GYURCSÁNY FERENC,
GYURCSÁNY FERENC,
GYURCSÁNY FERENC, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Ez a költségvetés a gyengeség és a gyávaság költségvetése. Nyilvánvalóan végtelenül kevés ember van, aki egy ilyen nagyon vaskos anyagot részleteiben, összefüggéseiben átlát, megért, és ez egyébként természetes, ez természetes. A kérdés valójában az a költségvetési vitában, hogy mi Magyarország közös, nagy története, mit csinálunk közösen, azokat az erőforrásokat, amelyek rendelkezésre állnak, mire fordítjuk.
Ebből a költségvetésből, egyébként viszonylag régóta először, ez nem derül ki. Fáradtnak, elképzeléshiányosnak, e tekintetben intellektuálisan és politikailag is gyengének mutatkozik a kormány, és azért merem azt mondani, hogy gyáva is, mert mintha nem akarna szembenézni bizonyos nagyon nyilvánvaló gondokkal.
Nem akarok nagyon messziről kezdeni, de hadd mondjak önöknek azért valamit. Szeretném a kormánypárti képviselők horizontszintjét egy picikét megemelni, hátha tudok ebben önöknek segíteni, nem biztos, de teszek rá egy kísérletet.
Nagyjából két nagy gazdaságpolitikai, társadalompolitikai fordulat játszódott le a XX. század első harmadától, és mindegyik valamilyen nagy krízisre adott válasz volt. Azért érdemes egy pillanatot elidőzni ennél a ténynél, mert most egy újabb, harmadik nagy válságnál vagyunk, és nagyjából ezek a válságok nyitnak utat teljesen új megoldásoknak.
A ’30-as évek nagy válságára volt a válasz a New Deal és annak az összes következménye, nagyjából a ’70-es évek elejéig. Az akkori válság nyitott utat a friedmanista liberalizmusnak. Hozzáteszem, az is majdnem 30-40 évig alapvetően befolyásolta, hogy mi történik a világon. Önök egyébként, kormánypárti képviselők szavakban megrögzött ostorozói ennek a fajta politikának.
Történik most valami, és azt szeretném, hogyha érzékelnék, hogy ezzel dolgunk lesz, önöknek, nekünk, az országnak. Itt volt a 2008-as válság, amely megmutatta a magángazdaság végtelen sebezhetőségét és - rendkívül sokszor - erkölcstelenségét, amely által okozott válságot csak iszonyatos nagy kormányzati beavatkozásból, az egyébként válságot elő nem idéző, azért nem felelős hétköznapi emberek pénzéből lehetett így vagy úgy kezelni, de rendszerszintű választ nem adott rá a világ.
Most itt van a még nem magunk mögött hagyott, de azért már érzékelt válság, amelyről meg az derült ki itthon is, máshol is, hogy amikor nagyon nagy a baj, megint mindenki az államhoz fordult végső menedékként, természetes módon, kormányokhoz, állami intézményekhez, ott próbáltuk meg a kapaszkodókat megtalálni, hogy kezeljük a bajt.
Én azt gyanítom, hogy ennek a két történetnek az együttes hatása egy újabb, jelentős, az állam feladatát, szerepét átértékelő változástömeget fog előidézni. Ez pedig alapvetően szembemegy azzal, azt gondolom, amit például itt Magyarországon látunk. Hogy önök szembesülnek-e ezzel a problémával, az sem a költségvetésből, sem az önök által kezdeményezett vitákból nem derül ki. Azoknak a közéleti, közpolitikai vitáknak az intellektuális színvonala, amelyet alapvetően önök diktálnak, azokhoz a kihívásokhoz képest, amelyekkel most szembe fogunk nézni, bátortalanítóan, máskor pedig fölháborítóan alacsony.
Önök természetesen, hiszen a többséget adják, más felelősséggel rendelkeznek az ország sorsáért, mint azok, akik ellenzékben vannak, de muszáj lenne ezzel a felelősséggel élni. Én nem tudom, önök milyennek látták az állam egészének működését itt az elmúlt hónapok kihívásai során; én azt gondolom, hogy okuk lenne föltenni a kérdést, hogy nem kell-e átértékelni mindazt, amit eddig az államról önök gondoltak és az állam szerepéről gondoltak. Szerintem, szerintünk igen. Kétségtelen, kell hozzá némi intellektuális és politikai bátorság.
Tudom, önök sok esetben azt gondolják, hogy a politikai erő a hangerő, és hogy hány konfliktust lehet létrehozni. Szerintem meg az, hogy mit sikerül elintézni. Őszintén szólva, ha azt nézem, hogy azon célkitűzések közül, amelyeket önök hangoztattak, a világon és Magyarországon mit sikerült az elmúlt tíz évben elintézni, akkor azt gondolom, hogy ez nem erőről tanúskodik, hanem valójában gyengeségről.
Az önök politikai szótárában - egyébként helyesen, hozzáteszem, helyesen - központi helyet foglal el a nemzet fogalma. A vitánk valójában abban van, hogy de mit értünk a nemzet alatt, és mi a nemzettel szembeni közös felelősségünk. Nagyon egyszerű dolgokat fogok most önöknek mondani. A válság első szakaszán túl azt láttuk, hogy működtetünk egy olyan egészségügyi rendszert, amely akkor, amikor baj van, az állami intézményeket hozza segítségül, a hétköznapokban pedig az ország nyilván módosabb részének - gyanítom, hogy nagyon sokan a képviselők közül is idetartoznak - kiépítettünk egy teljesen másikat. Elegancia van, időre való bejelentkezés, magas minőségű szolgáltatás, Budapesten magánkórházak és magánrendelők sokasága; az ország egy része, mondom, sokan közülünk is, ezt igénybe tudja venni.
Valójában nemzeti politika-e az, hogy csinálunk egy olyan egészségügyet - és ez fog maradni, nem derül ki, hogy ezzel önök szembenéztek -, tehát csinálunk egy olyan egészségügyet, ahol a túlnyomó többség iszonyatos kiszolgáltatottsággal, gondokkal küzd - mit tehetne, ezt kapja, biztosított volt már évtizedekig, neki ez jár -, a nemzet nevében fellépő kisebbség pedig megteremtette magának a magánegészségügy egyébként helyenként rendkívül színvonalas, világszínvonalú, kétségtelenül végtelenül drága privát rendszerét. Ez önök szerint nemzeti politika vagy sem? A különbség önök és miközöttünk az, hogy ha komolyan gondolják, hogy együtt akarják tartani a nemzetet, akkor miért nem néznek szembe ezzel a ténnyel. Miért nem?
2. Egy pillanat alatt kikászálódva az összekavarodásból, elrendelték a digitális oktatást. Egy dologra biztosan jó volt: megmutatott nagyon sok mindent a mai oktatás gondjaiból és bajaiból. Önök elvileg bátorságot mutattak akkor, amikor lényegében államosították a magyar iskolarendszert.
(11.50)
De hát nem igaz, hogy nem látják – hát, önök a vidék pártjaként aposztrofálják magukat -, hogy kistelepülések sokaságában, családok nyilván tízezreinél a minimális feltétele nem volt meg a digitális oktatásnak, hogy azt hozta ez magával, hogy vannak családok, háttérben kitűnően felkészült, fogékony, nyitott szülőkkel, mi több, olyan szülőkkel, akik megtehetik, hogy segítséget nyújtanak a gyermekeiknek, vagy nekik személyesen, vagy valamilyen segítséggel, erre van lehetőségük, és vannak gyerekek és családok, ahol megállt az élet pár hónapra, mert nemcsak hogy számítógép nincsen, nemcsak hogy internetkapcsolat nincsen, nemcsak hogy a szülőknek nincsen ehhez adottsága és képessége, de azt sem tudják, hogy hogyan fogjanak hozzá.
Mi az önök reakciója erre? Ebből a költségvetésből mi derül ki? Tíz éve kormányoznak, beszéltek sokszor a digitális oktatás szükségességéről. Most látták, hogy vannak helyzetek és pillanatok, amikor ez egyébként akár mentsvár is lehetne, most jól megmutatkozott ennek minden gondja, problémája. Önök most mit tettek ezután? Mi az önök javaslata, hogy milyen következtetést szűrjünk le ebből? Mi? Ebből a költségvetésből ez nem látszik. Ez a költségvetés úgy tesz, mintha a mögöttünk lévő időszaknak nem lenne az égadta világon semmifajta tanulsága. Szerintem meg van. Erre mondom, hogy ez a gyávaság költségvetése. Miért nem néznek szembe ezekkel a gondokkal?
Végighallgattuk ezt a végtelenül ellentmondásos, szerintem nagyobb részben egyébként igaztalan vitát a Pesti úti idősotthonban történtekről. Önöket ebben a vitában lényegében, azt hiszem, az érdekelte, hogy az új budapesti főpolgármestert meg tudják-e politikailag ütni. Ez az önök lelkén szárad, az önök dolga. De az ügy kapcsán nem vették észre, hogy szociális otthonaink, idősotthonaink sokasága milyen helyzetben van? Nem vették észre, hogy egyébként életerős, 40-50 éves, 30 éves férfiaknak és asszonyoknak nemcsak azzal kell természetesen tölteniük az idejüket, hogy tisztességes, jó szülei a gyermekeiknek, hanem egészségügyi és más problémákkal küzdő idősödő szüleiket kell valamilyen módon támogatni, és már nincsen rá erő és kapacitás, itt több tízezer emberről beszélünk. Lényegében nincsen semmi olyan átgondolt idősgondozási rendszerünk, amely lehetővé tenné, hogy az a korosztály, amely leginkább teljesít az országban, segítséget kapjon ahhoz, hogy meg tudjon birkózni azzal a feladattal, hogy idősödő szüleivel valamit kell kezdeni. Van bármilyen utalás ebben a költségvetésben, hölgyeim és uraim, hogy önök megértették, hogy itt van egy probléma, és hogy ezzel a problémával foglalkoznunk kellene közösen valamilyen módon? Nézzék, egy darabig maguk kormányoznak, aztán meg mások kormányoznak, de az ország marad.
Mi az önök javaslata, és mi a közös történetünk? Én nem látok közös sztorit, történetet. Szépen úgy görögnek tovább az események, mint eddig, meglehetősen unalmasan, semmitmondóan, fantáziátlanul, egyetlenegy felmerülő problémára nem adnak önök választ. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Leesett a mikrofon!) Bocsánat!
Látszólag nem idetartozik, de azt hiszem, hogy pártállástól függetlenül az elmúlt napokban önök is sokat olvastak, odafigyeltek, néztek, elemeztek George Floyd halálával kapcsolatos hírek, következmények, események kapcsán. Önöket is nyilván megrázta így vagy úgy, másokat is. Látszólag nem idetartozik, de ugye, azt értik, hogy önmagában ez a rendkívül brutális történet nem adna okot arra, ami ezt követte az Egyesült Államokban. Nyilván felteszik maguknak a kérdést, mert nem túl bonyolult, hogy miért történhetett ez meg. Miért van az, hogy egyébként sajnos nemritkán megtörténő esemény, hogy egy rendőri intézkedés során vitatott módon, valószínűleg nem jogszerűen elhunyt egy amerikai állampolgár, majdnem felrobban a világ talán legbefolyásosabb országa, a mindenki által vagy a többség által legnyugodtabbnak vagy megbízhatónak tekintett demokráciája?
Mik voltak emögött? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: 2006!) Azért hozom ezt elő, mert ha szőnyeg alá söpörnek önök folyamatosan problémákat, és azt gondolják, hogy pár óriásplakáttal, hangzatos szöveggel politikai értelemben lehet uralni a társadalmi viszonyokat ideig-óráig, akkor azt kockáztatják, hogy történik majd egyszer valami, fogalmunk sincs, hogy micsoda, így sem tudta előtte egy nappal senki sem, hogy ez lesz majd a kiváltó ok (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Őszöd!), amikor az ország maradék hétköznapi stabilitása fel fog robbanni, és akkor már késő lesz.
Szerintem a költségvetés az a nagy közös döntése az Országgyűlésnek, amely mindig lehetőséget ad arra, hogy a kormányzók szembenézzenek az ország valóságos állapotával, azokkal a mélyben ott lévő konfliktusokkal, amelyek terhelik a mi közös életünket, amelyeket lehet, hogy túlélünk nap mint nap, csak egyszer aztán meg felrobbanhatnak. Én ezt a fajta mentalitást, gondolkodást, elővigyázatosságot nem látom. Nem kell ahhoz itt ülni, őszintén szólva meglehetősen unalmasnak tűnő költségvetési vitákban, hogy lássuk, halljuk, hogy önök mit mondanak. Nem látom önökben az igényt, hogy ezzel szembenézzenek. De akkor meg minek kormányoznak? Őszintén, akkor minek kormányoznak? Mert nagyobb a hivatal? Mert több mindenkit lehet elhelyezni? Mert az mégiscsak más presztízs? Nem azért kormányoznak, hogy erre válaszoljanak? Szerintem ezért kellene. A kísérletet, az erre való szándékot nem lehet látni.
Nagyon helyesen mondják önkormányzatok, polgármesterek most egymás után, hogy mintha őket büntetni szeretnék ezzel a költségvetéssel. Nyilván a szándékaikat nem ismerjük, mert nem látunk bele az önök fejébe. Tehát azt önök is látják, hogy a nemzeti közösség sok kisebb közösségből áll össze, és hála a jóistennek, ezek a kisebb közösségek különböznek így-úgy egymástól. Mások a hagyományok, amelyeket ápolnak, részben más az a kultúra, amire inkább odafigyelnek, más a település története, történelme. Így jó! Én ezt értéknek gondolom; szavakban a legtöbbször önök is. De akkor azt nem értem, hogy miért nem engedik, most függetlenül attól, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki vezetése van ezeknek a településeknek, hogy valójában a maguk urai lehessenek. Nem abból áll a hagyományápolás, hogy az egyik helyen rétesfesztivál van, a másik helyen meg krumplifesztivál - ezek nagyon fontos színfoltok -, hanem hogy berendezhessék a saját életüket aszerint, hogy hogyan szeretnék a hétköznapjaikat élni. Önök ellenkezően, elvesznek tőlük mindent.
Önök államosítanak folyamatosan, szinte mindenben a központi kormányzat kontrollját akarják megteremteni, nem bízva abban, hogy az önkormányzatok jó gazdái, jó vezetői, jó urai a településeknek. Ez a költségvetés ugyanabba az irányba megy, sőt még tovább szorongatja őket. De hát önök ezzel nem ezt képviselnék, önök mást mondanak. Önök azt mondják, hogy bíznak az emberekben, és bíznak a településekben, de közben pedig, mi tagadás, hát, fojtogatják őket.
Régen volt ennyi munkanélküli az országban, mint most, ezekben a hetekben. A világban volt egy nagyon értelmes vita, hogy mit kell most csinálni egy ilyen helyzetben, mennyi közvetlen támogatást kell nyújtani, kell-e úgynevezett helikopterpénzt osztani, kell-e negatív jövedelemadót bevezetni, kell-e alapjövedelmet bevezetni, mit kell csinálni, hogy hirtelen életre keltsük a gazdaságot, és megmentsünk százezer, sok millió egzisztenciát.
(12.00)
Önökkel ezt a vitát nem tudtuk lefolytatni, nem tudtuk! Önök lezárják ezt annyival, hogy munkaalapú társadalom van, punktum; mi annyi munkahelyet fogunk teremteni, amennyi elveszik. Eddig ez nem sikerült, és eddig valóban, az a válasz szerintem önöket sem elégíti ki - nyilván nem mondhatják, értem én -, hogy lesz közmunka, meg majd a honvédség felvesz így valamennyit. Tényleg? Ez lenne a modern Magyarország jövőképe, hogy lesz közmunka, meg majd el lehet menni a Magyar Honvédségbe szolgálni a hazát? Ezt nem gondolhatják komolyan, hölgyeim és uraim!
Megspóroltak maguknak megint egy lehetőséget arra, hogy szembenézzenek azzal, működik-e az a gazdasági-társadalmi rendszer, amelyet tíz éve alapvetően az önök akarata formál. Én meg azt mondom és azt látom, hogy nem működik, és ez a költségvetés arról árulkodik, hogy ezzel a helyzettel, ezzel a problémával nem akarnak szembenézni.
Még tovább megyek akkor eggyel, ha az előbb a kistelepülésekről beszéltem. Nem igaz, hogy nem látják, hogy a világ egyre inkább attól hangos, nemcsak Magyarországon - és nem akarok belemenni ebbe a nagyon szokványos kormány-ellenzéki oligarcha és haverok világa című vitába, mert szerintem önök úgysem fogadják el, a választóink meg talán unják is már ezt. De azt önök is érzékelik szerintem - hát csak olvasnak! -, hogy az elmúlt nagyjából 15-20 évben, és különösen 2008 után, iszonyatosan nagyok lettek a jövedelmi-vagyoni különbségek, ebben hatalmas slágerszerzők, komoly emberek nyilatkoztak meg az elmúlt időszakban. Látják. Ez Magyarországra is igaz, de ez nem magyar jelenség, ezt én is elismerem.
Annak a globális gazdasági-társadalmi rendnek, amiben élünk, ez lett a következménye az elmúlt 15-20 évben. Ha ez a jelenség igaz, márpedig ez igaz, ezt nem tudják vitatni, akkor a következő kérdés az, hogy ezzel önök egyetértenek vagy sem. Mi azt gondoljuk, hogy ezt korlátozni kell. Tudják, megint a nemzet. Ha túl nagyok a távolságok a nemzet tagjai között, akkor nem tudom őket együtt tartani. Ha korlátozni kell, és látjuk, hogy ez egy globális jelenség, függetlenül attól, hogy örülünk-e neki vagy sem, akkor nem lehet más eszközöket itt használni, mint alapvetően globális eszközöket, és ezen a ponton persze kihívás éri azt a fajta, ha úgy tetszik, nemzetpolitikát, azt a fajta globális gondolkodást, amit önök képviselnek. Mert valóban, nemzeti keretek között ezt feltartóztatni nem lehet. Akkor lehet, hogyha a világnak legalább a fejlettebb része egy sor dologban - adótól, költségvetésen keresztül, munkaügyi szabályokban - közösen fog dönteni, és ezeket a szabályokat alkalmazni. És ebből valóban egy közös Európa, egy közösebb Európa fog következni, valóban a globális kihívásokért inkább közösen fellépő világ - nem mondom a világkormányzást. Szóval, azt gondolom, hogy egy ilyen költségvetés akkor jó, ha önök ezeket a kulcspontokat értik, látják, és legalább a szándék szintjén kiderül belőle, hogy önök ezzel valamit kezdeni akarnak.
De nem tudjuk megvitatni, helyes-e az, ha mondjuk, az örökösödési adó az örökölt vagyon nagyságától függetlenül nulla. Azt egyébként elfogadom, hogy az átlagos egzisztenciák világában, persze, szóval van ott elég sok tragédia és baj, végre az összekuporgatott kis házat, autót a gyerekek adó nélkül vigyék tovább, és boldoguljanak. Egészen biztosan hibázunk-e akkor, amikor azt mondjuk, hogy ha mondjuk, valaki 10-20 milliárd forint fölött örököl - az már azért szép summa, nem? -, nem lehetne-e neki azt mondani, hogy ide figyelj, járuljál már hozzá a közöshöz? Ott már nem biztos, hogy nulla örökösödési adót kell bevezetni.
Nem önmagában a konkrét felvetés izgat engem, hanem hogy meg lehet-e önökkel ezt beszélni. Úgy látom, hogy nem lehet ezt önökkel megbeszélni, mert ha valaki ezt felveti, akkor megbélyegzés van.
Nem vitatom, hogy nagyon sok előnye van annak, hogy a középosztályok szintjéig a személyi jövedelemadó szerény, és ez egyébként az önök kormányának a teljesítménye, nem vitatom. (Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból.) De mondják, kell-e ugyanezt a szerény jövedelemadót alkalmazni akkor, ha valakinek éves milliárdos jövedelme van? Kell vagy nem? Énszerintem észszerűen lehetne erről is okosan és felelősen beszélgetni, ha önök erre nyitottak lennének, ha önök egy ilyen költségvetés tárgyalása kapcsán ezeket a vitákat hajlandóak lennének kinyitni, mert igen, akár, ahogyan itt az MSZP elnöke, frakcióvezetője itt elmondta, akár a vállalati világból, akár a személyi jövedelemadózás alá esők világából olyan jövedelmek és források folyhatnának be, amelyekkel fájdalmas társadalmi gondokat lehetne enyhíteni, ha önök ezekre a vitákra készen lennének.
De nem, mert azt gondolom, hogy gyávák a szembenézésben, és gyengék a válaszban. Ez a probléma. Ezért aztán természetesen az ellenzéknek túl sok dolga nincsen ezzel a költségvetéssel szerintem, mert belemenni azokba a részletvitákba, amelyek egyébként végeláthatatlanul hosszúak, hiszen itt van két nagy kötetben (Felmutatja.), valójában nem érdemes.
Ráadásul nem is nagyon emlékszem rá az elmúlt évek tapasztalatából, hogy önök komolyan is fontolóra vettek volna akár egyetlenegy ellenzéki költségvetési módosító javaslatot. Lehet, hogy volt egy-két kivétel, lehet. Önök tudják, hogy miről beszélek, általában napirendre se veszik.
Úgyhogy az alapviszonyt kellene a költségvetéshez megteremteni. Az alapviszonyunk pedig az, hogy a költségvetés a szellemében, átláthatóságában, céljaiban, számonkérhetőségében és egyáltalán nemzeti mivoltában önökre szégyent hoz. Ne legyenek erre büszkék, mert ez nem alkalmas erre, inkább szégyelljék, és higgyék el, nagyon rossz bizonyítványt állítanak ki magukról, ha úgy gondolják, hogy ezzel a költségvetéssel önök az országot szolgálják. (Felmutatja.) Nem, ezzel a költségvetéssel önök azt bizonyítják, hogy gyávák és gyengék. Köszönöm szépen. (Taps a DK és az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Bravó!)
