A Zeitschrift von und für Ungern zur Beförderung der vaterländischen Geschichte, Erdkunde und Literatur (1802–1804)
A Zeitschrift von und für Ungern zur Beförderung der vaterländischen Geschichte, Erdkunde und Literatur (1802–1804)
Egy évvel később, 1802 elején azonban már új folyóirata jelent meg, de ezúttal már önálló, havonként megjelenő füzet formájában. A lap címéből is kitűnt vállalkozásának két leglényegesebb vonása; az egyrészről, hogy egyszerre kívánt Magyarországról és Magyarország számára információkat közölni, és az, hogy a hazai történelem, földrajz és irodalom művelésére vállalkozott. Programjában részletesen is kifejtette új kezdeményezésének célkitűzéseit, amelyek kapcsolódtak a hazai előzményekhez, főként Windisch folyóiratainak programjához, de – különösen a honismereti-természettudományos tárgykörnek az irodalom által történt kiterjesztésével – túl is haladták a korábbi német nyelvű lapjaink témagazdagságát.
Miként Rát a Magyar Hírmondó indulásakor, Schedius is arra a tapasztalatára hivatkozik, hogy a megfelelő tájékoztatás hiányában, és egyes felszínes útleírások nyomán, külföldön gyakran emlegetik az országgal kapcsolatban a barbárság és a tudatlanság vádját. Ennek egyik legfontosabb okát abban látja, hogy nagyon hiányosak nemzetközi tudományos kapcsolataink és jóformán egyáltalán nem rendelkezünk e kapcsolatok szervezésének egyik főeszközével, a folyóiratokkal. Ennek tulajdonítható a külföldi közvéleménynek rólunk alkotott kedvezőtlen képe, de az a teljes hallgatás is, ami az újabb irodalmi és történeti munkákban velünk kapcsolatban tapasztalható.
Másrészről Schedius tisztában van azzal is, hogy a hazai tudomány és kultúra, és miként nevezte: annak fiatalabb testvére, az irodalom művelése és feldolgozása még sok kívánnivalót hagy maga után. A modern forráskritikába beletanult, új-humanista Schedius a hazai történeti források feltárását sürgeti, de a göttingai matematikai és természettudományos képzés nyomán bírálja a magyarországi földrajzi vizsgálatok színvonalát is. (Térképeink nem alapulnak trigonometriai és asztronómiai méréseken, hazánk felszínével, földrajzi helyzetével és lakosságával kapcsolatos ismereteink sem megfelelőek – ezek voltak kritikájának fő pontjai.)
Egy folyóiratnak, azontúl, hogy bekapcsolná hazánkat a külföldi tudományosság vérkeringésébe, az lenne még a nagy haszna, hogy elősegítené a magyarországi történelem, földrajz és irodalom művelését. Ezért gondolt néhány tudós- és tanártársával együtt ilyen lap alapítására. A külföldi példák bizonyítják, hogy az időszaki sajtó mennyire hozzájárult az irodalom és a tudomány kifejlesztéséhez. A hazai elődök között kizárólag csak a német nyelvű folyóiratokat sorolja fel az Allergnädigst privilegierte Anzeigentől a Merkur von Ungarnig és a Siebenbürger 238Quartalschriftig. Említést tesz még egy 1794-ben, az egyetemen tervbe vett Ephemeridesről, amely azonban – számára ismeretlen okokból – nem valósult meg. Hangsúlyozza, hogy mindezek a folyóiratok korán megszűntek; ezért határozta el 1798-ban a Literädrischer Anzeiger létrehozását – de ez a lap sem lehetett hosszú életű.
Schedius lapja német nyelvűségét azzal indokolja, amivel az elődök tették; de ő hangsúlyozza azt is, hogy ez nem jelenti a többi hazai nyelv megvetését. Kétségtelennek mondja azonban, hogy németül olvasnak a legtöbben a hazai művelt rétegek közül, és hogy e nyelv sokkal kiműveltebb, mint bármelyik másik hazai nép nyelve. Ugyanakkor a német kulturális élettel való kapcsolat fenntartásához is ezt látja a legalkalmasabbnak.
Megmagyarázza azt is, mit ért a folyóirat címében szereplő „Ungern” fogalmán. Tágan értelmezi, beleérti Erdélyt, Horvátországot, Szlavóniát, Dalmáciát is. Sőt, lapja közvetítő szerepét dél és kelet felé még tovább igyekszik kiterjeszteni: Boszniára, Szerbiára, Oláhországra, Moldvára is, mert szerinte az európai tudósok többnyire csak a mi közvetítésünkkel kaphatnak hírt e népekről.
Folyóirata rovatai között különbséget tett tanulmányok, könyvismertetések és hírek-hirdetések között. Az elsőbe a magyarországi történelemmel, földrajzzal és irodalommal kapcsolatos közleményeket szánta, ide értve a régi kéziratos vagy nyomtatott történelmi és irodalmi emlékek publikálását. A könyvismertetések rovatában az 1801 után megjelent hazai könyvekről akart hírt adni, de a kritikai recenziókra még nem tartotta elég érettnek a hazai viszonyokat. A rovatot főként a hazai és a külföldi magyar vonatkozások figyelemmel kísérésének szánta. Az Intelligenzblatt című részben a hazai irodalmi és tudományos életről kívánt hírt adni, továbbá itt adott helyt a könyvkereskedői hirdetéseknek is.
A meginduló folyóirat, Schedius programjának megfelelően, főként földrajzi, történeti és irodalmi témájú cikkeket, közleményeket tartalmazott. A három fő rovat szerinti tagolás nemcsak az anyag műfajok – tanulmányok, könyvismertetések, kisebb közlemények – szerinti csoportosítását eredményezte, hanem a gazdag és változatos tartalom áttekinthetőségét is biztosította. Ehhez járult még az egyes számok végén közölt tartalomjegyzék és a kötetek végére illesztett névmutató. A lapot a pesti Paczkó-nyomdában nyomták, a kiadásról 1804-től kezdve Hartleben Konrád Adolf gondoskodott.
A legelső szám első tanulmánya Windisch Károly Gottlieb munkásságát méltatta. Schedius megjegyezte, hogy nem kezdhetné méltóbban folyóiratát, mint az első hazai folyóiratok és a Pressburger Zeitung megalapítójáról szóló cikkel. Az új pesti német folyóirat tartalma azonban mégis lényegesen el is tért az Ungrisches Magazintól és az azt követő többi hazai német folyóirattól. Schedius a természettudományokon és a statisztikai jellegű cikkeken kívül gyakran közölt irodalmi és történeti vonatkozású cikket is. Így mindjárt az első számban cikket írt Pray György történetíróról. A továbbiak során e rovatban találkozunk Engel Keresztély, Miller Jakab, Tertina Mihály, Schwartner Márton és mások történeti vagy művelődéstörténeti tanulmányaival. Olvashatunk itt nyelvészeti cikkeket, így például Beregszászi Pál a magyar helyesírásról, Révai Miklós pedig a magyar 239nyelvvel kapcsolatos vizsgálatairól tudósította az olvasókat. Jellemző Schediusnak ez utóbbi tanulmányhoz fűzött megjegyzése. E szerint Révai a cikk közlésével fel kívánta hívni a közönség figyelmét egy tudós nyelvész kutatásaira, amelyek által – úgy gondolta – bizonyára létrejön a magyar nyelv grammatikája. E közlemények is bizonyítják, hogy Schedius, lapja német nyelvűsége ellenére – teret adott a magyar nyelvvel kapcsolatos tanulmányoknak. Belőle már hiányzott elődeinek – Tersztyánszkynak, Windischnek, Kovachichnak – a felfogása: a német nyelvűség kizárólagos dicsőítése és a magyar nyelv alkalmatlanságának hirdetése. E változás mögött részben azok az eredmények rejlenek, amelyeket a nemzeti nyelvi mozgalom időközben elért, de Schedius göttingai tapasztalata is, ahol a nyelvek összehasonlító vizsgálata és a forráskritikán alapuló történeti kutatások is előtérbe helyezték az anyanyelvek jelentőségét. Ezért adott helyt Schedius oly gyakran e rovat keretében azoknak a régi szövegeknek és nyelvemlékeknek, amelyeknek kutatását a sajtó segítségével még Rát Mátyás és Révai sürgette a nyolcvanas évek elején a Magyar Hírmondóban. Így például maga Schedius adta ki Cornides kézirataiból egy 1473-ból származó magyar nyelvemléknek Vér András kezességlevelének szövegét. Ugyancsak ő foglalkozott egy cikkben a legrégibb magyar nyelvű nyomtatványok kérdésével is.
Ugyanebben a rovatban, a történeti és nyelvészeti tanulmányok mellett – a programnak megfelelően – találunk számos földrajzi és más természettudományi témával foglalkozó írást is. Kitaibel Pál cikke például Magyarország felszínét, Miller Ferenc tanulmánya Bihar megye ásványi kincseit, Tessedik Sámuel közleménye az általános gazdasági elmaradottságot tárgyalja.
A könyvismertetések rovatában a jelentősebb hazai kiadványokat és a külföldön megjelent, de valamilyen magyarországi vonatkozással rendelkező műveket ismertette. Számonként átlag 8–10 hazai és 2-3 külföldi könyv recenzióját közölte. Miként az Anzeigerben, itt sem igen közölt kritikát, tartva a szerzők érzékenységétől. Az Annalen der Österreichischen Literatur nem méltányolta Schediusnak ezt az eljárását, mert azt írta folyóiratának e rovatáról, hogy alig több, mint egy könyvkereskedői tájékoztató: csak az új könyvek tartalmára és nem értékére hívja fel az olvasók figyelmét.
A hazai viszonyok között azonban ez a rendszeres és viszonylag sokoldalú könyvszemle önmagában is jelentős lépés volt a szellemi élet kifejlesztése irányában. Hiszen a kritikai recenzió megteremtésére történt már korábban is kísérlet sajtónkban, de Rát Magyar Hírmondójában éppen úgy kudarccal járt, mint Kazinczy és Batsányi folyóirataiban. Ugyanakkor jelentkezett már a kilencvenes évek körül az az igény az újságokkal és folyóiratokkal szemben, hogy tájékoztatást nyújtsanak a hazai könyvtermésről. A rendszeres hazai irodalmi és tudományos kritika megteremtése felé így mégiscsak előrehaladást jelentett egy olyan folyóirat, amely hónapról-hónapra, rendszeresen figyelemmel kísérte a hazai könyvkiadást és a jelentősebb munkákról recenziót közölt. Bár e recenziók nagyrészben valóban inkább csak tartalmi ismertetést nyújtottak, a művek kiválasztása, jelentőségük, értékük felismerése és azok a bíráló megjegyzések, amelyek azért helyenként mégis elhangzottak, még jobban aláhúzzák a Schedius által először a Literärischer 240Anzeigerben, majd a Zeitschrift von und für Ungernben meghonosított könyvrecenzióinak az értékét.
A könyvszemle-rovatban is megtaláljuk azokat a különböző tudományágakat, amelyek a tanulmányok között képviselve voltak. Sőt, itt megtalálható már a szépirodalom is: számos magyar költő munkáját – Kisfaludy Himfyjét, Baróti Szabó Dávid, Révai Miklós és Virág Benedek verseit, Dugonics Etelkáját és Csokonai Dorottyáját – ismertette Schedius olvasóival. (A tanulmányok között csak az időnként közölt egyes útleírások tartoztak némileg az egykorú szépirodalomhoz).
A hazai irodalmi termés mellett Schedius figyelme kiterjedt a különböző nyelvű fordításokra is, különösen a klasszikus írók átültetésére.
Bár Kazinczy Schedius irodalmi recenzióiról lekicsinylően nyilatkozott – különösen a Himfy-kritika nem nyerte el tetszését – az igazság mégiscsak az, hogy ezekben az években e pesti folyóirat volt az egyetlen olyan hazai fórum, ahol a magyar írók művei valamilyen visszhangot kaphattak.
A szépirodalmi műveken kívül tájékoztatást nyertek az olvasók a történettudomány, a statisztika és a természettudományok hazai és külföldi (főleg németországi) eredményeiről, az újabb tudományos munkákról.
Színes és változatos volt a folyóirat harmadik főrovata: az úgynevezett Intelligenzblatt, ahol különböző kisebb híreket, jelentéseket, hirdetéseket olvashatunk. E rovat állt legközelebb az egykorú napi aktualitásokhoz, amelyek között Schedius részéről is nagy érdeklődésre tartott számot a Széchényi Ferenc által felajánlott Nemzeti Könyvtár megalapítása. Ezen kívül gyakran olvashatunk a keszthelyi Georgikonról, a szarvasi gazdasági iskoláról, a váci siket-némák intézetéről és még sok más hazai iskoláról és tudományos kezdeményezésről.
A folyóirat munkatársai és előfizetői elsősorban Schedius pesti tanártársaiból (Schwartner Márton, Kitaibel Pál, Schraud Ferenc, Schönwisner István, Genersich Keresztély, Révai Miklós), más fővárosi, tudományos pályán dolgozó ismerőseiből (Miller Jakab, Unger János Károly, Engel Keresztély), valamint egyéb városoknak, főként a nagy evangélikus intézetek székhelyeinek, Pozsonynak, Lőcsének, Késmárknak és Sopronnak tanáraiból és lelkészeiből kerültek ki.
Az olvasók száma eleinte 200 körül mozgott, később 250–300-ig emelkedett. A legtöbb olvasó Pesten volt; számuk az első évben 37, 1803-ra már 52-re szökött fel. Budán 10, majd 14 előfizető járatta a lapot, Pozsonyban csak 4, igaz, hogy köztük szerepelt Schwaiger András könyvkereskedő is, aki – további árusítás céljából –10 példányt járatott. Hasonló volt a helyzet Eperjesen (ahol az evangélikus gimnáziumba 17), Késmárkon és Lőcsén, ahová 10–10, Sopronban, ahol 4 és Veszprémben, ahová 11 példány érkezett, többnyire az evangélikus iskolákba. Debrecenbe viszont csak egy, Patakra két példány járt Schedius folyóiratából.
A magyar anyanyelvű írók és azok mecénásai közül Kiss János, Aranka György, Beregszászi Pál, Németh László, Nagyváthy János, Görög Demeter, Széchényi Ferenc, Festetics György, Teleki József nevét találjuk az előfizetők között.
Az évenként közölt előfizetői lista tanúsága szerint – figyelembe véve a folyóirat nyelvét és alapvető programját – feltűnően kevés volt a külföldi előfizetők 241száma. Brünnbe, Drezdába, Erlauba, Grazba járt egy-egy példány, Bécsbe pedig 5 előfizetőhöz 33 példány jutott.
E 30–40 példány volt hivatva felhívni a külföldi tudományos közvélemény figyelmét a hazai irodalom és kutatás eredményeire. A németországi és osztrák folyóiratok elismerően írtak Schedius vállalkozásáról, amit a magyarországi kultúra és tudomány tiszteletreméltó dokumentumának neveztek. Kétségkívül e folyóirat révén kaphattak első ízben rendszeres információt a hazai tudományos életről; évenként mintegy 100–120 műről olvashattak Schedius lapjában tájékoztatást az új kiadványokról.
Ami a „közvetítés” másik oldalát jelenti: a külföldi tudományos munkák hazai megismertetése lényegesen kisebb területre korlátozódott: a fenti mennyiségnek csak mintegy ötödrészét tette ki a külföldön megjelent könyvek recenziója.
Ebből is kitűnik, hogy Schedius fő célja a külvilág informálása volt, az, hogy a magyarországi tudományosságot és irodalmi életet is bekapcsolja az európai, főleg a német nyelvterületek szellemi életébe. Lényegében ugyan még a hungarus-felfogás képviselője volt ő is, és patriotizmusa az állampatriotizmusnak volt egy sajátos fajtája, de azáltal, hogy a magyarországi népek különböző nyelvű irodalmi és tudományos alkotásai sorába már nemcsak – miként elődei tették – a német nyelvű munkákat vette számba, hanem a magyar és a szlovák irodalom és tudományosság alkotásait is, sokban eltért közvetlen elődeitől.
Eljárása visszatérés is volt a Bél-féle század-eleji osztatlan hungarus-felfogáshoz, de egyben előrelépés is a romantika évtizedeiben nagyobb lendülettel meginduló nyelvi-nemzeti differenciálódás felé.
Folyóiratát, sikerei ellenére, utolérte elődei sorsa: néhány évfolyamnál tovább ő sem tudta fenntartani, 1804 decemberében, a harmadik évfolyam végével – valószínűleg Schedius rossz egészségi állapota miatt – megszűnt a Zeitschrift is. Bár gondolt később újabb folyóirat alapítására, erre már nem került sor.
Schedius, aki folyóiratával egyidőben egy természettudományi társaság létrehozásán is fáradozott, lapjának közleményein kívül, magánlevelezése által is rendszeres tájékoztatást nyújtott több külföldi tudományos fórumnak. Így például a góthai hercegek seebergi csillagvizsgáló intézetének igazgatójával, a pozsonyi származású Zach Ferenccel állt élénk levelező viszonyban, és lapja, az Allgemeine Geographische Ephemeriden számára tudósításokat küldött. Kapcsolatai voltak még göttingai, jénai, lipcsei és nürnbergi tudósokkal is. Jénába, a Goethe megbízásából Eichstädt által szerkesztett Jenaische Literatur Zeitung számára is küldött magyarországi tudósításokat. De maga Hegel is kért tőle később, 1807-ben lapja, a Bamberger Zeitung részére cikkeket, személyes ismeretségükön túl azokra a tiszteletreméltó fáradozásaira is hivatkozva, amellyel hazáját kívánja a külföldiekkel megismertetni. De sem Hegellel, sem pedig a müncheni Neuer Allgemeiner Anzeiger hasonló ügyben hozzá forduló szerkesztőjével – tudomásunk szerint – nem vette fel a kapcsolatot. A Habsburg-monarchiában, a napóleoni háborúk nyomán kialakuló fokozottabb elszigetelődés meggátolta Schedius információs tevékenységét – annak nemcsak nyomtatott, hanem még a kézírásos formáját is.
242Schediusra az a közvetítő szerep, amelyet a hazai és a külföldi tudományos élet között kívánt betölteni, más téren is jellemző volt. Közvetítő és áthidaló volt a 18. század eleji, Bél Mátyás-i, hungarus-szemléletű államismereti iskolázottság, valamint a századvégi, neohumanista göttingai eredetű felvilágosultság, sőt a reformkorszak törekvései között. Publicisztikai tevékenysége, folyóiratai révén, a 18. század elejének és végének sajátos szintézisét tükrözi.
IRODALOM
Szily Kálmán: Az első magyar gazdasági folyóirat. = MKsz 1898. 270–273. – Dezsényi Béla: Pethe Ferenc „Gazdaságot tzélzó Ujság”-jának néhány problémája. MKsz 1943. 288-291. – Süle Sándor: Kisszántói Pethe Ferenc. Bp. 1964. 326 l.
Zuber Marianne: A hazai német nyelvű folyóiratok története 1810-ig. Bp. 1915. (Német Phil. Dolg. 17.) – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története a legrégibb időktől 1848-ig. Bp. 1926. 607 l. – Doromby Karola: Schedius Lajos mint német-magyar kultúrközvetítő. Bp. 1933. (Német Phil. Dolg. 56.)
