DR. TILKI ATTILA

Full text search

DR. TILKI ATTILA
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Lehet a szocialista padsorokból viccelődni, hogy kerül ide Albánia a plenáris ülésre (Kunhalmi Ágnes: Csak az albánok miatt!), de a hétvégi miniszterelnök-jelöltjük, Botka kerítéslebontó, vagy ha úgy tetszik, kerítésszaggató nyilatkozata alapján el lehet gondolni, hogy milyen valós veszélyt rejt, ha Macedóniában is a szocialisták és Albániában is a szocialisták kerülnek hatalomra úgy, hogy a Soros-féle civil szervezetekkel finanszírozzák, és elősegítik a migránsok tömeges bevonulását Magyarország felé. (Kunhalmi Ágnes: Ezért szavazott le benneteket a Néppárt?) És ezzel (Az elnök csenget.) nem egyedül vagyunk, egy ír szenátor szavait idézem, aki az Európa Tanácsban a következőket mondta - Rónán Mullennek hívják: Soros György alapítványait megvizsgálva arra a következtetésre lehet jutni, hogy emberek tömegeit kívánja manipulálni azzal, hogy saját embereit rakja pozícióba, és speciális privilégiumokat biztosít az elit számára.
Az írek is velünk vannak, nemcsak az amerikaiak. Köszönöm szépen, elfogadom a választ. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi