaros választ kaptunk, a terület fejlesztési lehetőségeire, az együttműködés fontosságára és a stabil kapcsolatrendszerre utalt ahelyett, hogy válaszolt volna arra a kérdésre, hogy lesz-e nemzeti agráregyetem vagy sem. Utalt bizonyos változásokra, azonban megígérte, hogy semmilyen mértékben nem érinti az intézményi autonómiát és a meglévő képzéseknek a tartalmát. Ha az államtitkár úr igazat mondott, akkor nem lesz semmiféle nemzeti agráregyetem, és a vidéki agrárképzések elcsatolása sem képzelhető el, mert alapjaiban érintené az autonómiát és a képzéseket.
Az egyetemek szétdarabolásán túl sem jelentéktelen kérdésről van szó. A magyar vidék jövője a települések népességmegtartó erején múlik, ehhez munkahelyekre van szükség, amit több lábon álló mezőgazdaság biztosíthat. Ezt támogatja az agrárképzés, amely nem az összevonástól és a központosításoktól lesz magas színvonalú, hanem a sokszínűségtől, az intézmények egymás közti versenyétől, nem is elfogadható a vidéki felsőoktatás gyengítése és egy újabb fővárosi központ létrehozása.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ismét egy lehetőség, hogy a nyilvánosság előtt az ellentmondó hírekre reagáljon, és tisztázza a szándékát: mi lesz a keszthelyi, kaposvári, kecskeméti, hódmezővásárhelyi, nyíregyházi, gyöngyösi, gödöllői, szegedi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), debreceni agrárképzésekkel? Tényleg elveszik a karokat, és Budapestnek adják? Várom a válaszát.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi