17.
Ki hisz, késő jövőkbe’ majd, dalomnak,
Ha érdemed lesz minden foglalatja!
Pedig az isten látja: sirhalom csak
Mely halva rejt, alakod’ nem mutatja.
Ha ugy leirhatnám szemed fényét, a
Mikép van, s minden bájaid’, rendjében,
Azt mondanák: hazud ez a poéta,
Ily égi fény nem éghet földi képen.
Papiromat, sárgultan régiségtül,
Lenézik majd, mint csacska öreget,
S költői tulzásnak tudják be vétkül
S kopott rimnek hiszik szépségedet.
Ha érdemed lesz minden foglalatja!
Pedig az isten látja: sirhalom csak
Mely halva rejt, alakod’ nem mutatja.
Ha ugy leirhatnám szemed fényét, a
Mikép van, s minden bájaid’, rendjében,
Azt mondanák: hazud ez a poéta,
Ily égi fény nem éghet földi képen.
Papiromat, sárgultan régiségtül,
Lenézik majd, mint csacska öreget,
S költői tulzásnak tudják be vétkül
S kopott rimnek hiszik szépségedet.
| De hogyha bár egy gyermeked maradna: |
| Kétszerte élnél: benne, és dalomba’. |
