Szolnok-Dobokamegye. Kádár Józseftől

Full text search

Szolnok-Dobokamegye.
Kádár Józseftől
Szolnok-Dobokamegye a korábbi Belső-Szolnok és Doboka megyékből, valamint a volt Kővár-vidéke nagy részéből 1876-ban alakúlt. Terűlete 5149.82 négyszögkilométer. A megye egészen hegyes-völgyes, de olyan alakúlással, hogy éjszaki része a Lápos völgyéig a havasi vidékekhez számítható; a Láposon alúli vidékeit közép- és alacsony hegyek ágazzák be, míg délkeleti dombos-halmos része mintegy a Kis- és Nagy-Szamostól kezdve már a Mezőséghez tartozik. A megyének az éjszakkeleti sarkán, a hol Besztercze-Naszód és Máramaros megyékkel szögellik össze, emelkedik az 1842 méter magas Czibles hegytömeg, melyből éjszaknyugatra és délnyugatra két nagy ágazat indúl ki. Egyik a bükk- és fenyűerdőkkel borított láposi hegység, mely a megye éjszaki részén gerinczével a megye határát jelöli. Kárpáti homokkő e hegység magva, de ormai trachitból valók. E hegység legmagasbb csúcsai a Priszlop (1836 méter) a megye legéjszakibb szélén, azután alább az ennél valamivel alacsonyabb Magura és a Sátor. A másik ág az ilosvai hegység, melynek fő lánczolata a Cziblestől délnyugati irányban halad a Lápos és a Szamos folyók között s dél felé hosszú és szövevényes hátakat bocsát ki magából, melyek közeit bő vízű patakok öntözik. E hegysor szelídebb jellegű, mint a láposi. Csúcsai ritka helyütt haladják meg a 800 métert. Tulajdonképen véve nem is önálló hegység, mert a Lápos és a Czibles aljáig terjedő erdélyi medenczének hegyes-halmos vidékéhez tartozik. Legmagasabb emelkedése a Gyálu Zsinyi Tordavilma község határában, a megye nyugati részén. Mészkövekben e hegység igen gazdag, különösen az a része, a mely a Lápos mentén a volt Kővár-vidékét ágazza be. A megyének a Szamostól délre eső része alacsonyabb hegyekkel és dombokkal borított erdős vidék, melynek uralkodó kőzete az agyagpala és homokkő. Kiválóbb hegyei Alparét közelében a sátor alakú Bábolna hegy, továbbá a semesnyei határban a Ripa és a gyékényesiben a Maguricza. A Sajó s a Nagy-Szamos bal- és a Kis-Szamos jobb partján fekvő vidék földje agyagos, palás és általában könnyen szétmálló kőzetekből áll.
A megye egész vízrendszere a Szamoshoz tartozik. Az itt délről éjszak felé folyó Kis-Szamos Kolozsmegyéből Kis-Iklódnál lép át a megye terűletére és annak székhelyénél, Deésnél egyesűl az éjszakkeleti irányból futó Nagy-Szamossal. Az egyesűlt folyó Deéstől éjszaknyugati irányban halad egészen Resztolczig, a hol délnyugatra kanyarodik és Szurdoknál elhagyja a megye terűletét. Hosszú kanyargó völgyében, melyet egy vasútvonal is élénkít, igen kiesen váltakoznak tágasabb lapályok és meredek hegyoldalak közé ékelődött szorúlatok és elég sűrűn sorakoznak a többnyire apró, de szép fekvésű községek. A Nagy-Szamosnak az egyesűlés előtt legnagyobb mellékfolyója balról a Sajó, jobbról pedig a vadregényes völgyű Ilosva, míg a Kis-Szamos vizét a Lóna és a Füzes patak gyarapítja. Az egyesűlt Szamosba még több patak ömlik; ezek közt kiválóbbak a Deberke, Csobánka és Gorbó. A megye éjszaki részének fő folyója a kies völgyek ölén nyugatra futó Lápos, melynek legnagyobb mellékvize a határszéli havasokból eredő Szőcs patak. A mezőségi résznek katlanszerű mély völgyeiben több kisebb-nagyobb tó van; ezek között legnevezetesebb a Czegei vagy Hódos tó, mely több apró patakot fogad magába, s a déli végén lefolyása is van.
A megye éjszaki részében gazdag vasércztelepek vannak, sőt nemes érczek is találhatók (pl. Oláh-Láposbányán); nyugati része mészkövekben, a mezőségi rész pedig sóban bővölködik. A nyugati és éjszaki részben nagyon sok ásványvízforrás van, melyek azonban inkább csak helyi használatra szolgálnak. A megye terűletének egy harmadát erdőség borítja. Az éjszaki és nyugati részek gazdagok tölgy-, de különösen bükkerdőségekben, melyeknek fáját több helyen jól berendezett fűrésztelepek dolgozzák föl épűlet-, bútor- és eszközfáknak. Fényűerdő aránylag kevés van. A termesztett növények között az első helyet a kukoricza foglalja el. Szőlő csak a délkeleti részeken terem s ott is szórványosan, de értékes termést ad. Az éghajlat, különösen az éjszaki részeken meglehetős zordon; a délibb vidékeken jóval enyhébb; bár különben a hőmérséklet évi átlaga még Deésen is csak 8.7 Celsius-fok.
A megye folyóhálózatához alkalmazkodnak az útak is. Vaspályái legnagyobb részt a három Szamos összeszögellő völgyein haladnak, de egyik ág a Sajó völgyén is végig fut. Állami, törvényhatósági és községi útjainak fő vonalai szintén a Szamos mentén húzódnak, vagy onnan indúlnak ki s behálózzák az egész megye terűletét.
A lakosság többségének (60%) foglalkozása, leszámítva a városokat s egy pár bányászhelységet, a baromtenyésztés és a földmívelés. A nép szokásaiban, öltözetében az erdélyi részek más vidékein lakó néptől csak igen kevéssé különbözik. A kis birtokú magyar köznemesség ruházata szürke darócz posztó; a magyar és oláh jobbágyok utódai fehér darócz posztó harisnyát (nadrágot) és fekete felső ruhát, czondrát vagy szokmányt viselnek; a kővárvidékiek pedig felső ruháúl hidegebb időben fehér vagy szürke gubát. A magyarság s a teljesen elmagyarosodott örménység, valamint a magyar és részben német nyelvű zsidóság, mely 1848 óta folyton szaporodik, főleg a városokban és a forgalom útjába eső községekben lakik, míg az oláhság csekély számú oroszszal egyetemben inkább a félre eső apró falukban él. Szászok csak abban a nehány Sajó-menti községben laknak, a melyek 1876 előtt a hajdani Besztercze-vidékhez tartoztak. A szám szerint 26 magyar többségű község a megyében elszórva fekszik s műveltség és jó mód tekintetében a többséget alkotó román községekkel szemben egyaránt kiválik.
A megye hajdankoráról igen hézagos ismereteink vannak. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy honfoglaló őseink itt szláv lakosokat találtak, s itt nemcsak megállapodtak, hanem meg is telepedtek. A királyság idejében e vidékeken már királyi birtokok alakúltak. E királyi birtokok egy része Belső-Szolnok, másik része pedig Közép- és Külső-Szolnok nevet viselt, melyet alkalmasint a sót, sós helyet jelentő szláv szolnik szóból alkottak a magyarok saját nyelvük hangtörvénye szerint. A XIII. század dereka óta a megye főispánja mindig az erdélyi vajda volt. Dobokamegye, mely szalag módjára majdnem az egész Erdélyen áthúzódott, a besenyő és kun becsapások ellenében katonai és védelmi szempontból alakúlt. Kővár-vidéke az Árpád-ház alatt Kékös nevű lakatlan őserdő volt, melyet Róbert Károly király 1329-ben erdőirtás és telepítés czéljából Nagy-Bánya városának adományozott.
Árpád-házi királyaink korában a belső-szolnoki részben jobbára nagy-, a dobokaiban pedig mind kisbirtokok keletkeztek. A népesség a terűlet sajátságai szerint oszlott meg. A magyar elem a déli lapályosabb vidékeken állapodott meg. Ez okozza, hogy a XII. és XIII. században oklevélileg csak a megye délkeleti részén mutathatók ki községek, melyek mind magyar, vagy megmagyarosodott szláv nevűek. Az egész éjszaki részben egyedűl Lápos községet említik az okíratok. E rész különben csak a XV. században népesült be. A szász bevándorlás útja szintén a Szamos folyó mente volt s a bevándorlók ennek vonalán oszlottak szét. A megye déli részeit előbb a magyarság és azután a szász jövevények szállván meg, a szláv elem éjszakra vonúlt a magasabb hegyek közé, hová a későbbi bevándorlók is telepűltek.
A magyar és szász elem megtelepedése után a megye mai terűletének további benépesítése erdőirtások útján történt. A belső-szolnoki részben keletkezett nagy uradalmak tulajdonosai váraikat védelmi szempontból félreeső helyekre építették. Hogy a várak szükségletei elláthatók legyenek, erdőket kellett irtani. Ez erdőirtásokat bevándorlók végezték, a kiknek főnökeit kenézeknek nevezték. A kenézek szolgálataik jutalmáúl kiváltságokat kaptak s az irtás helyén alakúlt községek bíráivá lettek. Ez erdőirtást a megye hajdani terűletén jobbára rutén és bolgár-oláh eredetű nép teljesítette, legalább erre vall a XIV. századig keletkezett mintegy 40 község neve.
A megye jelenlegi lakosságának nagy többsége román. E népelemnek a megye terűletén való megjelenése a XIII. század közepe előtti időkből nem mutatható ki. A pásztorkodó nomád oláh nép csak az 1241-ki tatárpusztítás után szivárgott be. Ezt igazolja az is, hogy a régebbi rutén községek között csak három oláhos helynév állapítható meg, de ezek is a XIV. századból erednek: Dánpataka 1331-ből, Drágosfalva 1393-ból és Mikola 1369-ből. A XIV. század végén tehát a megye jelenlegi terűletén a román elem még alig tett számot.
A magyarok és a szászság között nagy pusztítást okozott az 1241-ki tatárjárás, mely a megye terűletére a radnai szoroson át nyomúlt. Nagyon apasztotta még a magyarságot az 1437-ki alparéti paraszt-lázadás is, mely majdnem kizárólag ezen a terűleten folyt le. Mindezeknél azonban erősebb s mondhatni, végső csapást mértek a magyarságra Básta császári vezér és Mihály vajda pusztításai, a melyeket a későbbi török dúlások tetőztek be. Hogy mekkora volt e pusztúlás, világosan bizonyítja az, hogy az erdélyi részekben sehol annyi „desolata et deserta reformata ecclesia” nincs, mint épen Szolnok-Dobokamegyében. A hol a magyarság és a szászság elpusztúlt, vagy pusztúlásnak indúlt, mindenütt románság tódúlt a helyére. A románság azonban a megmaradt magyar elemből vagy épen semmit, vagy csak nagyon keveset olvasztott magába. Ez kitetszik abból is, hogy a magyarság ott, a hol olyan félreeső helyeken élt, hová a pusztító ellenséges csapatok nem juthattak el, mint példáúl Magyar-Décsében, még maig is épen és érintetlenűl megvan s határneveit, melyek már a XIII. századbeli oklevelekben előfordúlnak, maig is használja. Annál többet olvasztott magába a románság a rutén elemből, a melylyel vallási és egyházi közösségben élt. A szász elem, mely szenvedett veszteségeit sehonnan sem tudta pótolni, részint a magyarságba, részint a románságba olvadt. Ezt igazolják az 1300-ban már meglevő Szászárma, Középfalva, Szász-Bréte, Szász-Zsombor, Szász-Nyires, Kerlés, Girolt, Szász-Encs és Szász-Máté, stb. szász községek, melyeknek mái lakossága legnagyobb részt román, kis részben magyar és csak legkisebb részben szász.
A megye székhelye Deés rendezett tanácsú város 9670 lakossal. A Kis- és Nagy-Szamos egybefolyásánál, szelíd emelkedésű hegyektől környezett katlanszerű völgyben épűlt. Utczái, bár a város fekvése miatt nem lehetnek szabályosak, az új építkezésék folytán mindinkább szélesebb és rendezettebb alakot öltenek. Alig van az ország e részében város, mely Deésnél szembetűnőbben fejlődött és szépűlt volna, a mit egyre élénkűlő forgalma és kereskedelme segített elő. A város külseje, bármelyik oldalról tekintve, igen tetszetős. Deés régi bányaváros; sóbányáit már II. Endre király kezdette műveltetni, ki a sóbányák élére kamaragrófot állított s egyúttal Deést is a szabad városok sorába emelte; e kiváltsága azonban később teljesen feledésbe ment. A sót Deésről részint tengelyen szállították az országba szerteszét, részint pedig a Szamoson a Tiszáig s a Tiszán tovább egészen Szolnokig. A sóbányászatot azonban 1717 körűl megszűntették s a bányahivatalt 1747-ben a szomszédos Deés-Aknára helyezték át.
Lakosai eredetileg szászok voltak, a kik azonban a Hunyadiak korában teljesen elmagyarosodtak. A várost többször érte pusztúlás. Básta a lakossága nagy részét legyilkoltatta. Később, Nagy-Várad elpusztúlása után új telepűlőket nyert és Apaffy Mihály fejedelem 1665-ben a nemes városok sorába emelte s a véghelylyé lett várost Kolozs és Doboka megyék segítségével palánkkal vétette körűl. 1703-ban és 1706-ban a labanczok égették föl; 1717-ben pedig a krimi tatárok rabolták ki és rombolták le.
Deés nevéhez legrégibb históriás énekünk, a Pannoniáról szóló ének (a fehér ló regéje) szerint az a hagyomány fűződik, hogy a honfoglaló magyarok, midőn a Kárpátokon áthatolva e helyig jutottak s itt megállapodtak.
Istent ők ott imádának,
Háromszor Deust kiáltának;
Arról nevezték ott az várost
Szamos mentében az nemes Dézsnek.
E régi ének naiv szómagyarázata idővel helyi hagymánynyá lett, mert a város melletti Óvár nevű dombon ma is áll egy avúlt torony, melynek 1578-ból származó fölirata szintén így szól a város nevének keletkezéséről.

Deés főtere és a Törvényház.
Cserna Károlytól
Deés épűletei közűl nevezetesebbek: a főtéren a XV. században épűlt csúcsíves református templom, melyet hajdan erős kőfal vett körűl. E templomtól éjszakra van szintén e téren a Báthory s később a Rákóczy fejedelmek szállásáúl szolgált épűlet, melyet Mária Terézia gróf Haller Pálnak adományozott; ma a város tulajdona s a polgári fiúiskola van benne elhelyezve. Előtte van a megyei szinház, melyet 1886-ban nyitottak meg. Ugyancsak a főtéren emelkedik a csinos városháza, a megyeháza és a honfoglalás emlékére emelt oszlop, melynek tetején a mondai turul-madár lebeg kiterjesztett szárnyakkal s keletre néző helyzetben. A város déli részén levő Honvéd-téren van az 1848 november 24-ki ütközetben elesettek emlékét megörökítő oszlop. A város többi épűletei közűl említendők: a Ferencz-rendi barátok bérháza, melynek egyik részében a „Hungária” szálló van, a másikban pedig a kaszinó, mely társas kör keletkezésére nézve második e hazarészben; továbbá az összes igazságszolgáltatási hivatalokat magában foglaló Törvényház, mely a városnak egyik legszebb középülete, aztán a Szamosvölgyi-vasút igazgatóságának palotája, a pénzügyigazgatóság, a posta- és távíró-hivatal épűlete, a szép parkban álló „Rudolf” közkórház, a gymnasium új kétemeletes épűlete és a honvédkaszárnya. A város számos jótékony és közművelődési egyesűletein kivűl különösebb említést érdemel az 1898-ban alakúlt megyei történelmi, szépirodalmi és néprajzi egyesűlet, melynek múzeumában már is több értékes dolog van összegyűjtve.
Deéssel majdnem össze van épűlve Deés-Akna 2300 lakosú község, melynek sóbányáit már a rómaiak is mívelték. A vízzel telt régi bányák üregeinek sós vizét ma fürdői czélokra használják.
A megye egyes vidékeinek részletes áttekintésére legalkalmasabb Deésről indúlnunk ki, mint a honnan kelet, dél és nyugat felé egy-egy fő völgy, éjszakra pedig élénk forgalmú országút vonúl. E Nagybánya felé vivő országút, mely kies völgyeken és erdős magaslatokon halad át, sok tájképi szépséget tár föl az útazó előtt. Ez útvonalon első említést érdemlő község az 1300 lakosú Alsó-Kosály. Itt hajdan a rómaiaknak erődített táborhelyök volt, melynek nyomai ma is láthatók. Alsó-Kosályról az éjszaki irányban fölfelé menő völgyben Felső-Kosály és Pecsétszeg községeken át Hollómezőre jutunk, hol gyönyörű kilátás kinálkozik a falutól éjszakra fekvő, 681 méter magas vízválasztóról. A kígyódzó vonalú országúton fölkapaszkodva a hegy tetejére, a déli és nyugati vidék apró zeg-zugos völgyeit körűlfogó hegyek eltörpűlnek alattunk és éjszakkeleti irányban egyszerre föltűnik a Czibles hármas csúcsa, tovább éjszak-nyugati irányban pedig a Sátorhegy és a Rotunda. Köröskörűl, a meddig a szem ellát, mindenfelé tölgy-, bükk- és fenyű-borította zöld hegyek láthatók, szemben pedig a kiszélesedő Lápos völgye, melyen ezüst szalagként kanyarog végig a Lápos vize.
Alsó-Kosálytól nyugatra csakhamar Kapjon községbe érünk, hol a megye egyik legszebb kastélyát találjuk, mely egykor Bocskay István tulajdona volt, s később a gróf Haller család birtokába jutott. E kastély udvarában fedezte föl Torma Károly régészünk azt a római fölírásos követ, mely őt a római határtöltésnek, a Limes Dacicusnak tanúlmányozására indította. Kapjonon túl van a Szamos szűkebb völgyének kezdetén Kápolna kis oláh falu. Hajdan város volt. 1437 szeptember havában a föllázadt parasztok ellen indúló magyar nemesség itt kötött szövetséget a székely és szász nemzettel. Odább éjszakkeletre, a Szamos mellett fekszik Galgó, melytől ugyancsak éjszakkeletre Blenkemező község felé egy szűk völgy nyílik. Blenkemezőnél e völgybe éjszaknyugati irányból a Bába patak mentén egy másik szűkebb völgy, a Bába patak völgye torkollik. Itt fekszik Bába községe, melynek közelében van a megye egyik legérdekesebb természeti szépsége, a festői bábai szoros mészkő-szikláival és egymás után sorakozó mészégetőkemenczéivel. Galgó előtt a vaspályát és az országútat egyaránt meredek homokkőfalhoz szorítja a kanyargó Szamos, mely Galgón túl délnyugatra mindinkább jobbra hagyja az országútat. A vasút ezentúl a Szamos kanyargását követve halad, majd a Szamos szélesebb árterében, majd egészen a hegyek lábához szorúlva, míg több kisebb-nagyobb falut elhagyva, a járás székhelyére, Nagy-Ilonda 990 lakosú községbe ér, mely az Ilonda pataknak a Szamosra nyíló keskeny völgyében fekszik. Nagy-Ilonda szomszédságában van egy bérczektől körülvett kies völgyben a büdöpataki fürdő alkalikus vasas, kénes jódforrásokkal. Büdös-patak hajdan önálló község volt, ma a szomszédos Rév-Körtvélyes községéhez tartozó puszta.

Az ó-vári torony Deésen.
Cserna Károlytól
Az országút Rév-Körtvélyesnél elválik a vasúttól és éjszaknyugati irányban Nagybánya felé haladva, csakhamar a 800 lakosú Kis-Nyiresre ér, melytől délre van a Runku sziklahegy cseppkőbarlangjával s az abban eltűnő búvó-patakkal. A barlang 25–30 méter magas üregének boltozatáról 1–2 méter hosszú csepegőkövek csüngenek alá. A barlangban elbúvó kis patak délre, mintegy három kilométernyi távolságra, a vasút mentén fekvő Hosszúrév falunál bukkan ismét fölszínre.
Hosszúrévtől kezdve útunkat ismét a Szamos-völgyében folytathatjuk. Lemény és Letka vidékén hatalmas mészkő-sziklák verik vissza vonatunk dübörgését, s Kucsuláton alúl a szoros oly keskeny, hogy a Szamos és a vasút csak nehezen törtet át rajta az 1020 lakosú Aranymezőnél kiszélesedő völgybe. Folytonosan délnyugati irányban haladva, elérjük a megyének e részen végső községét, Szurdukot, báró Jósika Miklós kedvelt lakóhelyét, ki itteni udvar házában írta „Abafi” czímű, regényét, melylyel írói pályáját megkezdette. Közelében a hegyek sziklafalaiban. több barlangnyílás látható, melyeknek némelyikéhez érdekes regéket fűz a nép.
Szurdukról átmehetünk a Gorbó patak völgyébe. A völgyet szegélyező sziklás hegyeket hatalmas tölgyerdőség borítja egészen a járás székhelyéig, Csáki-Gorbóig, mely hajdan egész vidékével együtt a kolozsmegyei Almás várhoz tartozott. Dombon levő kastélya egy régi római vár helyén épűlt. E kastély ma báró Jósika Sámuel tulajdona. Benne van elhelyezve a járásbíróság, az elemi iskola, a Jósika család könyvtára és a kaszinó. Az 1300 lakosú Csáki-Gorbótól szűk völgyön délkeleti irányban Cserneken át jókora magasságú hegy élére jutunk. Alattunk éjszakra fekvő mély völgyekben Veczk, Aszód és Bezdéd községeket pillantjuk meg. Jobbra a Kecskehát hegy zárja el dél felé a kilátást, de annál szebb tárúl föl keletre, hol a Deberke patak mentén Alparétot találjuk. Ez 1200 lakosú községtől délre, körűlbelűl egy óra járásnyira emelkedik a Bábolna hegy. Itt gyűltek össze 1437 tavaszán a nemesség ellen föllázadt parasztok. A sánczok, melyekkel a hegy lankás oldalát megerősítették, még most is láthatók. Alparéttól egy pár kisebb-nagyobb községen át erdős hegyek aljában visz tovább az út, míg a Deberke patak torkolatánál a Czicz hegy mellett visszaérkezünk Deésre. Deésről a Kis-Szamos balpartján déli irányban Dengelegen át a 623 lakosú Nagy-Iklódra érünk. Ősi várkastélyának ma nyomai sem látszanak. Nagy-Iklódon alúl a Lóna patak völgyében először is a vasút mellett fekvő s 1200 lakosú Kendi-Lóna községbe érkezünk, a hol a gróf Telekiek szép kastélya és minta-gazdasága érdemli meg figyelmünket.

A deési református templom.
Cserna Károlytól
Nem messze van innen Doboka 1140 lakosú község, a volt Dobokamegyének egykori székhelye. Régi várának nyomai még láthatók. Valaha a mesés Miczbántól származott, de már régen kihalt Dobokai család birtoka volt, melyet még V. Istvántól kaptak. Innen szép völgyön visz föl az út a 940 lakosú Magyar-Derzsére, melynek faragott kövekből épűlt temploma erődítve volt. Közelében két völgy összetalálkozásánál fekszik az 1370 lakosú Pánczél-Cseh, élénk forgalmú helység, melynek régi csúcsíves református temploma szintén kőfallal volt körűlvéve. Említést érdemelnek még e vidéken az 1020 lakosú Vajdaháza, az 1437-ki parasztlázadás egyik vezérének, Vajdaházi Nagy Pálnak szülőhelye; továbbá föntebb éjszakra Récze-Keresztúr, mely a Keresztúri nemzetség ősi birtoka volt.
Deéstől ugyancsak délre, de a Kis-Szamos jobb partján, a vasút mellett fekszik a megye második városa, a 6202 lakosú Szamos-Újvár. Régi várkastélyát Martinuzzi 1540-ben építtette. 1603-ban 74 falu tartozott hozzá. E várnak Erdély történelmében a fejedelmek idejében meglehetősen nagy szerepe volt. Itt fojttatta meg Báthory Zsigmond fejedelem a törökpárti politikát pártoló Báthory Boldizsárt és Kovacsóczy kanczellárt. A vár börtönében a XVII. században a szombatos felekezet alapítója, Pécsi Simon, és Béldi Pál neje hosszabb ideig sínylődtek. II. Rákóczy György 1655-ben kibővíttette a várat. 1786 óta tartományi fogház, később pedig országos fegyintézet lett, Szamos-Újvár nagy részt örmény lakossága igen élénk kereskedést folytat, mit pénzintézetein kivűl vasúti forgalma is előmozdít. Népes vásárai vannak, melyeken nagy vidék lakossága szerzi be szükségleteit.
A megyének a Mezőséghez tartozó délnyugati részén legnépesebbek a Kolozsmegye felől déli irányból éjszaknyugatra húzódó széki és czegei völgyek, melyek egymással Szamos-Újvárhoz közel egyesűlnek. A czegei völgyben van az erdélyi részek legnagyobb álló vize, a czegei vagy Hódos tó, mely félóra járásnyira hosszú, de legnagyobb szélessége sem igen haladja meg a 300 métert. E tó partján fekszik Czege község, a gróf Wass család ősi birtoka a család díszes kastélyával. Czegétől délre van Szent-Gothárd, melyet Árpád-házi királyainktól több szomszédos községgel együtt szintén a Wass család kapott hazafias érdemeiért adományúl. Czegétől éjszaknyugati irányban a jó bortermő Császárin, továbbá Vasas-Szent-Iványon, hol a Kendyeknek egykor erődített kastélyuk és családi temetkező helyük volt, áthaladva, a Szamos-Ujvár közelében fekvő Mikola községbe érünk, mely híres és sűrűn látogatott búcsújáróhelye a görög-katholikusoknak. A község lakosai vászonra és üvegre festett szent képekkel és szentelt gyertyákkal kereskednek s azokkal Romániát is bejárják. Mikolától délre a széki völgynek legnevezetesebb helye Szék, hajdan úgy nevezett taksás város, mely külön képviselőt küld az országgyűlésre. Szék ma csak nagyközség, csinos házsorokkal s 3400 főnyi, nagyobb részt magyar lakossággal. Sóbányája 1795 óta be van tömve. A reformáczió előtt épűlt nagy temploma hármas hajójú. Falain újabb időkben régi falfestmények kerűltek elé a lehúllott mészréteg alól, de újra bevakolták. Ferencz-rendi kolostorát és templomát 1752-ben Mária Terézia alapította.

Szamos-Újvár: Az országos fegyintézet; Martinuzzi háza; a főtér az örmény katholikus templommal.
Cserna Károlytól
Mikolától Deés felé haladva, Szamos-Újváron és Szamosújvár-Németin át Szent-Benedekre érünk, hol hajdan a Benedek-rendi szerzeteseknek kolostoruk volt, melyet később, miután világi kézre jutott, várkastélylyá alakítottak át s ma a gróf Korniss család tulajdona. Ettől délkeletre van Bálványos-Váralja, a megye mezőségi részének egyik népesebb (1700 lakosú) és tiszta magyar községe. Fölötte egy hegyormon egykori várának már csak alapfalai látszanak. A hagyomány szerint ebben a várban tartotta fogva Apor vajda Ottó királyt: Bálványos-Váraljától éjszakkeletre a Melles patakának a Nagy-Szamosba ömlésénél fekszik Bethlen, a járás székhelye és a bethleni Bethlen grófi család ősi fészke, három nagyobb szabású udvarházzal s 2700 lakossal. Vára, melynek Erdély történetében nevezetes szerep jutott, 1338 körűl kezdett épűlni. Víz vette körűl s négy bástyája volt II. Rákóczy Ferencz idejében még fönnállott. 1589-ben 36 község tartozott hozzá. Básta császári vezér 1602-ben a várat föladó székely őrséget hűtlenűl levágatta. Itt fejezték le 1674-ben Bánffy Dénest. Utóbb a vár elpusztúlt.
Bethlentől délre a Melles patak mentén a két Oroszfalut elhagyva, egy alacsony hegyek közt levő tágasabb völgyben a 900 lakosú Apanagyfalu, az Apaffyak ősi fészke tűnik föl. Szent Gellért tiszteletére épűlt régi temploma ma a reformátusoké. Mellette van báró Bánffy Dezső volt miniszterelnök udvarháza. Apanagyfalutól keletre egy hegymagaslaton van Szász-Fellak. Régi kettős földvárának ma helye is alig látszik. Innen délnyugatra Vicze község, a Kapi és Mindszenti családok törzsfészke van, melynek kastélyában Apaffy és később II. Rákóczy Ferencz fejedelem is többször megfordúlt. 1000 főnyi lakossága nagyobb részt magyar. Viczével szomszédos a 730 lakosú Magyar-Borzás, a hol II. Rákóczy Ferencz idejében híres salétromfőző volt. Alább, a túlsó völgyben Dellő-Apátit érjük, mely hajdan apátsági székhely volt. 1437 okt. 6-án az alparéti paraszt-lázadás fejei itt léptek egyezségre a nemesekkel s ugyanitt szervezkedett 1514-ben a Dózsa-féle pórhad egy része is. Apátin fölül következik Veresegyháza, a hol régen a „veres barátok”-nak volt kolostoruk. A szomszéd község a 920 lakosú Kékes, mely járási székhely. A Wesselényiek itteni udvarházában a volt Dobokamegye gyakran tartotta közgyűléseit. A község nyugati felén át útunk magas hegytetőre visz, honnan a völgyekben elszórt falvakat igen jól láthatni. Déli irányban véve útunkat, s egy hegyhátra följutva, jobbra egy völgykatlanban Noszoly község tűnik szemünkbe. A falu mellett egy kis tó van, mely fölött egy toronyalakú hegycsúcs emelkedik; ezt a nép „Angyalok várá”-nak nevezi. Nem messzire van innen Búza község, hol az erdélyi fejedelmek korában a Csákyaknak várkastélyuk volt.
A megye legkeletibb sarkában, a Sajó partján fekszik Kerlés 1100 lakossal, a gróf Bethlen család kastélyával és szép parkjával. E falu mellett emelkedik a történelmi nevezetességű Cserhalom nevű domb, hol Salamon király 1068-ban megverte Ozul kun vagy besenyő vezért. Ebben a csatában szabadított meg Szent László egy elrablott magyar leányt egy kun vitéz kezéből. Ezt a jelenetet nemcsak a volt Dobokamegye választotta czímeréűl (1748-ban), hanem régi festőink is többször megörökítették a templomok falain. Vörösmarty Mihály is megénekelte „Cserhalom” czímű eposzában. Kerléstől keletre, a megye utolsó községe, Árokalja van 900 lakossal. Ennek határában találták 1793-ban a dák-korszakból azt a két bronz kereket, mely a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának egyik ékessége.

A kerlési kastély a Cserhalom tetején.
Cserna Károlytól
Deéstől éjszak-keleti irányban, a Nagy-Szamos jobb partján első község az 1660 lakosú Kozárvár, melynek régi vára a község nyugati részén emelkedő dombon állott. Kozárvártól keletre Csicsó-Mihályfalva következik, melytől éjszakra a Csicsó patak völgyében fekszik az 1846-ban ide telepített tót lakosságú Lábfalva község; e fölött emelkedett hajdan a hazánk történetében annyira emlékezetes Csicsóvára. Már csak egyetlen torony maradványa áll még, melynek tetejéről fölséges kilátás nyílik a környékre. E vár 1304-ben László erdélyi vajda kezén volt, Wass Miklós azonban 1321-ben Róbert Károly király hatalmába juttatta. Zsigmond király Csicsóvárát a hozzá tartozó uradalommal együtt a Bánffyaknak adta, kiktől Mátyás királyhűtlenség czímén elvette és István moldovai vajdának adta hűbérűl. Ez idő óta a moldovai vajdák bírták 1540-ig. Ekkor János király nejének, Izabellának, adta nászajándékúl. 1544-ben elhatározták lerombolását. Uradalmához, mely 1563-ban Számos-Újvárhoz kapcsoltatott, 60 falu tartozott. A lerombolt vár helyén ma a hegy likacsos kvarcz-trachitjából keresett malomköveket készítenek.
Csicsó-Mihályfalván túl Bacza község fekszik, 840 lakossal. Szép kastélya hajdan Bocskay István fejedelemé, utóbb Mikes Kelemené, a „Törökországi Levelek” halhatatlan írójáé volt. Baczával szomszédos a vasút mellett fensíkon fekvő Retteg, egykor város, ma 2300-nál több s nagyobbára magyar lakosságú község. Rettegtől keletre a második község Csicsó-Keresztúr, a Torma család ősi fészke. E községgel szomszédos Kudu, melynek a Szamos felől való részén nevezetes földvára volt. Az itt történt ásatásokból sok kő és bronz régiség kerűlt a hazai múzeumokba. Kuduról két irányban mehetünk tovább. A Naszád felé vezető éjszak-keleti úton Szeszárma községhez érünk, mely hajdan város volt. Erődített kastélyát a hozzá tartozó 16–20 faluval együtt a Harinai Farkas család tagjai bírták, de Báthory István fejedelem 1576-ban hűtlenség czímén elvette tőlök. Egykori várának s hatalmas templomának alapfalai még látszanak. Kudutól egyenesen keletre a Nagy-Szamoson és a Sajón átmenve, Somkerékre jutunk, a hol a vajdák és fejedelmek korában országgyűlést is tartották. E községnek 1130, nagyobbára magyar lakosa van. Közel fekszik ide Sajó-Szent-András, hol nem régiben néhai Fehérváry Károly nagybirtokos és volt országgyűlési képviselő saját költségén díszes református templomot építtetett. Alább van Kentelke, melynek határában kunhalmok láthatók. E halmokról a hagyomány azt tartja, hogy a kerlési vagy cserhalmi csatában elesett kunok csontjait takarják.
Ha az Ilosva pataka mellett fekvő Csicsó-Keresztúrról éjszaki irányban az Ilosva patak völgyébe teszünk egy kirándúlást, az első község, melybe érkezünk, a 700 lakosú Alsó-Ilosva, melynek határában Caracalla Severus Alexander idejében az „ala I. Tungrorum Frontoniana” táborhelye volt.
Torma Károly e táborhelyen számos fölirásos téglát ásatott ki, melyek most az Erdélyi Múzeumot gazdagítják. De a vidék udvarházaiban, főleg Alsó-Ilosván a Hye Adrien udvarában sokat láthatni az innen kikerűlt faragványos, fölíratos kövekből és szobrokból. A mindinkább szűkűlő, sűrű erdőkkel szegélyezett Ilosva völgyében Ispánmező 1340 lakosú és Felső-Ilosva 1100 lakosú községeket elhagyva, az 1640 lakosú Felső-Puszta-Egrestől nyugatra egy 697 méter magas hágón túl a Lápos folyóba szakadó Szőcs patak völgyébe érünk, mely a Cziblesből ered. E patak mentén két község, Alsó- és Felső-Szőcs, fekszik 1100, illetőleg 1666 lakossal. Odább éjszakra, a Czibles közelében van Tőkés, melynek lakói a környező erdőségekben szénégetéssel foglalkoznak. Az itt égetett szenet Vajda-Hunyadon használják föl. Tőkésről kiindúlva szokták a turisták a Cziblest megmászni. Egykor e vidék nagy vadászatoknak volt színhelye; báró Wesselényi és Újfalvy Sándor vadászatait ma is emlegetik vadász körökben.
A Szőcs patakának a Láposba való szakadásánál a 850 magyar lakosú Domokos községet találjuk. Itt kétfelé ágazik az út. Éjszaki irányban a Lápos völgyén fölfelé haladva a 2794 lakosú Oláh-Lápos nagy és csinos községbe érkezünk, mely a XVIII. század közepétől az újabb időkig a kincstár birtoka volt. Most csak egy vasöntője van s az is magános kézre jutott. E vasöntőben gazdasági eszközöket készítenek. Oláh-Lápostól éjszaki irányban tovább menve, csakhamar Rojahida falut pillantjuk meg hatalmas vasolvasztóival. 1850-ben kezdte itt az állami kincstár az érczolvasztást, de a 80-as évek végén már megszűntette. A völgy, melyen régebbi időben a Huszt felé vezető országút ment végig, fölebb folyton szűkűl; a hegyek magasodnak, s a bükkösök között már fenyű is kezd előtünedezni. E tájon jobbról egy sebes futású patak szakad a Láposba. E patak mentén Rákosfalva fekszik, melynek határában még ki nem kutatott, de őskori állatok csontjaiban gazdag barlang és egy vastartalmú szénsavas forrás van, a „Borkút”. Innen nem messzire a 600 lakosú Horgospataka községbe érünk. Érczolvasztó kohójának fojtó füstjét, mely széndioxid tartalmú, már messziről megérezzük. Még följebb, a hatalmas Priszlop hegy alatti szűk völgyben Oláh-Láposbánya, a megye legéjszakibb községe és legnagyobb érczbányatelepe fekszik 1235, nagyobb részt magyar lakossal. Városias színezetű község; körűle fenyves erdőség terjed; a völgyben érczzúzók dörömbölése vonja magára figyelmünket. A község felső részében levő szénsavas „Borkút” vizét az ugyanott folyó Tocsila patakkal együtt zúzók hajtására használják.
Domokos községtől nyugati irányban haladva, csakhamar a Lápos mindkét partján elterűlő Magyar-Lápos községébe érkezünk. E 2432 főnyi s legnagyobbrészt magyar lakosságú nagyközség egyúttal a járás székhelye is. Egykor Csicsó várához, ennek lerombolása után pedig a szamos-újvári uradalomhoz tartozott. Országos vásárai híresek. Magyar-Lápostól nyugatra, a Debrek patak jobb partján van Borkút falu, melynek ásványos vizét csak a község lakói használják. Föntebb éjszakra van Sztojkafalva, melynek csinos és jól berendezett fürdőjét gyomor-, máj- és lépbajosok látogatják. Kellemes ízű, sós savanyú vize palaczkozva nagy keletnek örvend. Közelében emelkedik a bazalt kőzetből álló nagy és szép alakú Sátorhegy, melynek tetejéről a szelídebb Kapnik völgyébe ereszkedünk alá. A Sátorhegytől délre fekszik Nagyhegy község, melynek ásványos vizét hűléses bajokban a környék lakói sikerrel használják. A szomszédos Csernefalván át az egykori Kővár-vidék legnépesebb községébe, Kápolnok-Monostorra érünk. Innen kezdve útunk Szurduk-Kápolnokig a legváltozatosabb tájakon halad, míg éjszaki irányban a megye legéjszakkeletibb községébe, Füredre jutunk, melynek kénes-sós vizét fürdésre használják.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi