DR. SZŰCS LAJOS

Full text search

DR. SZŰCS LAJOS
DR. SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr jó néhány olyan kérdésre válaszolt, amelyik itt közben engem is szólásra késztetett, úgyhogy ezekre nem szeretnék visszatérni.
Mindenesetre az az érzés már nem először lesz úrrá rajtam, amikor ezeket a költségvetési vitákat hallgatom, hogy egy olyan helyzettel állunk szemben, mintha a szomszéd család költségvetésébe próbálnék én beleszólni; ellenzéki képviselőtársaink úgy alkotnak véleményt, és úgy próbálnak beleszólni ebbe a vitába, hogy az előző években egyszer sem segítettek bennünket azzal, hogy ennek a költségvetésnek az elfogadásával segítették volna a magyar parlament munkáját. (Banai Péter Benő elhagyja az üléstermet, helyét Lepsényi István foglalja el.)
Ráadásul azt is elmondhatjuk, hogy azok a mondatok, amiket önök elmondanak, szerencsére egy dolgot nem érintenek, mégpedig azt nem érintik, hogy ezt a költségvetést végre lehet hajtani, ennek a költségvetésnek a számai megállnak, nem úgy, mint a szocialista időszakban megalkotott költségvetések.
Néhány butaságra is szeretném fölhívni a figyelmet. Tóth Bertalan mondta a direkt kifizetések rendszerét; szeretném őt tájékoztatni, hogy a direkt mezőgazdasági kifizetések nem a költségvetési törvényben szereplő kifizetések, azokat az Unió direkt ezeknek a szervezeteknek és gazdálkodóknak adja.
Ami viszont engem fölháborított, szeretném elmondani, hogy ebben a parlamentben ne hangozhasson el olyan mondat még viccesen sem, amit Hadházy Ákos mondott, hogy „a munka szabaddá tesz”. Ez nagyon rosszízű. Én szeretném kérni Schmuck Erzsébet képviselő asszonyt, hogy kövesse meg majd Hadházy Ákos a parlamentet, ilyen mondat itt ne hangozhasson el. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi