I. SZÍN.

Full text search

Northampton. Trónterem a palotában.
János Király, Eleonora Királyné, Pembroke, Essex, Salisbury és mások, Chatillon-nal jönnek.
JÁNOS KIRÁLY.
No szólj, Chatillon, mit kiván a Fransz?
CHATILLON.
Frankhon királya, üdvözlés után,
Ezt mondja fölségednek általam,
Az álfönségnek, Angliában itt –
ELEONORA.
Ez furcsa kezdet! Álfönség, ugyan?
JÁNOS KIRÁLY.
Békén, anyám: halljuk, mi a követség?
CHATILLON.
Fülöp, franszok királya, néhai
Bátyád Godofréd kiskorú fia
Plantagenet Arthur jogán s nevében,
Törvényes ígényt formál ellened
E szép szigethez s tartományihoz,
Mint: Irland, Poitiers, Anjou, Turaine, Maine;
S kivánja, hogy tedd félre kardodat,
Melylyel bitorlod mind e czímeket,
S add az ifjú öcséd Arthur kezébe,
Urad-királyodéba jog szerint.
JÁNOS KIRÁLY.
Mi lesz belőle, ha ezt megtagadjuk?
CHATILLON.
Hát büszke, véres háború dacza,
Visszacsikarni a csikart jogot.
JÁNOS KIRÁLY.
Had ellen itt lesz had, dacz a dacz ellen,
Vér ellen is vér: mondd a Fransznak ezt.
CHATILLON.
Vedd hát királyom harczüzenetét,
Mely küldetésem véghatára volt.
JÁNOS KIRÁLY.
Vidd az enyém’ is; járj Isten hirével.
Légy mint a villám fransz urad szemébe;
Mert míg jelentést tennél, hogy megyek,
Álgyúm dörejje fog hallatszani.
Most menj! Te légy haragunk harsonája
S ön pusztulástok gyász előjele.
Kövesse illő kíséret; te láss
Utána, Pembroke. Jó utat, Chatillon.(Chatillon és Pembroke el.)
ELEONORA.
No s hát, fiam? nem mindig mondtam-e,
Hogy e kevély Constantia nem pihen,
Míg fel nem gyújtja Frankhont s a világot
Fia jogáért s pártja érdekében?
Ezt elkerűlni, s jóra hozni, könnyű
Lett volna eddig szíves alkuval:
Most két királyság fölszerelt hada
Mond benne szörnyű vér-ítéletet.
JÁNOS KIRÁLY.
Részünkön a jog, s a birtokba’ létel.
ELEONORA.
A birtok jóval inkább, mint a jog;
Baj volna máskép mind neked s nekem:
Füledbe öntudatom ezt sugallja;
Rajtunk kívül csupán az Isten hallja.
A Northampton megye Sheriff-je jő s valamit súg Essex-nek.
ESSEX.
Királyom, itt a legfurcsább perügy
Van a megyéből s vár itéletedre;
Sohasem hallottam olyat életemben;
Előállítsam a két fél perest?
JÁNOS KIRÁLY.
Hadd jőjenek.(Sheriff el.)
Monostorink, apátságink fizessék
Visszatér a Sheriff, meg Faulconbridge Róbert és Filep, ennek természetes bátyja.
E had költségeit. – Kik vagytok?
FILEP.
Én
Felséged hű jobbágya, e megyéből
Való nemesfi, és, ha jól gyanítom,
Faulconbridge Róbert öregebb fia,
Egy bajnoké, kit harczmezőn ütött
Lovaggá Cordelion hős keze.
JÁNOS KIRÁLY.
S ki vagy te?
RÓBERT.
A mondott lovag fia,
És örököse.
JÁNOS KIRÁLY.
Ő az idősebb, s te az örökös?
Nem egy anyától vagytok e szerint.
FILEP.
Egytől bizony mi, felséges király,
Sőt egy apától, én úgy gondolom;
Azonban e részt a való iránt
Az éghez útasítlak, és anyámhoz;
Én kétkedem, mint bár ki más fia.
ELEONORA.
Píh, durva ember! e kételkedéssel
Anyádat sérted és becsűletét.
FILEP.
Én, asszonyom? Nekem nincs rá okom;
Öcsém használja érvül azt, nem én;
Mit ha bepróbál, hát engem kiüt
Éventi ötszáz fontból, legalább.
Ég, óvd anyám erényét s földemet!
JÁNOS KIRÁLY.
Beh jó bolond ficzkó. – De mért igényli,
Ifjabb létére, a te örököd’?
FILEP.
Hát tudom én? Csak hogy föld kell neki.
Csúfolt, tudom, hogy zabgyerek vagyok:
Azonban, oly híven fogantam-e,
Mint ő, anyámnak lelke rajta, mondok;
De hogy csak oly derékul megfogantam
(Áldás a csontra, mely fáradt velem!)
Vesd össze arczaink’, s ítélj magad.
Ha vén sir Róbert nemze engem, őt is,
S rá, mint apára, e fiú ütött:
Oh, vén apám, sir Róbert, térden im
Adok hálát, hogy arczod nem enyim.
JÁNOS KIRÁLY.
Mi dőre ficzkót külde ránk az ég!
ELEONORA.
Vonási közt egy Cordelioné;
Rá emlékeztet hangejtése is.
Nem látsz ez ember vaskos termetén
Fiamból Cordelionból valót?
JÁNOS KIRÁLY.
Szemügyre vettem jól vonásait:
Richard, tökéletes. – Ficzkó, felelj,
Te mért igényled bátyád földjeit?
FILEP.
Azért la, hogy fél képű, mint apám,
S e fél pofához kén’ egész vagyon:
Fél arczú pénznek ötszáz font bevétel!
RÓBERT.
Felséges úr, míg élt szegény apám,
Szolgálatával bátyád sokszor élt.
FILEP.
De hé, így nem kapod meg birtokom’:
Arról beszélj te: hogyan élt anyánkkal.
RÓBERT.
S egyszer követnek elküldötte volt,
Hogy a német császárral bizonyos
Fenforgó államügyben értekezzék.
Használta távollétét a király,
S atyám lakásán tölté ez időt;
Hogy’ boldogult ott, szégyen elbeszélni,
De a való, való: sok messzi tenger,
Sok part feküdt apám, anyám között,
(Apám tulajdon ajkáról tudom)
Midőn e drága úrfi megfogant.
Halálos ágyán, véghagyásul írta
Földjét nekem; s haló hitére mondá,
Hogy nem övé anyámnak e fia:
Máskép tizennégy héttel hamarább
Jött vón’ világra, mint természetes.
Add meg tehát, felség, mi az enyém,
Apám földjét, apám hagyásaként.
JÁNOS KIRÁLY.
Ficzkó, a bátyád törvényes fiú:
Apádnak szülte, nász után, neje;
Ha csalfa volt az asszony, lelke rajta;
Ennek kitéve minden férj, ki nőt
Veszen magának. Hátha már az, a ki
Szerinted e fiúval fáradott,
Visszaperelte volna, mint övét?
Bizony, barátom, a kerek világér’
Sem adta vón’ apád üszője borját;
Bizony nem az. Ha hát bátyám, fia
Levén, nem kívánhatta jog szerint:
Apádnak sincs kizárni őt joga,
Bár nem övé is. Egy szó annyi, mint száz:
Apád utódot nyert anyám fiától:
S apád utódja nyerje birtokát.
RÓBERT.
Így hát nem áll atyám végrendelése,
A mely kizárja ezt a nem-fiát?
FILEP.
Cseppel sem áll jobban kizárni, hé,
Mint rajta állott engem nemzeni.
ELEONORA.
Faulconbridge lenni volna kedved inkább,
S úgy mint öcséd élvezni birtokod’
Vagy Cordelion hírneves fia,
Ura magadnak, s hozzá semmi földnek?
FILEP.
Ha ő bírná külsőmet, asszonyom,
S én az övét, sir Róbert képe mását;
Ha lábam oly két vesszőparipa,
Karom két oly tömött ángolna bőr
S oly vézna orczám volna, mint neki,
Úgy hogy fülemhez egy rózsát se’ mernék
Feltűzni, félve, rám kiáltanak:
„Ni a háromfilléres hol megyen!”
Örökleném ez országot vele,
Ne mozdúljak ki a helyből soha,
Ha egy talpallat kéne, s az a kép:
Sir Róbert nem maradnék semmikép.
ELEONORA.
Tetszel nekem. Hagyd néki birtokod’,
Hagyd rája földed’, és jer énvelem:
Harczos vagyok, megyünk a francziára.
FILEP.
Öcsém, tiéd a föld; enyém a koczka.
Képed ma ötszáz font hasznot szerez:
Áruld öt pénzen, úgy is drága lesz.
Követlek a halálba, asszonyom.
ELEONORA.
De már előttem menj inkább oda.
FILEP.
Minálunk a feljebbvalót szokás
Elől bocsátni.
JÁNOS KIRÁLY.
Hogy hínak?
FILEP.
Filep;
Filep vagyok, mert úgy keresztelének;
Idősb fia vén sir Róbert nejének.
JÁNOS KIRÁLY.
Viseld ezentúl annak a nevét,
Kinek alakját viseled.(Lovaggá üti.)
Térdelj le, mint Filep, s kelj mint nagyobb,
Állj fel, mint sir Richard Plantagenet.
RICHARD.
Öcsém anyárul, addsza jobbodat:
Atyám díszt, a tied csak földet ad. –
Áldott az a nap, óra, percz, melyen
Fogantam s Róbert úr nem volt jelen.
ELEONORA.
Igaz Plantagenet szellem! – Richard,
Híj nagyanyádnak, az vagyok.
RICHARD.
Esetleg
Madám; nem jog szerint: de mit tesz az?
Így, vagy amúgy – kissé bal útakon;
Ha nem az ajtón, hát az ablakon;
Éjtszaka jár, ki nappal járni nem mer;
S van a van, bár hogy’ jut hozzá az ember.
Távol, közel – csak czélt lőj – egyre mén:
S én én vagyok, akárhogy lettem én.
JÁNOS KIRÁLY.
Faulconbridge, elmehetsz: egy földtelen
Lovag ím földes apróddá teszen. –
Jerünk, anyám; Richard jer: nincs idő;
A franszra, franszra! Útunk siető.
RICHARD.
Öcsém, szerencse kísérjen, habár
Te a becsűletben fogantatál.(Mind el Richardon kívül.)
Egy lábnyi ranggal több ma, mint valék,
De sok, sok lábnyi földdel kevesebb;
Most bármi Pannát úrnővé tehetnék.
„Jó reggelt, sir Richard.” – „Szervusz fiú;”
S ha Péter volt, Pálnak szólítom őt,
Mert ujdonsűlt rang a nevet felejti:
Ily fordulatkor, emlékezni rá
Komázás lenne s túlzott figyelem.
Nos, útazónk – ő, s fogpiszkája itt űl
„Mélt’sám” ebédjén, és midőn lovag
Gyomrom betelt, hát szívom a fogam’,
S kicsípett emberkémet vallatom
Külországok felől: „Ah! kedves úr” –
Könyékre dűlve így kezdek belé,
„Szabadna kérnem” – Ez kérdés vala;
Most jő a válasz kis-káté gyanánt:
„Szolgálatára” úgymond „kedves úr!
Tessék, uram! parancsoljon velem.”
„Nem!” szól a kérdés – „a parancs öné;”
S így, mielőtt tudná a felelet,
Mi hát a kérdés, puszta bók között
Foly Alpesről, Apenninről a szó,
Beléjön a Pyréne és a Pó,
És ily modorban eltart estvelig.
De hát ez a „jó társaság,” s nagyon kell
Kapaszkodó szellemnek, mint magam.
Mert az korának korcs szülötte csak,
Kin meg nem érzik e finomkodás
(Érzik, nem érzik: én már az vagyok)
Nem csak szokásán, módján, külsején,
Egész valóján és viseletében:
De, hogy bel ösztönből is tudjon adni
A kor fogára édes, édes mérget;
Mit én is, bár nem szándokom vele
Rászedni mást, igyekszem eltanúlni.
Csak hogy kerűljem a rászedetést;
Mert ez jövőn útját egyengeti. –
Hanem, ki nyargal itt, lovag ruhában?
Mi hölgyfutár ez? Nincsen férje, hogy
Fúná előtte a tülök-szarut?
Faulconbridgené meg Gurney Jakab jő.
Ó jéh! anyám ez. – Nos, jó asszony’ám?
Mi jóba’ fárad ily lélek-szakadva?
FAULCONBRIDGENÉ.
Hol a gazember? hol öcséd, a ki
Becsűletem’ hurczolja fel s alá?
RICHARD.
Róbert öcsém? vén sir Róbert fia?
Colbrand, az órjás? a hatalmas ember?
A sir Róbert fiát tetszik keresni?
FAULCONBRIDGENÉ.
Róbert fiát! Azt hát, te rossz gyerek,
A sir Róbert fiát. Mit gúnyolódol?
Ő sir Róbert fia, s az vagy te is.
RICHARD.
Hagynál magunkra egykissé, Jakab.
GURNEY.
Jó, jó, Filep.
RICHARD.
Filep? csirip! Jakab;
Nem addig a! Majd mondok többet is.(Gurney el.
Én nem vagyok sir Róberté, anyám:
Róbert úr, a mi bennem része van,
Megehette volna, bőjtszegés nekűl,
Nagypénteken is. Róbert úr, ha lelkét
Kitette volna – csak szóljunk valót –:
Bírt vona engem nemzeni? Soha! –
Ismerjük a művét. – No hát, anyám,
Kinek köszönjem én e tagokat?
Róbert ezekhez társ nem volt soha.
FAULCONBRIDGENÉ.
Hát már öcsédhez esküvél te is,
Ki védni tartoznál becsűletem’
Ön hasznodért is? Mit csúfolkodol,
Te mosdatlan szájú cseléd!
RICHARD.
Lovag, anyám, lovag! – mint Basilisco.
Azzá ütöttek: itt van vállamon.
De Róbert úré nem vagyok, anyám;
Lemondtam Róber úrról, birtokostul;
Törvényes állás, név – mind, mind oda.
No hát, anyácskám, mondd apám nevét:
Csinos legény volt, úgy-e? ki, anyám?
FAULCONBRIDGENÉ.
Hát megtagadtad Faulconbridge neved?
RICHARD.
Teljes szivemből, mint az ördögöt.
FAULCONBRIDGENÉ.
Oroszlánszívű Richard volt atyád.
Megejte hosszú és hév ostroma,
Hogy férjem ágyán helyt adék neki. –
Az ég ne rója bűnül tévedésem’!
E drága vétség gyümölcse te lől:
Nem volt menekvés annyi csáb elől.
RICHARD.
No, Isten engem! ha ma kéne újra
Foganni, sem kivánnék jobb apát.
Némely bűn e földön kivételes:
Az a tiéd: bűn volt, de nem bolondság.
Hogy is ne adtad volna szíved’ annak
Kényére, mint parancsoló szerelme
Jobbágy adóját, a kinek dühe
S hatalma ellen még a félhetetlen
Oroszlán sem bírt harczot állani
S megóni tőle fejdelmi szivét!
Az, ki oroszlán szíveket rabol,
Egy asszonyét ne? – Igenis, anyám,
Teljes szívemből köszönöm atyámat!
Ki élve gáncsot lél e tetteden,
Annak lelkét pokolba kergetem.
Most jer, anyám, ismerd meg a családot;
Azt mondja, meglásd, az lett volna bűn,
Ha Richardot „nem” szóval elbocsátod;
Ki bűnnek mondja, hazud, egyszerűn. (Elmennek.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi