5. ÉLES ÉS DURVA ÉLCELŐDÉS
5. ÉLES ÉS DURVA ÉLCELŐDÉS
Az általánossá tágított ellenzékiség igen termékeny mag egy élclap számára: gyakorlatilag végtelenné növeli a karikírozható területeket. Miután pedig a népszerű magyar élclapi kereteket és formákat már készen találta, minden feltétel adva volt, hogy a Bolond Istók élénk szellemű, sikeres élclap legyen. Bármilyen korlátozó ereje volt is Bartók Lajos dühös keserűségének, a Bolond Istók – formáját tekintve – több területen egyenrangú társként állt a Borsszem Jankó mellett. Nagyrészt persze a Bolond Istókban is az ismert élcformák, szóviccek, nyelvi játékok, adomák, hasonlítások és metaforák fordultak elő, de ezek jellege, súlya részben elütött laptársaiétól.
A lap éles és durva hangnemét Bartók elvi okokkal igyekezett megmagyarázni, mondván: „az élc legyen tisztes ellenfelekkel szemben éles, mint az acél; hadd legyen megvetésre méltó egyének ellenében ha kell durva is mint a bot; de már a bot aztán legalább tiszta legyen…” (1878. március 17. 10.). Ez a homályos érvelés is igazolja, hogy a lap élcelési módja nem annyira valamiféle tudatos humorfelfogás eredménye, mint inkább egy mentalitás kifejeződése volt. Főleg személyekre figyelt, s ebből eredt, hogy a túláltalánosított erkölcsi mércék és a jelentéktelen emberi gyengék, botlások, gyakran nyelvbotlások szétbogozhatatlan csomóvá álltak össze, s azonos súlyúérvet jelentettek számára.
A Bolond Istók kedvelt élcformája volt, hogy írásait azokkal „írassa alá”, akik ellen irányítja a támadást. Így a kor számos politikusa és közéleti embere teljes névvel megjelent a lapban. Érdekes, hogy e paródia- és támadási forma – hosszú fennállásából következtetve – nem váltott ki hathatós tiltakozást.
Személyek ellen a legdurvább „élceket” és karikatúrákat közölte. A Bolond Istókban jelent meg a legtöbb korabeli közember állatként (marha, disznó, kígyó stb.) ábrázolva. Sőt nem voltak ritkák az olyan versikéi, mint amilyet Móricz Pálról írt egyik képviselővé választásakor:
„A hazának nincs baja!
421Talpra állt Mórincz Paja!
Él a nemzet gyesznaja!” (1881. július 3. 10.)
421Talpra állt Mórincz Paja!
Él a nemzet gyesznaja!” (1881. július 3. 10.)
A korabeli, durvaságban nem válogatós kortesnótáknak bizonyára szép száma a Bolond Istók hasábjairól terjedt el.
Múltba tekintő magatartásából következett az összehasonlítások nagy száma. Minél inkább távolodott a kor Deák halálától, annál többször állította szembe vele, mint pozitív példával a jelentéktelen utódokat Andrássytól Tiszáig. Ugyanilyen élcformája volt embereket szembeállítani korábbi, ritkábban leendő önmagukkal és elveikkel.
Egyéb élctípusai között különösen gyakori volt a szójátéknak egy igen egyszerű formája, a betű- vagy szótagfelcserélés (Szini Tanoda helyett Tini Szanoda stb.). Ezt a többi lapnál többször alkalmazta éppúgy, mint klasszikus költőink egy-egy összefüggéseiből kiemelt sorát, fölé rajzolva valami aktuális eseményt.
Karikatúrák kisebb számban jelentek meg a Bolond Istókban, mint a Borsszem Jankóban, s meglehetősen egysíkúak voltak. Hosszúévekig valószínűleg csakis Jankó János illusztrálta a Bolond Istókot, még akkor is rutinszerűen a nagy fejű, vézna testű alakokkal (portrait chargé), amikor a többi lap már újabb karikatúrastílust követett. Homicskó feltűnése után viszont a már említett állattestű emberek, szadisztikus jelenetek (megcsonkítás stb.), később pedig a babaszerű, játékszerű lények uralkodtak el a lapban. Mint az élctípusokra, a karikatúrákra is jellemző volt, hogy az egyszer felfedezett ötlet igen sokáig ismétlődött kisebb variációkkal (a „darwinista” karikatúrák: hogyan lesz valamiből valaki; a színésznők, énekesnők mindig madártesttel ábrázolva stb.).
Ritka alkalmaktól eltekintve a politikai és társadalmi életen kívül csak a szépirodalom és a színházi élet iránt érdeklődött a Bolond Istók. Néhány versparódiát leszámítva a szépirodalom főleg személyekre szóló élcekben és karikatúrákban volt jelen, egyként támadva például Jókait és Gyulai Pált vagy Szabó Endrét és Ágait. A színdarab- és operatravesztiák viszont a Bolond Istók specialitásai voltak. Ezt az élcformát is a Borsszem Jankótól vette át, de míg ez a korabeli irodalom különböző területeit azonos mértékig igyekezett parodizálni, a Bolond Istók a színházi és operabemutatókat követte nyomon, s a legfontosabbak közel teljes tárházát tette közkinccsé travesztia formájában. Klasszikusok és kortárs művek, drámák és népszínművek, világhírű külföldi és újsütetű magyar operák egyaránt bekerültek a jó stílusérzékkel megírt és karikatúrákkal színesített sorozatba.
A Bolond Istókot, a többi élclaphoz hasonlóan, alig értékelték egykorúan, legfeljebb Bartók költészetének méltatói utaltak rá. A Vasárnapi Újságból idézett dicsérő kritika az indulás után nem sokkal jelent meg, később ilyennek nincs nyoma. A hangnemét és szellemét – elsősorban sovinizmusát és antiszemitizmusát – ért támadásokat többször maga a Bolond Istók közölte. A vádat mindannyiszor büszkén vállalta, sőt ha volt alkalma, rá is duplázott – méltón a „fenegyerekséghez”.
422A szerkesztői levelezési rovatból következtetve, voltak évek, amikor csakis vidéken olvasták a lapot, s mindvégig vidéki népszerűsége volt a jellemző. Főleg az Alföldről és általában Kelet-Magyarországról kapott sok levelet.
Hangnemével, stílusával egyéni színt képviselt élclapjaink között, tartalma miatt azonban nem mutatott élclap számára járható utat egy polgárosuló társadalomban. A lap által gyakran átkozott liberalizmus okozhatta, hogy a Bolond Istók nem kapott lényegesen több sajtópert. A támadási formákban ugyancsak nem válogatós egykorú nyugat-európai élclapokkal összehasonlítva is páratlan volt politizálásának módja és hangneme.
