Népesség és gazdasági állapotok. Žoričić Milántól
Népesség és gazdasági állapotok.
Žoričić Milántól
Žoričić Milántól
Saját erejéből, de az ország némely részében bevándorlás által is folyvást tetemesen szaporodó népesség, mely serényen iparkodik, hogy a gazdasági téren helyrehozza azt, a mit inkább a külső körűlmények mostohasága, mint a saját hibája folytán elmulasztott; mely már eddig is úgy a mezőgazdaságban, mint a termelés egyéb ágaiban figyelemre méltó sikereket mutathat föl, de a kielégítőleg gyors gazdasági haladásnak még számos föltételét nélkülözni kénytelen: kevés szóval elmondva, körűlbelűl ez volna az eredménye az eddigi hivatalos statisztikai fölvételeknek, melyeknek legfontosabb és legújabb adatait csak nehány nagy vonásban mutatjuk itt be.
Horvát-Szlavonországok terűlete 42.531.5 négyzetkilométer, mely a politikai beosztásnak 1886-ban történt gyökeres átalakítása folytán s későbbi organikus törvények alapján nyolcz vármegyére, s a horvát-szlavon-dalmát országos kormány hatósága alá rendelt négy városra oszlik. Minden vármegye bizonyos számú (6–15) közigazgatási járásból, minden járás politikai községekből áll. Az egész országban körűlbelűl 500 ily politikai község van. Ezek autonom ügyeiken kivűl átruházott hatáskörben a közös és az autonom országos kormány részére is ellátnak bizonyos ügyekét.
Az 1890 deczember 31-iki népszámlálás szerint Horvát-Szlavonországok tényleges népessége 2,201.927 lélekből állt. Ezek között 2,186.410 polgári, 15.517 katonai személy találtatott. Miként oszlik meg az egész terűlet és az összes polgári népesség az említett tizenkét fő közigazgatási terűleten, s miként alakúl ezekben a népesség aránya (népsűrűség) a terűlethez képest: a következő kimutatásból látható, melyben az 1890. évi népszám mellett az 1898. év végére kiszámított lélekszámot is kimutatjuk. A kiszámítás Bertillon módszere szerint történt, az 1891–1898. évi időszak a természetes szaporodásának, valamint a két utóbbi (1880 és 1890) népszámlálás összehasonlítása és az 1880–1890. évek népmozgalma alapján megállapított bevándorlási többletnek (illetőleg a kivándorlás folytán eredt hiánynak) tekintetbe vételével.
Törvényhatóság
|
Terűlet
négyzet kilométerekben |
Polgári népesség
1890 decz. 31-én |
Polgári népesség
1898 végén kiszámítva*
A négy város, különösen a főváros, így kiszámított népessége a ténylegesnél valószinűleg jelentékenyen kisebb.
|
Egy négyzet kilométerre esett 1898-ban lélek
|
Lika-Krbava megye
Modrus-Fiume megye
Zágráb megye
Varasd megye
Belovár-Kőrös megye
Pozsega megye
Verőcze megye
Szerém megye
Zágráb város
Varasd város
Eszék város
Zimony város
|
6.211.5
4.879.2
7.177.8
2.454.2
5.047.6
4.930
4.807.8
6.809.8
33.3
67.1
56.6
55.9
|
190.978
220.629
446.723
247.011
266.210
202.836
196.639
334.199
37.529
11.055
19.778
12.823
|
200.940
227.041
470.232
268.473
300.000
226.306
220.852
364.836
48.725
11.962
21.611
14.429
|
32
47
65
109
59
46
46
54
1.476
178
382
258
|
Horvát-Szlavonországok összesen
|
42.531.5
|
2,186.410
|
2,375.407
|
55
|
A népesség fejlődését Horvát-Szlavonországok jelenlegi terűletén 1785 óta nyomozhatjuk. Ujabb kutatások szerint akkor a népesség 1,196.038 lelket tett, a későbbi népszámlálások pedig 1805-ben 1,236.737, 1857-ben 1,628.890, 1869-ben 1,838.198, 1880-ban 1,892.499 és 1890-ben 2,186.410 polgári lakost mutatnak. Az első húsz év alatt, midőn az összes szaporodás csak 40.701 lelket tett, a népesség, mondhatni, teljesen mozdúlatlan volt. Kedvezőbben alakúlt a szaporodás a második időszakban, de az 1857 óta megfigyelt eredmények ezt is nagyon túlszárnyalják. Az 1805-től 1857-ig terjedő 52 éves időszakban az összes növekedés csak 392.151-et tett, a következő negyvenegy év alatt ellenben (1898-ig) 746.517 lelket. Az utóbbi szám annál nagyobb értékű, mert az újabb időkben is fordúltak elő sajnos visszaesések. Ugyanis míg az 1857–1869-iki időszakban az évi átlagos növekedés 1.01%-ra rúgott: a következő 11 év alatt, 1869-től 1880-ig, 0.27%-ra szállt le a pusztító járványok (kolera, himlő, stb.) következtében, melyek nemcsak Horvát-Szlavonországokat, hanem Magyarország más nagy terűleteit is meglátogatták. Ez évek hiányát azonban nem sokára pótolva látjuk. Az 1880–1890-iki időszakban az évi átlagos szaporodás, 1.43 %-kal maximumát éri el, mely mögött valószinűleg az 1890–1900. évek eredménye sem fog nagyon elmaradni.
A természetes népmozgalom eredményéről már megszakítás nélküli 25 évről vannak megbizható adatok. Ezek szerint az élve szülöttek, az elhaltak és az egybekeltek száma valamint a születési többlet következőleg alakúlt:
1875–1879
|
1880–1884
|
1885–1889
|
1890–1894
|
1895-1899
| |
Házasságkötések
Élve szülöttek
Elhaltak
Születési többlet
|
19.588
83.935
69.027
14.908
|
21.277
85.647
62.497
23.150
|
19.945
95.378
62.606
32.772
|
20.804
92.399
75.707
16.692
|
20.777
96.271
70.545
25.726
|
Esik 1000 lélekre:
| |||||
Házasságkötés
Élve szülött
Halálózás
Születési többlet
|
10.71
45.91
37.75
8.16
|
11.02
44.36
32.37
11.99
|
9.56
45.73
30.02
15.71
|
9.39
41.74
34.19
7.55
|
8.92
41.31
30.27
11.04
|
Összefüggésben az egész időszak kezdetén még rendkivűl magas esketési arány hanyatlásával a születési arány, ép úgy, mint Magyarországban, valamivel csökkent. Mindkét jelenséget Horvát-Szlavonországokra nézve a kevésbbé kielégítő termések egész sora, a szőlőmívelés válsága, a házasságkötéseket kétségkivül előmozdító házközösségek egyre haladó fölosztása, a népesség élet-igényeinek emelkedése s az időleges kivándorlás teljesen megmagyarázza. Hangsulyoznunk kell azonban, hogy épen a két utóbbi évben úgy az élve szülöttek, mint az esketések száma ismét oly jelentékenyen emelkedett, hogy állandó visszaesést föltételezni aligha volna jogosúlt.
Különben a két utóbbi évötödnek kissé megcsökkent általános születési arányszáma, 1.000 lakosra 41 élveszülöttet számítva, még mindig nagyon tekintélyes, s az eddigi tapasztalatok alapján kevésbbé tulajdonítható a házasságok rendkivűli termékenységének, mint inkább a népesség családi állapot szerinti általános összetételének.* És minthogy az általános halandóság is csak kivételesen, egyes rendkivűl kedvezőtlen években (különösen az 1892-iki influenza idején) lépte át a nagy születési aránynál fogva is magasra helyezett határokat, általában véve pedig elég mérsékelt volt: két-három év kivételével minden évötödben nagyon jelentékeny születési többlet mutatkozott. Az egész huszonöt év alatt az évi átlagos szaporodás átlag meghaladta a népesség egy százalékát; s az egyes időszakokban történt összes szaporodás, jelentéktelen eltéréssel megegyezett az utolsó népszámlálások által megállapított népnövekedéssel. A mennyiben tehát az egész ország népesedési eredményeit veszszük szemügyre, a be- és kivándorlások csak igen csekély mértékben okoztak nyereséget, vagy veszteséget.
Az 1890. évi népszámlálás egészen megegyezőn az 1880. évivel, a 15 éven felűli népességben csak 26 százalék nőtlen férfit és valami 18 százalék hajadont mutatott ki. Ellenben a férjes nők és nős férfiak aránya már a 16–20 éves korcsoportban oly magas, hogy a férfiak arányszáma 6.93, a nőké 26.88%-ot tesz, a 21 – 25 éves korcsoportban pedig a nős férfiaké 45.31, a férjes nőké 75.44 százalékra rúg.
Természetesen úgy a be-, mint a kivándorlás nagy jelentőségűvé válik, ha az egyes országrészekben végbemenő népcserét veszszük vizsgálat alá. Minthogy azonban az egyes vármegyék közt mutatkozó különbségek beható föltűntetése itt nem volna helyén: elég egész általánosságban kimutatnunk az itt figyelembe vehető legfontosabb mozzanatokat. Ha az egyes vármegyék népességét nem az egész (népsűrűség, melynek fokozatait a föntebbi első kimutatásban föltűntettük, de a mely nem nyújtja az egyes országrészeken való megoszlásnak egészen találó képét), hanem csak a mezőgazdasági terűlettel hasonlítjuk össze: akkor egy négyzetkilométerre országos átlagban 123, a négy nyugati megyében 132–203 (Lika-Krbavában 139, Modrus-Fiuméban 132, Zágrábban 154, Varasdban 203), a négy keleti megyében meg 91–109 (Belovár-Kőrösben 109, Pozsegában 106, Verőczében 100, Szerémben 91 ) lélek esik. Ezeket az ellentéteket, melyek már magukban véve és egyenlő körűlmények között is bizonyos irányban szükségképen módosítanák a népesség állományában történő változásokat, még jobban kiélesíti az, hogy egyéb körűlmények is nagy különbségket okoznak, és pedig a nyugati megyéknek, vagy azok nagy részének rovására. Hogy csak nehány dologra hivatkozzam, megemlítem az utóbbi megyékben a föld csekélyebb termékenységét; a gabonatermesztésre kevésbbé kedvező éghajlatot, a mezőgazdaságnak csaknem egyedűli uralmát a gazdasági életben; a földbirtok rendkivűl nagy szétforgácsólódásával és a nagyobb gazdaságok hiányával szemben a népességnek állandóan emelkedő szaporodását, mely a mezőgazdasági terűlethez való arányát évről-évre kedvezőtlenebbé teszi; és végűl a népességnek általánosságban csekélyebb műveltségét, a mi a mívelhető föld kimerítőbb hasznosítását legalább is megnehezíti, s amit csak részben egyenlít ki a lakosságnak kiváló természeti ügyessége, nagyobb szorgalma és munkakedve. Az ország egyik felében gyér népesség, termékeny szántóföldekkel borított vidékek, munkára elég alkalom, de hiány a szükséges munkaerőben s ennek folytán nagyon alacsony telekárak; másrészről szűkösen levő s nem is oly termékeny föld, mely a gyorsan növekedő népességet már nem tudja táplálni, úgy, hogy az kénytelen másféle kereset után nézni, melyre otthon nem nyílik alkalom: ezek a legfontosabb különbségek, melyek a gazdasági és népességi állapotok egész újabb fejlődésére szükségképen nagy hatással voltak. Legtermészetesebb lett volna ezen ellentétek kiegyenlítése rendszeresen előkészített és kellő mértékben keresztülvitt belső telepítés által. Ebben az irányban történtek is némi kisérletek, de sajnos, nem jártak kellő sikerrel. Tényleg ez a föladat a külső vándorlások számára maradt fönn. E be- és kivándorlásnak lassú haladásáról nincsenek közvetlen statisztikai adataink, de hatását a népmozgalom eredményének az egyik népszámlálástól a másikig megállapított népszaporodással és népfogyással való összehasonlítása útján és a születési-statisztika adatainak segélyével elég bizonyosággal megállapíthatjuk. A magyar bevándorlóknak már valami száz évvel ezelőtt, vagy még régebben alapított gyarmatait kivéve, úgy látszik, a nagyobb beköltözések az utóbbi 30–40 év alatt történtek. A bevándorlók először Verőcze- és Szerémmegyét lepték meg, hogy később Pozsegára s körűlbelűl húsz év óta Belovár-Kőrösmegyére is kiterjeszkedjenek. A két első megyébe csak Magyarországból vándorolnak be (leginkább németek, továbbá magyarok, tótok és rutének); mig a két utóbbi megyébe cseh- és morvaországi lakók (többnyire csehek, németek kisebb mértékben) költöztek be nagyobb számmal. Újabb időben különben a telek-árak emelkedésével e vándormozgalom is hihetőleg csöndesedni fog. Tovább, nyugat felé csak Varasd- és Zágrábmegyének igen kevés vidékére és a városokba történt bevándorlás. A városok közűl főleg Zágráb gyakorol nagy vonzóerőt a szomszédos Stiria és Krajna szlovén népességére. Az 1890-iki népszámlálás szerint Zágráb összes polgári népességéből 10.83 százalék stájerországi, 5.84 százalék pedig krajnai illetőségűekre esett.
Ha figyelmen kivűl hagyjuk a tengerpart mozgó és állandóan távoli országokban kinálkozó keresetre szorúló népességét, úgy látszik, hogy a nagyobb kivándorlás később indúlt meg, mint az említett bevándorlás. Szerencsére a kivándorlás kezdettől fogva, sőt még ma is csak időleges, rövidebb-hosszabb időre szorítkozó jelleggel bir, s eddigelé Horvátországnak csak egy részét támadta meg. A legsűrűbb népességű megyéből, Varasdból és Zágrábmegye éjszaki részéből csak szórványos a kivándorlás. E vidékek lakói, kik különös szeretettel ragaszkodnak a hazai röghöz, s kiket annak idején nem lehetett rábirni, hogy Szlavoniába költözzenek, a mezőgazdaság mellett otthon is új keresetforrásokat tudtak nyitni (például élénk kereskedést folytattak állatokkal és állati termékekkel), vagy pedig fölhasználták a munkára kinálkozó alkalmat, mely számukra a szomszédos megyékben, különösen a fővárosban nyilt. Az ország határain túl időleges keresetre kirajzó vándormozgalomnak tulajdonképeni góczpontjáúl Modrus-Fiumemegye éjszaki részét tekinthetjük, melynek lakói mint rendkivűl derék és használható munkások ismeretesek. Körűlbelűl húsz évvel ezelőtt innen indúlt meg a kivándorlás az Éjszakamerikai Egyesűlt-Államokba, s lassanként mind tovább terjedt; névszerint Zágrábmegye nyugati részére. Már 1890-ben egy, a népszámlálással kapcsolatos adatgyűjtés szerint e vidékekről több mint 10.000 ember tartózkodott az Éjszakamerikai Egyesűlt-Államokban. Ezek a kivándorlók kezdetben, mint munkások, bányákban és egyéb, szintén nehéz munkát kivánó ipari vállalatokban tényleg gazdag keresetre találtak, de a mint ez a kereset már nehány év múlva megcsappant, s az Egyesűlt-Államok az idegen munkások bevándorlását különböző rendszabályokkal meg kezdték nehezíteni, úgy látszott, hogy a vándormozgalom is csökken, sőt egészen megszűnik. De csak rövid időre. Nehány év óta nemcsak azon vidékeken vált ismét élénkebbé, a honnét már korábban is folyt, hanem az ügynökök egész seregétől szítva, Modrus-Fiumemegye egyéb részeire, Lika-Krbavamegyére, Zágrábmegye déli részére, sőt Belovár-Kőrös nehány járására is kiterjedt. E vándorlás iránya tekintetében is némi változást látunk. Kétségkivűl most is első sorban állanak az Éjszakamerikai Egyesűlt-Államok, melyekre az 1899-ben életbeléptetett kivándorlási statisztika előleges adatai szerint körűlbelűl 3000 lélek esik a kivándorlók összes számából; de a már egyszer mozgóvá lett népesség kezd minden más nagyobb keresettel kinálkozó alkalmat is megragadni, úgy, hogy újabban a kivándorlók nagyobb számmal mennek Ausztriába (Isztriába és Csehországba), Német- és Oroszországba, Belgiumba, Kis-Ázsiába és Dél-Amerikába is.
A kivándorlásnak, a melyet nem mindig munkahiány idéz elő, gazdasági és társadalmi következményeire nézve a vélemények nagyon eltérők az országban; valamint arra a kérdésre nézve is, tűrni kell-e, vagy pedig minden lehető eszközzel meg kell akadályozni ezt a mozgalmat, névszerint a tengeren túlra való kivándorlást. Azt mindenki elismeri, hogy ez az országból sok jóravaló munkaerőt von el; hogy sok kivándorló mit sem javít a helyzetén, sőt inkább a szokatlan és nem várt nehéz munka következtében gazdaságilag és testileg egészen tönkremegy; hogy a nagy útiköltséget sok esetben otthoni birtoka elvesztegetése vagy túlságos megterhelése árán teremti elő, minek következtében számosan, kik a remélt boldogúlást a külföldön nem találják meg, a visszatérés lehetőségét is elvesztik; hogy továbbá a nagy nyereség reménye gazdaságilag tehetős elemeket is kivándorlásra csábít; és hogy a munkabiró férfiaktól elhagyott számos vidéken minden mezőgazdasági teendő a női népesség vállaira nehezűl. De másrészt nem lehet tagadni, hogy a magas munkabérek, valamint nagy takarékosság és rendkivűl egyszerű életmód sok kivándorlónak tényleg sikerűlt kiküzdenie gazdasági önállóságát; hogy a mozgalom által érintett némely vidéken a jóllét emelkedni látszik; és hogy a kivándorlottak a külföldön való hosszabb tartózkodás alatt sok képzettséget, ügyességet, tetterőt és vállalkozó kedvet sajátítanak el. S mivel nagyon kérdéses, vajon egyáltalán sikerűlne-e a mozgalmat önkényesen elnyomni, az a vélemény kerűlt fölűl, hogy a hatóság első sorban oktatólag, fölvilágosítólag igyekezzék hatni a népre, hogy a mozgalom tovább ne terjedjen, s hogy a lelkiismeretlen kivándorlási ügynökök iránt tejes szigorral járjon el.
Az ország határain átlépő kivándorlások közt terjedelménél fogva különösen ki kell emelnünk a Boszniába és Herczegovinába irányulót. Azonnal a megszállás után, 1879-től 1881-ig, Lika-Krbava és Modrus-Fiume megyékből ezren meg ezren tódúltak a szomszéd Bosznia bihácsi kerűletébe, hol a földbirtoknak nagyon alacsony ára volt, s egész sor földmíves-telepet alapítottak. E telepítvények virágzása, valamint az anyaországgal való élénk közlekedése évek folytán újabb oda költözéseket vont maga után. A megszállt tartományok gyors gazdasági előhaladása, új bánya- és nagy iparvállalatok keletkezése s ezzel karöltve a fokozódó munkás-szükséglet folytán a kivándorlás lassanként más vidékekre is kiterjedt, úgy, hogy már az 1895 ápril 22-én végrehajtott bosznia-herczegovinai népszámlálás összesen 33.754 horvát-szlavonországi illetőségű egyént állapított meg. Ebből a számból a legnagyobb rész (19.325 vagyis 59 százalék) Lika-Krbavamegyére esett, azután következett Modrus-Fiume (4773 lélekkel vagyis 14 százalékkal) és Zágrábmegye, különösen annak Boszniával határos déli része (2120 vagyis 6 százalékkal), míg a többi megyék csak kisebb számokkal szerepeltek, vagy pedig, mint Belovár-Kőrös- és Varasdmegye jóformán figyelembe sem jöhetnek.
Csekélyebb, de mégsem egészen utolsó dolog a munkások rendes évi belső vándormozgalma az országnak viszonylag fölös népességü nyugati részéből; a mi ugyanazon okokból magyarázható, melyek a kivándorlásnak is alapúl szolgálnak. Itt csak a németországi „Sachsengängerei”-hoz hasonló vándorlását említem Lika-Krbava és Modrus-Fiume megyék mezőgazdasági munkásainak, kik évenként nagy csoportokban vonúlnak főleg Szlavoniába, s ott különböző mezőgazdasági munkákat vállalnak; továbbá Modrus-Fiumemegye hasonlóképen társas csoportokká szervezkedett erdei munkásait, kiket az országban mindenféle erdei munkánál s faipari vállalatoknál, mint rendkivűl gyakorlott és ügyes munkásokat szivesen alkalmaznak; végűl a kőmíveseket és kőfaragókat kik a tengerpart némely vidékéről minden évben nagyobb számmal távoznak el hazúlról, hogy részint mint vállalkozók, részint mint munkások vegyenek részt a szakmájukhoz tartozó munkákban.
Az itt csak futólag érintett egész külső és belső vándormozgalomról, mint említettük, nincs közvetlen statisztikai adatgyűjtésünk, mely annak terjedelmét és irányát számszerűleg is megismertetné. Csak hatásának a megállapítására van némi alapunk. Az 1880-tól 1890-ig terjedő időszak alatt a négy nyugati megyénél, melyek legnagyobb mértékben szenvednek a kivándorlástól, 41.374 lelket tevő veszteség mutatkozik (az 1880. évi népességnek 4.03 százaléka), mely, ha kihagynók a fővárost s nehány más nagyobb bevándorlással dicsekedő helyet, még valamivel nagyobb is lenne. Ellenben bevándorlások folytán az ország keleti részének végleges nyeresége 61.283 lélekre (az 1880. évi népesség 7.08 százalékára) rúg. Továbbá a két népszámlálásnak a születési helyre vonatkozó statisztikai adataiból azt látjuk, hogy 1880-tól 1890-ig a magyarországi születésű lakosok Horvát-Szlavonországokban 30.315-tel, az ausztriai születésűek pedig 10.938-al szaporodtak. Az előbbi számból a legnagyobb rész (28.440) Szlavoniára és Belovár-Kőrösmegyére esik, míg az osztrák születésűek növekedésében csak Zágráb város, Pozsegamegye, első sorban pedig Belovár-Kőrösmegye (6039, többnyire Cseh- és Morvaországból) részesűltek.
Ez a nehány adat is megerősíti azt, a mire föntebb hivatkoztunk, s egyúttal bizonyítékúl szolgál arra nézve, hogy mind e vándorlások aránylag nagy terjedelmű mozgalomnak tekintendők, melynek a népesség egész fejlődésére gyakorolt hatását nem lehet kicsinylenünk, s melynek következményei a népleirás különböző eredményeiben is világosan nyilvánúlnak. Minthogy itt nagy kitéréssel járna az utóbbit rendszeresen tárgyalni, csak a népességnek nemzetiség, hitfelekezet és foglalkozás szerinti megosztására vonatkozó nehány legfontosabb adatra szorítkozom.
Becslések alapján, melyeknek megbízhatóságáért különben nem vállalhatunk felelősséget, 1869-ben azt tartották, hogy az idegen nyelvű elemek Horvát-Szlavonországok összes népességének körűlbelűl 4 százalékát alkotják.
De már az 1880. évi népszámlálással összekőtött statisztikai fölvétel, mely első izben kutatta a népesség anyanyelvét is, a nem horvát vagy szerb nyelvűek számát 10 százaléknak mutatta, mely arányszám a következő tíz év alatt, 1890-ig, 11 százalékra emelkedett. Az utóbbi emelkedés folytán az anyanyelv szerinti megoszlás következőleg alakúlt: horvát és szerb anyanyelvűekre 87.90, németekre 5.37, magyarokra 3.14, csehekre 1.26, szlovénekre 0.95, tótoktra 0.62, ruténekre 0.17, olaszokra 0.18, egyéb nyelvűekre 0.40 százalék esett. De ezek csak országos átlagok, melyeknek a tényleges állapotok egyetlen egy megyében még csak megközelítőleg sem felelnek meg. E tekintetben az ország egyes részei közt oly nagy különbségek mutatkoznak, hogy azokat még itt sem mellőzhetjük egészen. A bevándorlásnak egyáltalán nem, vagy csak kevéssé kitett négy nyugati vármegyében, Lika-Krbavában, Modrus-Fiuméban, Varasdban és Zágrábban a népesség a horvát és szerb anyanyelvűeknek 97.30 (Varasdban) – 99.85 (Lika-Krbavában) százalékos arányszámával csaknem egészen vegyűletlenűl maradt, s kivűlök csak a szlovének vannak valamivel számosabban képviselve. Belovár-Kőrösben a horvátok és szerbek részesülési aránya már 90.52 százalékra esik le; tovább kelet felé Pozsegában 82.72, Szerémben 72.84, Verőczemegyében pedig 68.86 százalékra sülyed. A két utóbbi megyében, hol külső bevándorlások csak Magyarország szomszédos megyéiből történnek, nehány nagyobb tót és rutén telep mellett a németek és magyarok már nagyon tekintélyes töredékét teszik a népességnek. A magyar anyanyelvű lakosokra Verőczében 12.84, Szerémmegyében 6.05 százalék esik, a németekre meg az előbbi megyében 13.71, az utóbbiban 15.40 százalék. Ellenben Pozsega- és Belovár-Kőrösmegyében a magyarok és németek száma úgy absolute, mint relative csekélyebb, s itten a cseh anyanyelvű bevárdorlók vannak többségben. (5.85 százalék Pozsegában s 3.66 százalék Belovár-Kőrös vármegyében). A nemzetiségek még nagyobb keveredését állapította meg a legutóbbi népszámlálás az ország keleti részének nehány járásában, valamint egyes nagyobb városokban. Ezek azonban már oly részletek, melyek tárgyalásába itt nem bocsátkozhatunk.
A népességnek hitfelekezetek szerinti megoszlásában az utóbbi 30–40 év alatt a görög-keleti vallásúaknak különben csekélyebb és viszonylagos visszaesése, valamint az evangélikusok és izraeliták gyorsabb szaporodása folytán szintén történt bizonyos eltolódás, mely ugyancsak bevándorlásokból származik, fontosságra azonban messze elmarad a nemzetiségi arányokban történt változások mögött. Országos átlagban 97 százalék esik az ország két fő felekezetére:
a római katholikusokra 71.03, a görög-keletiekre 25.93 százalék, úgy, hogy az összes többi felekezetekre csak csekély töredék marad, melyből a görög katholikusokra 0.57, az ágostai evangelikusokra és helvét hitvallású reformátusokra 1.65, az izraelitákra 0. 79, egyéb felekezetűekre 0.03 százalék jut.
A protestansok aránya a szlavon megyékben valamivel az országos átlag fölé emelkedik, de még Szerémmegyében, hol legerősebb egyházközségeik vannak, sem haladja meg a 6 százalékot, míg az izraeliták a városokban és egyes nagyobb községekben fordúlnak elő tömegesebben. Fontossággal tehát csak a római katholikusok és a görög-keletiek egymáshoz való aránya bir, melyet az egyes nagyobb arányrészekre nézve a következőleg ecsetelhetünk.
A népesség csaknem kizárólag a római katholikus vallást követi az egész tengerparton, az úgy nevezett hegyvidéki kerűletekben (Modrus-Fiumemegye éjszaki részén), Zágrábmegye nyugati és éjszaki részén, az egész Varasdmegyében, kivéve nehány helységet, Belovár-Kőrös- és Verőczemegyéknek a Dráva mellett fekvő részeiben; nagy többséggel vannak Belovár-Kőrösmegye legnagyobb részében, Pozsegamegye déli és Szerémmegye nyugati részében. Másrészről a görög-keleti hitet követők a népesség többségét teszik Lika-Krbava, Modrus-Fiume és Zágráb megyéknek Boszniával határos részében, Pozsega-megye némely vidékén és Szerémmegye egész keleti részében.
Hogy a népességnek foglalkozás szerinti megoszlásáról általános áttekintést nyújtsunk, úgy; a mint az 1890. évi foglalkozási statisztika mutatja, a legfontosabb absolut és relativ számokat a következő kimutatásba foglaltuk össze:
Kereseti ág
|
Összes lélekszám
|
Ebből kereső
|
Százalékos aránya az összes
| ||||
keresőknek
|
családtagoknak és cselédeknek
|
a lakosságnak általában
| |||||
férfi
|
nő
|
együtt
| |||||
I. Értelmiségi kereset
II. Őstermelés
III. Bányászat és kohászat
IV. Ipar
V. Kereskedés
VI. Hitel
VII. Forgalom
VIII. Napszámosok közelebbi
megjelölés nélkül
IX. Katonaság
X. Járadékosok és nyug-
dijasok
XI. Egyebek és ismeretlenek
|
42.676
1,863.654
1.831
182.627
29.121
1.223
21.776
12.391
17.903
17.613
11.112
|
15.003
925.346
947
81.838
12.477
368
7.208
7.559
15.517
8.214
1.947
|
1.85
82.28
0.13
9.94
1.42
0.05
0.99
0.49
2.21
0.48
0.16
|
0.55
92.91
–
3.23
0.66
–
0.05
1.10
–
1.28
0.22
|
1.40
85.98
0.09
7.61
1.15
0.03
0.67
0.70
1.44
0.75
0.18
|
2.46
83.36
0.08
8.96
1.48
0.07
1.29
0.43
0.21
0.84
0.82
|
1.94
84.64
0.09
8.30
1 32
0.05
0.98
0.57
0.81
0.80
0.50
|
Összesen
|
2,201,927
|
1,076.334
|
100.00
|
100.00
|
100.00
|
100.00
|
100.00
|
Ha ez adatokat az 1880. évi foglalkozási statisztika adataival összehasonlítjuk, elég bizonyossággal fölismerhetjük, hogy a nép kereseti életében az őstermelés uralkodó volta valamit vesztett kizárólagosságából, s egyéb kereseti ágak, mint példáúl az ipar, nyertek fontosságban. És mégis a mezőgazdaság – az őstermelés egyéb ágait egészen mellőzve – még az 1890. évben is közel 85 százalékát tartotta el az összes népességnek. Olyan arány ez, mely Dalmácziát kivéve, sehol a monarchiában elő nem fordúl, a mit azonban azok a körűlmények, melyek közt Horvát-Szlavonországok gazdasági élete kifejlődött, könnyen megmagyaráznak.
De ezekkel, az ország gazdasági állapotainak megitélése szempontjából igen fontos tényekkel kapcsolatban ki kell emelnünk, hogy épen a legutóbbi időben, 1890 óta, az ipar terén nevezetes eredményeket lehet fölmutatni.
Köztudomású dolog, hogy új forgalmi eszközök teremtése s új piaczok nyitása folytán számos új ipari vállalat létesűlt, több régi vállalat pedig tetemesen kibővűlt; úgy, hogy az 1900. évi népszámlálás, noha csak egy rövid tíz éves időszak tényeinek és adatainak összegyűjtésére kellett korlátozódnia, a foglalkozási állapotokat bizonyára kedvezőbbeknek fogja mutatni.
Ép így meg kell jegyeznünk, hogy az őstermelésnek csaknem egyedűli uralma, mely az imént említett országos átlagban mutatkozik, már 1890-ben sem terjedt ki az egész országra, hanem annak csak egy, noha igen nagy részére szorítkozott. Míg ugyanis az összes népességnek az őstermelésre eső százalékaránya Lika-Krbava, Zágráb, Varasd és Belovár-Kőrös megyékben az országos átlag fölé emelkedik: a többi négy megyében azon alúl marad, s a legelőrehaladottabb megyében, Szerémben, csak 80 százalékot tesz.
Hogy a városokban az őstermelést a többi foglalkozási ágak rendszerint nagyon túlszárnyalják, említenünk sem kell. Erre nézve példaképen álljanak itt csupán Zágráb város következő számadatai: értelmiségi kereset 15.55, őstermelés 7.81, ipar, kereskedelem és forgalom 50.60, katonaság 8.41, járadékosok és nyugdíjasok 8.69, egyéb foglalkozásúak 8.94 százalékát teszik a város összes népességének.
Áttérve Horvát-Szlavonországok gazdasági állapotaira, az adatok nagy tömegéből csak épen a legfontosabbakra szorítkozunk, s ezeket is beható tárgyalás helyett inkább csak érinthetjük.
