VII. SZÍN.
A zárda kertje Swinsteadben.
Henrik herczeg, Salisbury és Bigot jönnek.
HENRIK.
Késő; az összes vérnek élete
Már veszni indult; s az oly tiszta agy
(Hol, mint gyanitják, a lélek tanyáz)
Üres ábrándok által hirdeti
Halandó léte alkonyát.
Pembroke jő.
Késő; az összes vérnek élete
Már veszni indult; s az oly tiszta agy
(Hol, mint gyanitják, a lélek tanyáz)
Üres ábrándok által hirdeti
Halandó léte alkonyát.
Pembroke jő.
PEMBROKE.
Tud a király még; és oly hitben él,
Hogy a szabad lég, ha ide kihoznák,
Enyhítené gyötrelme lángjait,
Melyekkel a bősz méreg ostromolja.
| Beszélni |
Hogy a szabad lég, ha ide kihoznák,
Enyhítené gyötrelme lángjait,
Melyekkel a bősz méreg ostromolja.
HENRIK.
Hozzák ki hát a kertbe, zsöllyeszéken.
Hozzák ki hát a kertbe, zsöllyeszéken.
| Dühös még? | (Bigot el.) |
PEMBROKE.
Csendesebb, mint a mikor
Fenséged eljött; most épen dalolt.
Csendesebb, mint a mikor
Fenséged eljött; most épen dalolt.
HENRIK.
Oh, játszi kórság! Tulzott fájdalom,
Végső fokán, nem érzi önmagát.
S ha feldulá a kül-részt a halál,
Látatlan elvonúl; és most az elmét
Támadja meg: badar káprázatok
Sergével csípi, vérzi azt, melyek
Tolongva, e végső menhely körül
Bomolnak össze. Különös, hogy a
Halál daloljon. Oh! én vagyok e
Halvány s alélt hattyú fiókja, ki
Most zengi ön halottas énekét
És az enyészet orgonája mellett
Énekli testét-lelkét nyúgalomra.
Oh, játszi kórság! Tulzott fájdalom,
Végső fokán, nem érzi önmagát.
S ha feldulá a kül-részt a halál,
Látatlan elvonúl; és most az elmét
Támadja meg: badar káprázatok
Sergével csípi, vérzi azt, melyek
Tolongva, e végső menhely körül
Bomolnak össze. Különös, hogy a
Halál daloljon. Oh! én vagyok e
Halvány s alélt hattyú fiókja, ki
Most zengi ön halottas énekét
És az enyészet orgonája mellett
Énekli testét-lelkét nyúgalomra.
SALISBURY.
Vigasz, királyfi! Arra születél,
Hogy alakot adj e zilált tömegnek,
Mit ő durván s idomtalan hagyott.
Bigot jő Kisérőkkel, János Királyt zsöllyén hozatva.
Vigasz, királyfi! Arra születél,
Hogy alakot adj e zilált tömegnek,
Mit ő durván s idomtalan hagyott.
Bigot jő Kisérőkkel, János Királyt zsöllyén hozatva.
JÁNOS KIRÁLY.
No, itt a lelkem elfér legalább;
Nem akart kimenni ajtón, ablakon.
Oly rekkenő nyár dúlja keblemet,
Hogy a belem mind porrá őröli:
Hártyára tollal írott lap vagyok,
Ez a sebes tűz hamvvá zsugorít.
No, itt a lelkem elfér legalább;
Nem akart kimenni ajtón, ablakon.
Oly rekkenő nyár dúlja keblemet,
Hogy a belem mind porrá őröli:
Hártyára tollal írott lap vagyok,
Ez a sebes tűz hamvvá zsugorít.
HENRIK.
Hogy van, felséges úr?
Hogy van, felséges úr?
JÁNOS KIRÁLY.
Halott, elhagyott, eldobott –
S nem hívja senki a telet nekem,
Hogy számba dugná jégcsap újait;
Se országom minden folyóvizét
Égő szivemre nem vezérlitek;
Se éjszakot nem kéri senki, hogy
Csókolja fúvó széllel kérges ajkam’
S hűs enyhet adjon. Nem kérek sokat,
Csak hűvös enyhet; és ti azt sem adtok,
Ti szűkkeblűek, háladatlanok!
| Mérgezve – rosszul – |
S nem hívja senki a telet nekem,
Hogy számba dugná jégcsap újait;
Se országom minden folyóvizét
Égő szivemre nem vezérlitek;
Se éjszakot nem kéri senki, hogy
Csókolja fúvó széllel kérges ajkam’
S hűs enyhet adjon. Nem kérek sokat,
Csak hűvös enyhet; és ti azt sem adtok,
Ti szűkkeblűek, háladatlanok!
HENRIK.
Oh, bár könyemben volna oly erő,
Hogy megkönnyítne.
Oh, bár könyemben volna oly erő,
Hogy megkönnyítne.
JÁNOS KIRÁLY.
Bennem pokol van, melynek ördöge,
A méreg, itt bezárva zsarnokol
Menthetetlen elkárhozott véremen.
Richard jő.
| Éget a sava. |
A méreg, itt bezárva zsarnokol
Menthetetlen elkárhozott véremen.
Richard jő.
RICHARD.
Oh, a futástól majd lángot vetek,
Rohanva, látni még fölségedet.
Oh, a futástól majd lángot vetek,
Rohanva, látni még fölségedet.
JÁNOS KIRÁLY.
Szemem’ befogni érkezél, öcsém.
Eltépve, égve szívem köteli,
S élethajómnak alattsága mind
Egy czérna-, egy hajszállá változott;
Vékony fonálka tartja még szivem’,
Az is, csak míg kimondod híredet;
Aztán, a mit látsz, mind az egy göröngy,
Az összetört felség mintája csak.
Szemem’ befogni érkezél, öcsém.
Eltépve, égve szívem köteli,
S élethajómnak alattsága mind
Egy czérna-, egy hajszállá változott;
Vékony fonálka tartja még szivem’,
Az is, csak míg kimondod híredet;
Aztán, a mit látsz, mind az egy göröngy,
Az összetört felség mintája csak.
RICHARD.
Készűl erősen a dauphin ide,
S az Isten tudja, hogy’ fogadjuk el:
Mert a hadamnak legjavát egy éjjel,
A mint, javunkra, hátráltam velök,
Az ingoványok közt véletlenűl
Készűl erősen a dauphin ide,
S az Isten tudja, hogy’ fogadjuk el:
Mert a hadamnak legjavát egy éjjel,
A mint, javunkra, hátráltam velök,
Az ingoványok közt véletlenűl
| A hirtelen jött árvíz elnyelé. | (A király meghal.) |
SALISBURY.
Holt híredet holt fülbe leheled. –
Uram! királyom! – Csak imént király,
S most, íme!
Holt híredet holt fülbe leheled. –
Uram! királyom! – Csak imént király,
S most, íme!
HENRIK.
Így futok s állok meg én is.
Mi bíztos e világon, mi örök:
Ha ez, imént király, most földi rög!
Így futok s állok meg én is.
Mi bíztos e világon, mi örök:
Ha ez, imént király, most földi rög!
RICHARD.
Elköltözél hát? Én itt maradok,
De csak, hogy bosszuálló tisztemet
Betöltsem érted; akkor lelkem a
Mennyben is oly híven követ, miképen
Itt lent a földön hív szolgád vala. –
S ti, pályakörbe megtért csillagok,
Hol a dandártok? Hadd lám megjavult
Hűségteket! Forduljunk vissza tüstént,
Kitolni vészt, örök gyalázatot
Ájult hazánknak gyönge ajtain.
Támadni rögtön! vagy támadtatunk:
Sarkunkban a dauphin dúló hada.
Elköltözél hát? Én itt maradok,
De csak, hogy bosszuálló tisztemet
Betöltsem érted; akkor lelkem a
Mennyben is oly híven követ, miképen
Itt lent a földön hív szolgád vala. –
S ti, pályakörbe megtért csillagok,
Hol a dandártok? Hadd lám megjavult
Hűségteket! Forduljunk vissza tüstént,
Kitolni vészt, örök gyalázatot
Ájult hazánknak gyönge ajtain.
Támadni rögtön! vagy támadtatunk:
Sarkunkban a dauphin dúló hada.
SALISBURY.
Úgy sejtem, azt te hát még nem tudod,
A mit tudunk mi: Pandolf kárdinál
Ott bent pihen; csak fél órája, hogy
Megérkezett, s oly bék’ajánlatot
Hoz a dauphintól, a mely összefér
Becsűletünkkel, s elfogadható;
A háborút is félbehagyja rögtön.
Úgy sejtem, azt te hát még nem tudod,
A mit tudunk mi: Pandolf kárdinál
Ott bent pihen; csak fél órája, hogy
Megérkezett, s oly bék’ajánlatot
Hoz a dauphintól, a mely összefér
Becsűletünkkel, s elfogadható;
A háborút is félbehagyja rögtön.
RICHARD.
Még rögtönebb, ha látja védelemre
Edzett karunkat.
Még rögtönebb, ha látja védelemre
Edzett karunkat.
SALISBURY.
Már némi részben: mert több csapatot
Indíta már a tengerpart felé,
A kárdinálra bízván ügy-baját,
Kivel, ha tetszik, én, te, s más urak
Ma délután Lajoshoz rándulunk,
Holott szerencsés véget ér ez ügy.
| De meglett dolog |
Indíta már a tengerpart felé,
A kárdinálra bízván ügy-baját,
Kivel, ha tetszik, én, te, s más urak
Ma délután Lajoshoz rándulunk,
Holott szerencsés véget ér ez ügy.
RICHARD.
Legyen. – Te addig itt, nemes királyfi,
S a herczegek, kik nem jönnek velünk,
Atyád temetését rendezzétek el.
Legyen. – Te addig itt, nemes királyfi,
S a herczegek, kik nem jönnek velünk,
Atyád temetését rendezzétek el.
HENRIK.
Worcesterben nyugodjék teteme,
Mert úgy kivánta.
Worcesterben nyugodjék teteme,
Mert úgy kivánta.
)
RICHARD.
És most ez ország örökös királyi
Díszét te öltsd fel, édes önmagad:
Kinek szent hódolattal, térdemen
Ajánlom hív jobbágyi tisztemet,
Szolgálatommal együtt, mindörökre.
| Hát vigyék oda. – |
Díszét te öltsd fel, édes önmagad:
Kinek szent hódolattal, térdemen
Ajánlom hív jobbágyi tisztemet,
Szolgálatommal együtt, mindörökre.
SALISBURY.
S akkép ajánljuk hűségünk’ mi is,
A mely örökké szeplőtlen marad.
S akkép ajánljuk hűségünk’ mi is,
A mely örökké szeplőtlen marad.
HENRIK.
Jó szívem úgy szeretné megköszönni,
S nem tudja máskép, csak könyűivel.
Jó szívem úgy szeretné megköszönni,
S nem tudja máskép, csak könyűivel.
RICHARD.
Oh! ne adózzunk szerfölötti búval
Az időnek: vett már sok előleget. –
Még nem borult, nem is fog Ánglia
Kevély hódító lábához borúlni,
Míg önmagába tőrt nem döf, soha.
Most, visszatérvén ím e nagyai,
Bár jönne haddal a három világrész,
Mi visszaverjük. A míg hű marad
Oh! ne adózzunk szerfölötti búval
Az időnek: vett már sok előleget. –
Még nem borult, nem is fog Ánglia
Kevély hódító lábához borúlni,
Míg önmagába tőrt nem döf, soha.
Most, visszatérvén ím e nagyai,
Bár jönne haddal a három világrész,
Mi visszaverjük. A míg hű marad
| Magához, Ánglia nagy és szabad. | (Mind el.) |
