UTÓHANG.
Előadva egy Tánczos által.
Először félelmem, aztán hódolatom, végre beszédem. Félelmem a ti kedvetlenségtek volt; hódolatom kötelességem; beszédem pedig, hogy tőletek bocsánatot kérjek. Ha jeles beszédet vártok most, tönkre jutok: mert a mit mondandó vagyok, a magam fejéből kerűlt, s a mit mondanom kellene, kétségkívül magam fogom elrontani. Hanem dologra; vágjunk neki.
Tudjátok meg tehát (s bizonyosan tudjátok is), azért valék itt nem rég egy balfejleményű darab végén, hogy elnézésteket kérjem s jobbat igérjek. Most azt hivém, ezzel rovom le tartozásomat. Ha ez azonban, mint valamely szerencsétlen vállalat, rosszúl talált kiütni, én megbuktam, ti pedig, tisztelt hitelezőim, vesztettetek. Igértem, hogy itt leszek: most ime, rendelkezéstek alá bocsátom személyemet. Engedjetek valamit; én is fizetek valamit, s mint legtöbb adós, igérek végtelenűl.
Ha nyelvem nem vívhatja ki fölmentésteket, parancsoljátok, hogy lábaimhoz folyamodjam? Hiszen ez is könnyű fizetés lenne: kitánczolnám magamat adósságaimból. De a jó lelkiismeret minden lehető elégtételt meg akar adni, s így én is. Itt minden hölgy megbocsátott nekem, s ha az urak nem akarnak, akkor az urak nem valók a hölgyek mellé, mint eddigelé sohsem láttunk ily gyülekezetben.
Csak egy szót még, engedelmetekkel. Ha nem terhelétek túl magatokat kövér eledellel, alázatos szerzőnk folytatni fogja e történetet sir John Falstaffal együtt és benneteket a szép francziaországi Katalinnal vidítand. Azután, a mint tudom, Falstaff izzadásban hal meg, ha ugyan szigorú ítéletetek már meg nem ölte: mert Oldcastel úgy halt meg, mint vértanú; de ez nem olyan ember. – Nyelvem fáradt; ha lábam is olyan, jó éjszakát! S így térdelek le előttetek, valóban csak a végett, hogy a királynéért imádkozzam.
Tudjátok meg tehát (s bizonyosan tudjátok is), azért valék itt nem rég egy balfejleményű darab végén, hogy elnézésteket kérjem s jobbat igérjek. Most azt hivém, ezzel rovom le tartozásomat. Ha ez azonban, mint valamely szerencsétlen vállalat, rosszúl talált kiütni, én megbuktam, ti pedig, tisztelt hitelezőim, vesztettetek. Igértem, hogy itt leszek: most ime, rendelkezéstek alá bocsátom személyemet. Engedjetek valamit; én is fizetek valamit, s mint legtöbb adós, igérek végtelenűl.
Ha nyelvem nem vívhatja ki fölmentésteket, parancsoljátok, hogy lábaimhoz folyamodjam? Hiszen ez is könnyű fizetés lenne: kitánczolnám magamat adósságaimból. De a jó lelkiismeret minden lehető elégtételt meg akar adni, s így én is. Itt minden hölgy megbocsátott nekem, s ha az urak nem akarnak, akkor az urak nem valók a hölgyek mellé, mint eddigelé sohsem láttunk ily gyülekezetben.
Csak egy szót még, engedelmetekkel. Ha nem terhelétek túl magatokat kövér eledellel, alázatos szerzőnk folytatni fogja e történetet sir John Falstaffal együtt és benneteket a szép francziaországi Katalinnal vidítand. Azután, a mint tudom, Falstaff izzadásban hal meg, ha ugyan szigorú ítéletetek már meg nem ölte: mert Oldcastel úgy halt meg, mint vértanú; de ez nem olyan ember. – Nyelvem fáradt; ha lábam is olyan, jó éjszakát! S így térdelek le előttetek, valóban csak a végett, hogy a királynéért imádkozzam.
