A Mühlnegyed. Commenda Jánostól, fordította György Aladár.
A Mühlnegyed.
Commenda Jánostól, fordította György Aladár.
Commenda Jánostól, fordította György Aladár.
Mühlnegyednek hívják a legdélibb részét annak az ősrégi cseh szárazföld-darabnak, melynek, mikor az Alpesek helyén még gazdag állatvilággal élénkített mély tenger terűlt el, már akkor is fennállottak gneissrétegei és gránittömegei, s számtalan évezredek romboló ereje következtében már akkor nagy terjedelmű vízvájások támadtak rajta. A terület közepe kissé behorpadt; ezen át vezet az ősrégi kereskedelmi út Csehországból a Dunáig; nyugoti részén a tulajdonképi Cseherdő előhegyei emelkednek, s keleten egy, csúcsokban gazdag erdős hegység vonúl el a két főherczegség határán a Dunáig.
A Mühlnegyed és a cseherdő közt határt vonni nem valami könnyű, mivel tájképi jellegük egybeolvad; leghelyesebb határúl azt a lapályos mélyedést fogadni el, a melyen át a Schwarzenberg-csatorna viszi el Mühlig a cseh erdőségekből leúsztatott fatömegeket; ettől nyugotra van a Cseherdőnek Felső-Ausztriához tartozó s Blöckenstein-hegycsoport nevű része, vagyis a Dreisessel-hegység, mely a Moldva folyónak Kuschwarda közelében levő forrása melletti horpadásig terjed. A hegygerincz a hosszanti kiterjedésének körűlbelűl közepén mélyen be van vágva, s a Klaffer-patak fut végig e nyíláson, mely bejáróúl szolgál a tágas erdős területhez. Három oldalról erdős hegyek emelkednek, s így a szem csak dél felé tekinthet ki a Mühl mellett elterűlő mívelt völgyi vidékekre. Az út mellett magános erdészlak, távolabb üde csurgó-kút, kápolna, s egy puskalövésnyi távolságban nehány szegény favágó-kunyhó, ez a kép, mely előttünk feltárúl s a melyhez hasonlót oly sok helyütt találunk úgy itt, mint a tulajdonképi Cseherdő szélein.
Magasra nyúló fenyők sötét erdején át, melyet csak itt-ott szakítnak félbe ritkásabb bükkfacsoportok, meredeken emelkedünk fel a határfalig. A fák magassága csökken, az útak meredeksége fokozódik, mindig nehezebb az előrehatolás, itt-ott hegyi rétek mutatkoznak tarka növényekkel, bokrokkal s magános gyalogfenyőkkel. Lábunk mélyen sülyed a mocsáros talajba. Végre elértük a tetőt s kövön és bokrokon át kúszunk föl egy sziklatömegre, mely magas fallal végződik. Lenn alattunk fekszik a csöndes hegyi tó haraszttal és gyalogfenyővel borított fehér gránittömbök között, az erdő komor pártjától övezve; ez a hely az, melyet Stifter „Hochwald”-jában oly mesterileg festett. A tó partjától az obeliszk mellől, melyen a költő neve olvasható, rengeteg erdőségek fölött Csehország felé tévedez tekintetünk egész odáig, hol a kékes ködben a hegyek képei is összefolynak.
A hegy hátát csodálatos alakú sziklák lepik, egykor hatalmas, ma szétrombolt kőzettömeg maradékai, melyeknek bizarr alakzatai annál meglepőbbek, mennél kevésbbé idomzatosak a hegyalakzatok, mennél egyszerűbbek a körvonalok. Az alig fölismerhető ösvény óriási kőtömbök rendetlen halmazai közt vezet. Itt ezeréves korhadék alatt lappangó mélyedések fenyegetnek bennünket, amott óriási szirtfal, hatalmas négyszögű kövekből csaknem szabályszerűen rakódott büszke torony meredez a terepélyesen szétágazó fenyők koronái fölé. Az útas arczát itt embermagasságú harasztfű lombja, amott egy-egy szürke fenyő elszáradt galyja horzsolja, melynek kuszált tűlevelei a hegyek fölött néha heteken át függő szürke őszi ködökről, sűrű ágai a dermesztő fagyról s letört csúcsa a hegyeken átrohanó szél hatalmáról tesznek néma tanúságot. Körülötte zümmög a czinczérbogár, az erdőnek e kisded és mégis oly rettenetes ellensége, mely a hetvenes évek kezdetén a Cseherdőben több ezer hektárnyit pusztított el. Sok pusztúló és elpusztúlt törzs beszél az éghajlat kedvezőtlen voltáról, de a ledőlt régi fák korhadékain hosszú sorokban hajt ki az új sarjadék, a melyet itt „Ranne” néven jelölnek. A ledőlt faóriásokon mohokból és növényhulladékokból vastag lepel támad, betölti a kőtörmelékek közt levő hézagokat s lassanként erdei tisztásokká terjeszkedik ki. „Germania silvis horrida aut paludibus foeda”, mondja Tacitus, s szavai még most is teljesen érvényesek erről a helyről.
A szirt falazat egyik tetőpontján padalakú természetes kopások csalogatnak pihenőre. Messze távolban terűl el előttünk a régi Ostmark, a mai Bajorország. A zöld Mühlvölgy felett, a bajor határszélen fekvő sötét erdősátorokon s barna mezőkön túl a Sauwaldot látjuk, mely már a Duna balpartján fekszik; azon túl ködös távolban a kéklő Hausrucktól körűlkerítve a hosszú Alpes hegyláncz tűnik föl, melyen a bajorországi Stauffentől egész a Bécstől délre eső Schneebergig végiglátunk. Mindenütt mély, csaknem aggodalmat keltő csend uralkodik; csak a lombokat rezgeti meg a szél, s csak itt-ott lehet hallani egy-egy harkály kopogását meg a czinege csicsergését.
A gondosan ápolt erdőségen át, melynek lombjai között vidám pintyőkék fütyörésznek s vadgalambok költenek, a lakott Mühlvölgybe ereszkedünk. Itt Schwarzenberg terűl el, amott a lombtetőn fekvő Ulrichsberg hívogat bennünket; az országút a hullámzatos Mühlvölgyben több apró falun vezet át, melyekben lapos, kövekkel megrakott tetejű házak láthatók; majd egy tekintélyes mezőváros tűnik föl: Aigen, karcsú tornyával; a jegenyefával szegélyezett széles országút a temető mellett vezet el a közel fekvő Schlägl zárdáig, mely gazdasági épületeivel és kertjeivel a tajtékzó Mühelig terjed. Egy Falkenstein nevű lovag, kinek vára pár mérföldnyire dél felé a Duna mellett regényes völgyben feküdt, egykor az erdőben eltévedve, itt pihent meg, fejét egy favágó tőkéjén nyugtatva, s akkor azt a fogadalmat tette, hogy e helyen zárdát alapít. Hészáz év telt el azóta, Falkensteinnak a családja is kihalt, s várának romjai a csalánok és bokrok között észre is alig vehetők, de a zárda, e művelődési középpont, a nyugoti Mühlnegyed mívelésének kútforrása, az idők változásának hatalmasan ellene állott, fényes fehér falai, vörös teteje, az áldás és jóllét jelképei, messze kilátszanak a zöld völgyben.
Innen ismét tovább haladunk az országúton. St.-Oswald egyházközségtől nem messzire még egyszer visszanézünk a felső Mühlvölgyre, melyen innen egész hosszában végig tekinthetünk. Kelet felé a Szent-Tamás-hegység széles csoportja emelkedik. Innen dél felé van Haslach, iparűző mezőváros, egy félszigeten, a Mühl és egy kis folyócska között, mely ezen a helyen egyesűl vele. Erős körfalak és vaskos tornyok emlékeztetnek arra az időre, midőn vad husszita seregek pusztítottak itt.
A Mühl e helyen délre kanyarodik s Neufeldet három oldalról körűlfolyva, erdős hegyi szurdokon át megy a Duna felé. Dombon föl, dombon le egy régi országúton, mely szegényes falvak, kövekkel kerített legelők mellett halad el, hol nehány barna szarvasmarha, a gabonatermésben szegény vidék e főgazdagsága, legel, Rohrbach felé haladunk, mely a felső Mühlnegyednek kereskedelmi középpontja.
A község fölött sötét fenyők közűl egy Maria-Trost nevű régi búcsújáró kápolna tekint felénk s a magas szürke tornyú nagy templom körűl széltében terülnek el a fensíkon a község házai. A lombokkal díszített városház előtt a nagy piaczról zajongó vásári lárma hangzik föl. A fényes napfényben messze terűl előttünk a táj. A természet egy pár ecsetvonással bájos képet alkotott itt. A szántóföldek barna és sárga színét a len kéksége s a luczerna piros színe tarkázza. Mint barna kabátos fölszerelt „Landsknechtek” zászlói sorakoznak a komlókertek póznái, a fehérlő országútat rétek zöld szalagja szegélyezi, nyugot s éjszak felé pedig a Bajorország felőli határhegyen meg a Mühl folyók közt egy sötét erdő szolgál a kép keretéűl. Előtte fehér tornyú barátságos községek fekszenek. Itt van Öpping, Peilstein, Julbach, köztök enyhe mélyedésben a kis Mühl, távolabb erdőkoszorú között Kollerschlag, mely már Bajorország felé tekint, a jelentékeny nagyságú Sarleinsbach, a félig fák közé rejtett Putzleinsdorf és a magasan fekvő Pfarrkirchen. Ide jőjjön, ki a Mühl fensíkot, a Dunavölgyet s a tőlük dél felé egész az Alpesek hegylánczáig terjedő vidéket egy pillantással át akarja tekinteni. Azon az alig észrevehető hegykúpon fekszik Lembach, fenn a tetőn Altenfelden s még több más, plebániával biró község s mindenik fölött a kéklő távolban a Dachstein háromcsúcsú feje csillámlik elénk.
Újra tovább megyünk a fehérlő országúton a hegyláncz hosszában, St.-Péter és St.-Johann am Windberge községek mellett. Sajátságos és szeszélyes az országút menete; majd egy gránitkúpolára emelkedik, majd fűborította medenczébe hanyatlik alá; egyszer erdős völgykatlant kerűl meg, másszor sziklasáncz fölött halad el. Erdő, rét és szántóföld egymást apró darabokra szeldelve, a birtokok közepette szétszórt paraszttanyákkal, a dombokon szétterűlő nagyobb községekkel és útvonalakkal összevéve a boldogság, a magával megelégedő állandó jólét bélyegét nyomják a vidékre, mit a postakocsik lovainak kényelmes döczögése s az útszéli fogadók előtt álldogáló terhes szekerek még inkább fokoznak. Mostanában még csak ily szállító eszközök közvetítik a forgalmat a felső Mühlnegyedben a Dunáig, mint minden itteni közlekedés végpontjáig. De nem sokára itt is majd kiszorítja ezeket a gőzkocsi.
Vidáman leng a lobogó a Hansberg csúcsát díszítő kis várkastélyról. Barátságos tetőzetéről elragadó kilátás nyílik a Duna felé, merre a talaj széles terraszokban hanyatlik alább-alább fokozatosan, s csak délkelet felé korlátolja ezt a kilátást némileg a Schwarzwald és a Warte; fölfelé a Mühl-folyók völgyét láthatjuk, a melyen épen keresztűl jöttünk. De ne állapodjunk meg itt. Széles völgy fekszik előttünk, melyen a kis Rottel fut végig. Az innenső lejtőn St.-Veit község van, a túlsón hatalmas sziklakúp szökik elénk a völgyből. Waxemberg várkastély pompás romjaival ékítve. A keleti oldalon függ össze a várdomb az oberneukircheni gerinczczel egy nyeregnél fogva, melyen egy kis falucska s a Starhemberg herczeg vadászkastélya áll. A romok széthulló falai között jutunk föl a tetőre, hol csalán lepte el az erős falakat; az egykori várudvaron bodzafa virágzik, a magas erkélyeken a kőtörő, hizóka s más élősdi növény ütött fészket, míg a hatalmas torony rovátkáit a nyírfalomb takarja.
Szép e helyen a nyár, de még szebb a tél. Ha a Dunavölgy fölött az Alpesek lánczáig hideg ködtömegek telepednek le s a városokban az emberek hidegtől borzongatva futnak az útczákon, itt tiszta idő is meleg van. Fehér lepel födi a tájat, a tavak s patakok pihennek, a napsugár csillogva tűz reájok s a völgyszéleken, az erdők fölött fínom csipkeszövetként gyöngéd ködfátyol terűl el. Mély nyugalom uralkodik alattunk a kis községben is, melynek házaiból vékony kékfüstoszlopok emelkednek föl. Itt a hegyoldalon zsivajogva ereszkednek kis szánkáikon az iskolás gyermekek, amott egy-egy nagyobb szán csengetyűje hallatszik. A hosszú téli éjjeleken a fagy pompás korallágakká varázsolta az út melletti száraz karókat, s a hol a bokron egy-egy őszi levél megmaradt, azt most tündöklő jegeczek borították be, s a barkócza fürtjei mintha czukorral volnának behintve. A keresztorrú madár lakodalmat tart, az erdő ünnepi díszöltönyét vette föl, az előkelő fenyőfák hermelin prémes bundát öltöttek, a boróka fehér dísztollakat rakott magára, a málnabokor telve gyöngyfűzérekkel és gyémánt ékszerekkel, a nyírfán híg ezüst sertegzés csillámlik. A bokrok közt ökörszem szökdös óvatosan, hogy a csalit puha hattyútoll peremét meg ne kuszálja, a veréb és rigó vidáman szökdécselnek az úton, csak a varjú károg kedvetlenűl, mert őt mind e tündöklő pompa sem képes kielégíteni. A légkör bámúlatos tisztaságú, egész közelünkbe vonja a messze távol levő dolgokat is. Kirchschlag és a Warte fölött az Ötscher hógúláit látjuk csillámlani, magasan emelkednek ki a Priel és Dachstein sziklatrónjai, ezekhez sorakozik az Alpesek egész hosszú vonala a Watzmanni s hócsúcsaik tündöklő fehérsége világosan megkülönböztethető a meredek mészfalak pirosas szürke színétől, mert ez utóbbiakon nem engedi a szél a havat megülepedni.
Waxenberg vár Oberneukirchen mellett.
Onken Károlytól
A déli nap meleg sugarai mozgásba hozzák a ködtömegeket a sík földön. Mint olvadt nemes érczből álló s vihartól korbácsolt tenger hullámzik és habzik a ködrétegek teteje, a vakító fényt itt-ott széles felhőárnyak enyhítik. Mos egy pillanatra szigetként bukkan föl a Kürnberg, a Hausruck hosszú hátgerincze, de a Duna völgyéből egy ködhalmaz tolakodik föl s újra eltakarja. Majd oszloponként emelkednek föl a ködtömegek s fenn pálmakoronákká osztja őket a szél. S ha végre messze Bajorország felé hanyatlani kezd a nap, a hegyek felől rózsapiros fény árad a habzó tó fölé, melynek hullámai tüzes nyelvek gyanánt verődnek a parti hegyek felé, míg a leszálló éj ólomszürke köpenyével mindent, mindent eltakar.
I. Miksa császár, ki szívesen tartózkodott Felső-Ausztriában, igen helyesen hasonlította össze a Mühlnegyedet egy ránczra szedett lovagköpenynyel. Egyik mély ráncz a nagy regényes Rottelvölgy, mely a termékeny Dunaparttól Ottensheim mellől mint romokban gazdag sziklás szurdok húzódik föl a magasan fekvő Grammastetten mellett, melyet a népies szójáték a „főiskolás” névvel tisztel meg, egész Zwettlig, a honnan már szélesebb rétvölgy alakban mutatkozik. A nagy Rottel egy tágas medenczében az erdős Sternstinnál ered, mely a Blöckenstein hegység után a Mühlnegyed legmagasabb pontja. Ösvényünk a csúcsig szellős erdőn át vezet, melynek sötétzöld fenyőlombját szétszórtan található bükk- és jávorfák barátságosan enyhítik. Lépésről lépésre hangosan zörren meg lábunk alatt a száraz falevél, áfonya- és fagyalbogyók, dérdara virág, galagonya és széles levelű ligeti gazok, éjszaki jellegű, kevéssé változatos növényzet borítja be a csapásokat és az erdők széleit, a források kövei felett puha mohpárnák telepednek le, az egykori sziklakőzet romjait, melyek a nyergen hatalmas tömbök alakjában hevernek, tarka zuzmók borítják. A Sternstein maga a környező fenyőfák koronái fölött hatalmas sziklatoronyként emelkedik ki, melléje egy vadászkunyhó tapad, mely, mint a környező erdőségek általában, Starhemberg herczeg tulajdona.
Messze terjedő kilátás tárúl föl előttünk a Cseherdőre Csehország felé, a Mühlnegyed legnagyobb részére és a Dunától délre eső alföldre az Alpes hegylánczig. A Rottervölgy hosszában a Brunwald húzódik föl addig a hosszú hegygerinczig, melyen Oberneukirchen és Traberg tornyai láthatók, egy lapos bemélyedés előbb Weissenbach és Helfenberg felé vezet, melynek házai és gyárai mély, gyakran mocsáros völgykatlanban feküsznek. Előttünk a sötét fensíkon kőfallal körűlvéve fekszik a hű határőr, Leonfelden; egy magas tetejű s a zordvidék felé eső oldalán deszkákkal gondosan beburkolt ősrégi kápolna mögött, hol gyógyhatású forrás ered, hosszú vonalban egymás után húzódnak el a község lakóinak csűrei. Az út mellett szétszórva erdei falvak feküsznek; a sovány szántóföldön alig érik meg a zab és árpa; ezek gyér termése és a gyümölcsfák teljes hiánya a durva szelekről tanúskodnak, melyek a Cseherdő felől jőve rombolnak e vidéken; még mindenütt az erdő az uralkodó, habár már sokat kiirtottak, a mit az is tanúsít, hogy a helynevek egyharmada „reut” (azaz irtás) és „schlag” (azaz vágás) végzetű.
Kelet felé alig észrevehető talajemelkedésen látható a Miesenwald, melyről alig gondolná valaki, hogy lapos tetején fut végig Európa fő vízválasztó vonala. Utána kék erdőborította gerinczek s hegycsoportok zárják le hosszú vonalban a látás határát. Ez a sandli és liebenaui erdős vidék éjszakkeletre Freistadtól, a magosan fekvő határvonal Alsó-Ausztria felé, melyhez a Dunáig lenyúló Weinsbergerwald csatlakozik. Itt van a hegyvidék legzordonabb része a cseh medencze és a Duna között. Csak itt-ott láthatók e vidéken apró szántófölddarabok, a melyeknek kavicsos és homokos talaján a gabona haloványzöld kalásza még szeptemberben is lábon van, különben csak a három ó-germán elem: erdő, rét, víz található mindenütt s ezek mellett nagy sziklatömbök, melyekből a sovány hegyi legelőket kerítik be, így oltalmazván a nyírfa- és erdei fenyőcsemetéket a tolakodó kecskék és juhok ellen, melyek pedig a szegény lakosságnak csaknem egyedűli házi állatai.
A vashámorok vidám zaja a barna erdei vizeknél elnémúlt s a szegény lakosság nehéz munkával is alig talál kárpótlást a kiterjedt uradalmi erdőségekben, a turfaásás s faúsztatás által. A szenvedélyes vadászt azonban kárpótolja az élénk vadászat, mert vaddisznók s más nagy vad gyakran fordúlnak elő, a nagy kiterjedésű mocsarakban s a sok hegyipatakban sok ízletes hal található.
Freistadt, régi kereskedő város, a melyen át már ősrégi időktől fogva szállíthatták a sót és vasat, az éjszaki Alpesek két legbecsesebb terményét, Csehország felé, a Feld-Aist egyik széles, kellemes völgykatlanában fekszik az épen most leirt határhegység nyugoti kiágazásai, meg a Sternsteintól keletre húzódó hegycsúcsok között. Erős kőfalak, hatalmas tornyok veszik körűl a várost, mely egykor tekintélyes határőr volt, melyet a hussziták vad támadása hasztalan ostromolt. Az osztrák-magyar monarchia legrégibb vasútja, mely már 60 évvel ezelőtt forgalomban volt, mint lóvonatú vasút s melyet most változott pályával gőzvasúttá alakítottak, itt köti össze a Moldva folyót a Dunával. A vasút mindkét oldalán erdős hegygerinczek vonúlnak el, melyek mellett fekvő községek részben már a Moldva vidékéhez tartoznak; ebbe futnak innen a Kettenbach, majd Altbach, Schenkenfelden és Reichenthal mellett vivén el piszkos vizeiket a Stegmühlbachoz, mások, mint Neumarkt és Altenberg, a Gusen patakok forrásvidékében feküsznek, messze kilátszólag a Duna felé; a vasút keleti oldalán az Aist mellékfolyóinak völgyi hosszában több barátságos város s tekintélyes várkastély látható: Lasberg, Kefermarkt pompás szárnyas oltárával, St.-Leonhard búcsújáróhely s azután Guttau, Zell mezővárosok, mindannyi a magaslatok mentén; az erdővel borított szikla-szurdokba nem jut el az országút sem, csak magános malmok zakatolnak a mélységben s a hegyoldalon egy festői rom, Reichenstein, pusztúló fala áll.
Pregartennél hirtelen megváltozik a vidék jellege. A lejtő a Duna felé sülyed, széles völgymedenczék tárúlnak föl, melyek között egyes hegycsoportok egész a Dunáig nyúlnak. Hagenberg vár fölött Galneukirchen mellett Gusen termékeny völgymedenczéjébe látunk; a vasút még egyet kanyarodik a magasan fekvő Wartberg s Haus várkastély körűl, annak árnyas parkját megkerűlve s előttünk fekszik teljes bűbájában az áldott Dunavölgy, melyet a természet oly gazdagon látott el kellemeivel. A vasút nagy csigakanyarúlatokkal halad lefelé Lincz irányában, egy másik ága pedig Gaisbachtól egyenesen a Dunához siet, melyet Mauthausennél lép át.
Itt terűl el kényelmesen Ried régi falu; ennek területén ered a Marbach, melynek sziklás partjain nagy gránitbányák vonúlnak el Mauthausenig; itt őrködik Schwarzberg a regényes Aist völgy bejáratánál; odább keletre feküsznek: Perg nagy malomkőbányákkal, Allerheiligen a hegyfal oldalán, Windhaag, Münzbach; majd Klam várkastély erős tornyait látjuk egy zord hegyszakadék torkolatánál, s mögötte sötét hegytetőn St.-Thomas tekint felénk.
Éjszakról a hegyek félköre, délen alacsony domblánczolat keríti s a Duna széles ágaival fogja be a zöld Machland vidékét, ezt a termékeny szántóföldekkel s gyümölcsösökkel gazdagon díszített széles völgymedenczét. Fél órányira Grein fölött mindkét oldalról ismét erdős hegyek vonúlnak a hullámzó folyó felé, mely szűk medrében éjszak felé törekszik, mígnem az előre nyomúló sziklák ismét kelet felé térítik. Innen egy kis órányi távolságra fekszik széles, lapos hegygerinczen Kreuzen várkastély a hasonnevű fürdőhelylyel. A régi grófi vár szétomló kőfaláról, mely komor ellentétet képez a hires hidegvízgyógyintézet barátságos kertjeivel s csinos épületeivel, visszapillanthatunk a bejárt vidékre, letekinthetünk a Dunához, melynek gyümölcsös partján Wallsee vára s a régi Greinburg mutatkoznak. A fecsegő patak oldalain jól gondozott út vezet a kedves réti völgybe, mely hirtelen, szűk, meredek erdei szurdokká változik s ennek szikladarabjai között fut le a patak a Duna felé.
A sziklából élénk zajjal kiömlő tiszta forrás felé vezető úton, hol különben a déli nap is alig képes áthatolni a régi bükkfák koronáján, itt-ott kedves helyek tárúlnak föl s a zúgó patak majd oldalt tűnik el nagy sziklatömbök között, majd egy sziklakapun át természetes medenczébe ér, mígnem eljut a Wolfschlucht mélyére s onnan virágos széles völgy szelíden vezeti ki a Dunához, mely itt Grein alatt a híres áttörési völgybe ér, melynek vízzuhatagok s várromok által ékített sziklái, meg örvényei és forgatagai egykor rémképei voltak a hajósoknak, ma megszelídűlve az útazók szemét gyönyörködtetik.
