DR. VÖLNER PÁL

Full text search

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak hogy ne maradjon válasz nélkül a feltett kérdés, bár a bizottsági ülésen helyesen hangzott el, hogy ennek a törvénynek nem tárgya a választási eljárásról szóló törvénynek a szavazat mikéntjéről való döntése. Csak megismételni tudom, mert több vitában elhangzott és többszöri felvetésre is adott válasz volt, hogy a vonatkozó alkotmánybírósági, velencei bizottsági és egyéb döntések alapján pontosan a mostani választási eljárásról szóló törvény felel meg annak a kritériumnak, hogy homogén választói csoportokat kell létrehozni. Az tehát nem működik, hogy akik Magyarországon vannak, azok a helyszínen kell hogy szavazzanak, az állandó lakóhellyel rendelkezők, akik meg éppen külföldön vannak, azokat pedig a levélben való szavazás is megilleti. Ki tudja ellenőrizni egy ilyen rendszerben, hogy ez bemondásra valóban megtörténik-e vagy nem.
Ami pedig Bana Tibor képviselőtársam felvetését illeti: gyakorlatilag azok a visszaélések, amelyekről ön beszélt, semmiféle igazolást nem nyertek azon kívül, hogy az ellenzéki pártok, akik ezekből a szavazatokból nem részesedtek kellő arányban, ezeket a rémhíreket terjesztik. Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi