VI. A VÁROSIAS MAGYAR KÖZÉPOSZTÁLY KULTURÁLIS TÜKRE: A MAGYAR SALON

Full text search

476VI. A VÁROSIAS MAGYAR KÖZÉPOSZTÁLY KULTURÁLIS TÜKRE: A MAGYAR SALON
A közművelődési családi lapok társaságában, többségében azok munkatársaival jött létre ez a revü típusú folyóirat, mely a nyolcvanas évek legszínvonalasabb közművelődési lapja, egyúttal a magyar nemesi és polgári középosztály közös szellemi orientációjának hű tükre volt. Középosztálybeli, nagypolgári és értelmiségi olvasóközönsége éppoly kiterjedt volt, mint akár a legalacsonyabb igényű Képes Családi Lapoknak vagy a polgári középosztály családi lapjának, az Ország-Világnak: harmadik kötete 1885-ben már tízezer példányban jelent meg. Ez a folyóirat nem családi lap, hanem valóban egy magyar szalon akart lenni: társaságilag összeillő emberek művelt, de nem tudományos csevegési fóruma a világ és elsősorban a magyar kultúra dolgairól. Fennállása első három évében a középosztály polgári fikciója szerint vitáztak írásai a magyar társadalom fontos kérdéseiről, 1887 után azonban olyan szalon lett, amilyen egyedül létezhetett ebben a korban Magyarországon: részben arisztokrata, részben arisztokrácia utánzó.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi