SZILÁGYI GYÖRGY

Full text search

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatja majd a törvényt, és a módosításokat is támogatja, hiszen itt valóban egy olyan helyzetről van szó, főleg a devizakárosultak esetéről, ahol nehéz sorsú emberek kénytelenek voltak megválni az otthonuktól, abban továbbra is ők laknak ugyan, de már nem az ő birtokukban van. Ezért egy olyan helyzet alakult ki, amikor nekik fizetni kell a kéményseprőipari szolgáltatásért. Úgy gondoljuk, hogy ez méltánytalan, hiszen ők magánemberként élnek ezekben az ingatlanokban, és csak egy jogi procedúra alapján van nyilvántartva egy cég nevén az ingatlanjuk. Úgy gondoljuk, hogy ez támogatandó.
Ettől függetlenül, hogy ezt a részt kezeltük, ismételten felhívnám a figyelmet arra, mint ahogy tettem ezt az általános vita során, hogy ez a törvény nem jó. Ezt a törvényt újra meg kellene vizsgálnunk, ezt a törvényt újra be kellene nyújtaniuk olyan formában, ami jó egész Magyarországnak, jó a magyar lakosságnak. Hiszen nem egy akármilyen törvényről van szó; itt élet- és vagyonbiztonsági kérdések merülnek fel. Nagyon sok ember halt meg a fűtési szezonban az elmúlt időszakban, már ennek a törvénynek a bevezetése után, úgy gondolom, azért is, mert lazítottak az ellenőrzések idején. Most már nem kell minden évben kéményt ellenőrizni, ráér csak kétévente is, emiatt azonban esetleg még több lehet a halálesetek száma, hiszen a szén-monoxid nem válogat. Teljesen mindegy, hogy milyen pártállású állampolgárról van szó, mindenkire ugyanolyan veszélyes.
Úgyhogy kérem önöket, gondolják át, hogy ehhez a törvényhez esetleg a következő ülésszakban nyúljunk hozzá, és csináljunk egy olyan törvényt, hogy a fűtési szezonra már valóban minél nagyobb élet- és vagyonbiztonságban legyenek Magyarországon az emberek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi