VII. LAPKÍSÉRLET A ROMANTIKUS LÁZADÁS

Full text search

242VII. LAPKÍSÉRLET A ROMANTIKUS LÁZADÁS
Vértesi Arnold a Deutsch Testvérektől végkielégítésként kapott 800 forintból újabb lapot alapított, amelynek kiadó-tulajdonosa is, szerkesztője is maga volt. Az Ország-Világ az 1870. december 11-én megjelent mutatványszám után 1871-ben végig megjelent, vasárnaponként másfél negyedréten. Májusig nyolcoldalas politikai melléklapja is készült, a kettő együtt negyedévenként 3 forintba került.
A lap a Vértesi szerkesztette Magyarország és a Nagy Világ formai sajátosságait és szerkezeti arányait követte. Szemléletileg és tartalmilag egyértelműbben kötelezhette el magát a baloldali ellenzékiséggel, hiszen kiadó sem kötötte meg kezét. Vértesi baráti körével, szellemi társaságával vette körül új lapját is: Áldor, Tóvölgyi, Darmay Viktor, Abonyi Lajos, Dalmady Győző, Komócsy Lajos, Lauka, ifj. Ábrányi Kornél és Csukássi írták nagy részét. Az Ország-Világ pártállása szélsőbaloldali volt, de megjelenési évére való tekintettel főként franciabarátnak látszott. A közművelődési lapok közül itt szerepelt legtöbbet és legkitüntetettebb helyen a párizsi kommün, osztatlan szimpátiával ábrázolva. Többek között Vértesi Arnold A commune harca című regénye is megjelent folytatásokban. A történelmi ismeretterjesztő írások zöme valamilyen módon kapcsolódott az 1848–49-es szabadságharc eseményeihez vagy más forradalmak emlékeihez. Mentovich Ferenc Materializmus és a háború című írása a materializmust – ezúttal Alexander Bernát ellen – védő vitacikkeinek egyike volt: a természetre irányuló darwini létharc elméletét választotta el a háborútól. A talán György Aladár tollából származó névtelen cikk a Magyarország és a Nagy Világ után itt is megjelent Marxról és az internacionáléról. A politikai baloldaliság, a forradalmakkal rokonszenvező, romantikusan lázadó vagy nemzeti ellenálló magatartás azonban csak ritkán érdeklődött valóságos társadalmi problémák iránt.
Az Ország-Világ nem tudott önálló arculatot ölteni, bár szemléletileg újdonságot jelentett laptársaihoz képest. Ez önmagában még nem tette lehetővé meggyökerezését, elterjedését. 1871 végével megszűnt.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi