BÁNKI ERIK,

Full text search

BÁNKI ERIK,
BÁNKI ERIK, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország felemelkedéséhez csak a vidék felemelkedésén keresztül vezethet az út. Ez nem is lehet kérdés a mi számunkra. A Fidesz mindig is kiemelt figyelemmel tekintett a vidékre, az ott élő emberekre és az ő sorsukra.
(15.20)
Az elmúlt években a vidéki falvak és városok helyzetének javítása érdekében a központi költségvetés - ahogy azt miniszter úr is említette - átvállalta az önkormányzatok teljes adósságállományának kifizetését, olyan költségvetési szabályozási keretet teremtett ezáltal, amely biztosítja a fenntartható gazdálkodást. Elindítottuk a közmunkaprogramot, amely elsősorban - ahogy szintén az expozéban elhangzott - a vidéken élőknek, a kistelepülésen élőknek jelent jelentős segítséget. Felemeltük a minimálbért, és a rendelkezésre álló uniós támogatási források maradéktalan felhasználásán keresztül munkahelyek ezreinek létrejöttét segítettük. A járási rendszer újbóli megteremtésével pedig megerősítettük a vidéki városok súlyponti szerepét. Számos olyan intézkedést hoztunk tehát, amely érdemben javította a vidéki emberek életminőségét, és visszaadta egyben a jövőbe vetett bizalmukat.
Tisztelt Ház! A szocialisták alatt a vidéken élők megismerhették azt, milyen, ha egy kormány lemond róluk. A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok útját az iskolabezárások, a vasúti szárnyvonalak felszámolása, a postai szolgáltatás megszüntetése és a reménytelenség szegélyezte. Ilyen helyzetben vettük át az ország irányítását és a települések nagy részének vezetését 2010-ben.
Nagy utat tettünk meg azóta. Ma a lakosság 97 százaléka saját településén működő postán veheti igénybe a szolgáltatásokat. A 2010 és 21017 közötti időszakban 600 kilométer új út épült, és 2100 kilométer közút felújítása fejeződött be, több mint 1100 kilométer vasúti pálya fejlesztése pedig megvalósult ezeken a településeken. Arról nem is beszélve, hogy időközben 1250 kilométer új kerékpárút épült, amely kistelepüléseket is segít összekötni egymással, illetve azon túl, hogy sportolási lehetőséget kínál a helyben élőknek, a munkába járás lehetőségét is adja, és turisztikai szolgáltatásként is igénybe vehető. A tornaterem-építési program keretében 24 vidéki településen kerül sor új tornatermek építésére, a tanuszoda-fejlesztési programnak köszönhetően pedig 24 vidéki településen létesült, illetve épül új tanuszoda.
Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltoztatás óta soha nem volt ilyen magas a foglalkoztatás, és ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta. Ma közel 4 millió 300 ezer ember dolgozik Magyarországon, a munkanélküliségi ráta pedig 4,5 százalékra süllyedt. A közmunkaprogramnak és a különböző fejlesztési forrásokból származó beruházásoknak köszönhetően minden egyes megyében nőtt a foglalkoztatás mértéke, a leggyorsabb ütemben egyébként ott, ahol hosszú évtizedek óta alacsony volt a munkavállalói aktivitás. A reálbérek átlagos szinten a családi kedvezmény hatásának számítása nélkül 18 százalékkal, annak beszámításával 22,8 százalékkal nőttek az elmúlt hat évben. Ez azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy a gyermeket nevelő családok esetében csaknem háromhavi pluszbért kapnak a munkavállalók.
A gazdaságfejlesztés megyei központjai maguk a megyeszékhelyek. A „Modern városok” program teljesen új keretet adott a városok gazdasági, társadalmi, kulturális, sport- és turisztikai célú fejlesztési elképzeléseihez. A kormány az eddigi megállapodással rendelkező 22 megyei jogú város együttműködésével mintegy 3200 milliárd forint értékben közel 245 projektet tartalmazó fejlesztési programról írt alá együttműködési megállapodást a helyi önkormányzatok polgármestereivel.
Az ipari park fejlesztését mint célt az összes eddigi megállapodásba bevették a helyi önkormányzatok, ebből is látszik, hogy a legnagyobb problémát ez jelenti. Eddig 12 város ilyen típusú fejlesztései részesültek kormányzati támogatásban, összesen több mint 40 milliárd forint összegben. A korábbi fejlesztési ciklusban csupán az uniós támogatások 16 százalékát lehetett gazdaságfejlesztésre fordítani, illetve arra pályázni, most viszont a kormány azt vállalta az új fejlesztési ciklusban, hogy a rendelkezésre álló uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztési beruházásokra fordítja, amelynek legnagyobb nyertesei a vidéki települések, a vidéki gazdálkodók lesznek.
Tisztelt Ház! A Széchenyi 2020 források keretein belül 2010 és ’17 között több mint 10,5 ezer milliárd forint értékben történt fejlesztés uniós forrásokból és hazai költségvetési forrásokból. 1800 milliárd forint jutott a megyék, megyei jogú városok önálló fejlesztéseire, 1230 milliárd forintot költöttünk kizárólag vidékfejlesztési programok támogatására. A legnagyobb mértékű támogatást Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy, illetve Hajdú-Bihar megyék kapták. A terület- és településfejlesztési operatív programban közel 1200 milliárd forint fejlesztési forrás járul hozzá az ország uniós szinten legkevésbé fejlett régióinak felzárkóztatásához, amely kiemelt feladat, mindannyiunk közös felelőssége.
A gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program keretösszege mintegy 2750 milliárd forint, amelyből közel 500 milliárd forint jut a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására, közel 70 milliárd forint az energiahatékonyság növelésére, valamint több mint 530 milliárd forint a foglalkoztatás bővítésére. A 2020-ig tartó ciklusban összesen több mint 500 milliárd forint hazai és uniós forrás felhasználására kerülhet sor a turisztikai látványosságok fejlesztése terén.
A kormány 2014-ben döntött arról, hogy két évvel az Európai Unió 2020-as véghatárideje előtt 2018 végéig minden magyarországi háztartás, vállalkozás és közintézmény számára, amely azt igényli, elérhetővé teszi a legalább 30 megabit/szekundum sávszélességet biztosító internet-hozzáférés lehetőségét. (Gőgös Zoltán: Először villany kellene…) Ezzel, tisztelt képviselőtársaim, a legkisebb falvakban élő emberek is be tudnak kapcsolódni a digitalizáció globális folyamatába. (Gőgös Zoltán: Ha van villany.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk álló vitanap során mindenki meggyőződhet majd arról, hogy mennyit tettek a 2010 óta hivatalban lévő kormányok a magyar vidék fejlődéséért és felemelkedéséért. Azt gondolom, a kormány minden eddigi intézkedése azt bizonyította, hogy a Fidesz, amit a kampányban ígért, betartotta, nemcsak a gazdaságfejlesztés, nemcsak az adócsökkentési program, hanem a vidékfejlesztés területén is. Azok a lépések, azok a kormányzati döntések, amelyek részben a következő európai uniós fejlesztési időszak elosztható forrásainak programjára vonatkoznak, az a kiírási metodika, amely szerint gyakorlatilag nyár végére az uniós támogatással elérhető források 100 százaléka pályázhatóvá válik, és így tervezhetővé válik az önkormányzatok és a vállalkozások számára a következő időszak fejlesztési programja, azt gondolom, ez mind-mind nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy egy olyan kiszámítható fejlődés, olyan fenntartható fejlődés és fejlesztés induljon meg a magyar vidék településein, amely éppen a kistelepülések megtartóerejét fogja növelni, az ezeken a településeken működő vállalkozások versenyképességét fogja erősíteni, és ezáltal a vidéken élő emberek életminőségét fogja javítani. Ehhez kérem az önök támogatását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(Gelencsér Attilát a jegyzői székben
Földi László váltja fel.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi