DR. VÖLNER PÁL

Full text search

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Ahogy képviselő úr is említette, az ítélet abszurditását bizonyítja, hogy bármelyik magyar állampolgár vállalna ennyi kellemetlenséget 3 millió forint ellenében, ha ez jogsérelemnek minősül. Hangsúlyozni kell, hogy az ítélet által megkérdőjelezett magyar szabályozás uniós jog alapján épült föl, tehát az uniós jog és az ítélet is konfliktusban áll egymással. Gyakorlatilag az ítélet megállapításai az uniós menekültügyi szabály alapvető működését veszélyeztetik. Sőt, tágabb kontextusban ez az ítélet kétségbe vonja az uniós tagállami vezetők által meghatározott, a migrációs válságkezelésre vonatkozó politikai irányvonalat is, amelynek alapja a külső határok feletti kontroll biztosítása és az illegális migrációs hullám megállítása.
Összességében tehát minden, jog által biztosított lehetőséget meg kívánunk ragadni annak érdekében, hogy meg tudjuk védeni a jogi határzár intézményét, és ezzel az Európai Unió és a magyar állampolgárok védelmét szolgáljuk. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi