4. HARC A ZSIDÓ EMANCIPÁCIÓÉRT
4. HARC A ZSIDÓ EMANCIPÁCIÓÉRT
A Bolond Miska a társadalmi kérdések közül a zsidó emancipációért a kiegyezés után vívott harcban játszotta a legjelentősebb szerepet. Ez ugyan elsősorban Ágainak és Spitzig Iczigjének érdeme volt, de egy szerkesztői üzenetében Tóth Kálmán is kiállt mellette. Spitzig Iczig a maga jiddis-magyar keverék nyelvén a polgári szabadság, egyenlőség kérdéseivel foglalkozott, s ennek részeként tartotta sürgető feladatnak az emancipáció kimondását. Minden megkülönböztetést tolla hegyére tűzött. Franciaországot és Angliát 183hozta fel a liberalizmus példáiként. Érvelésében a zsidóság magyar érzelmeire, 1848-as és azt követő helytállására hivatkozott, de felhozta a magyarság érdekét is, hogy közel félmillió polgárral gyarapodjék a nemzet; s ez „a nació kicsit nehéz természetében” olyan hatást fog kiváltani, mint „élesztő a tésztában”. Bár harcában a türelmesebb magyarság támogatására számított a „judenhecceket” rendező német polgársággal szemben, de a vállveregető, gőgös magatartással szemben csak a törvényben látta biztosítékát annak, hogy a zsidóságnak gazdaságilag és művelődési téren elért eredményeit elismerjék. A törvényjavaslat benyújtásának idején figyelmeztetett arra, hogy jelentős részben a hazai zsidóságon múlik a magyarországi gazdasági élet felvirágoztatása, hogy a törvényesen bevett vallások mellett a zsidóság „a törvényesen bevett pénz képviselője”. Spitzig Iczig arról is szólt, hogy a törvény megszületése után még hosszadalmas harc fog következni a társadalmi elismertetésért. Megvalósítását nevezte a népnevelés és „közmagyarosodás” jelentős feladatának. Hamarosan felvette a harcot az egyházak merevsége, a zsidó ortodoxia további szeparatista törekvései és az összefonódott német-zsidó nemzetközi nagytőke ellen.
Ágai kiválásával ez a kérdéskör lekerült a Bolond Miska lapjairól. A következő években csak ritkán került elő, s akkor is már a kapitalizmussal, a nemességszerzési lázzal és a „német-zsidó” Lloyd-lapokkal szembeni állásfoglalásban. Ez a „magyar-zsidó” és „német-zsidó” szétválasztás aztán Bartók Lajos szerkesztése idején már-már rögeszmévé teljesedett; ez utóbbi csoportba került a szerkesztő minden politikai ellenfele.
