MESTERHÁZY ATTILA

Full text search

MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az előterjesztés arról szól, hogy az Országgyűlés utasítsa el az Igazságügyi bizottság egyik határozatát, amely eseti jellegű határozat volt.
Vita alakult ki a házelnök és az MSZP-frakció között, mert a házelnök úr úgy ítélte meg, hogy a frakció egy beadványában, nevezetesen a lex CEU eltörléséről szóló beadványban, törvényjavaslatban az Országgyűlés tekintélyét sértő mondat jelenik meg. Így hangzik ez a mondat, hogy „Áder János elvesztette az elnökjellegét, ezért paprikajancsiként válik szégyenfolttá”. Ez szerepel az MSZP indoklásában. Tehát a köztársasági elnököt mi paprikajancsinak tartjuk azért, mert egy olyan törvényt írt alá, amelyről neves alkotmányjogászok a mai napon is megállapították, leírták, felhívták a figyelmét, hogy bizony alkotmányellenes, ezen túlmenően a nemzeti érdekünket is sérti. Éppen ezért azt gondoljuk, hogy Áder János egyben Orbán Viktor bábja, és ilyen szempontból paprikajancsiként végezte a feladatát. Ennél sokkal csúnyábbat is mondtak a tüntetők rá, amit most nem idéznék a Házban. Sokféle dalt átírtak, és a bajuszával is viccelődtek, hozzátettek egy állandó főnevet is a bajszához.
Ezért azt gondolom, hogy ez egy világos és egyértelmű politikai vélemény, amit lehet vitatni, de azt is tapasztaljuk, hogy a házelnök úr folyamatosan politikai véleményt mond a különböző frakciókról. Ez 2012 óta így van, én még frakcióvezetőként 2012 novemberében, ’13 májusában, ’13. május végén fordultam a Házbizottsághoz a levezető elnök úr minősítése okán. Úgy látszik, az a politikai vélemény nem zavarja önöket, csak ha ellenzéki párttól érkezik ez a vélemény. Ennyit elöljáróban. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi