DR. JÓZSA ISTVÁN

Full text search

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Nagyon köszönöm, elnök úr. Külön szeretném hálámat kifejezni Latorcai János alelnök úrnak, hogy ilyen figyelemmel volt a személyes tapasztalataim beszámolóját illetően, és igazából ezért mondtam el, hogy legyen már végre felelős ember, aki észreveszi, hogy milyen gyalázat történt.
A másik, amit nem tudtam befejezni az előbbi, 15 perces hozzászólásomban, az az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank, illetve ezen a területen az alapítványok. Mert az részletkérdés, hogy pont ezért pereltek be, mert a Nemzeti Bankkal szemben tanúsított… - még a Simor András vezette Nemzeti Bankról írtak egy számvevőszéki véleményt, amiről én azt találtam mondani, hogy ennek a jelentésnek egy része alkalmas a jegybank hitelének rontására.
(10.30)
Mire helyreigazítására én közöltem, hogy egy része nem alkalmas a hitel rontására, úgyhogy röhejbe fulladt az egész, mindenesetre valakinek ezért pénzt fizettek, hogy rossz címre elkövesse.
Én nagyon problémásnak tartom, hogy a Nemzeti Bankot milyen elánnal ellenőrzi vagy nem ellenőrzi most az Állami Számvevőszék, ugyanis azok a mindenképpen botrányos, most nemcsak a családerkölcsi vonatkozásokra szeretnék utalni… - a Nemzeti Bank elnöke 2010-ben már elmegy, később kiderül, a barátnője diplomaosztójára, miközben önök az elmúlt héten a családok világkonferenciáját rendezik meg, és nagyon helyesen ezt állítják a középpontba, akkor egy ilyen ember a jegybank elnöke -, hanem az a 266 milliárd, amiből ennek a barátnőnek még az anyjának is jut, meg még a sógort is kifizetik.
Úgy gondolom, hogy ennek utána kellene hogy járjon a Számvevőszék, tehát csináljanak egy gyors ellenőrzést. Köszönöm szépen, elnök úr. (Mesterházy Attila, tapsolva: Úgy van!)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi