III. SZÍN.
Ugyanott. Harfleur kapui előtt.
A parancsnok s néhány polgár a falakon, az angol csapatok alant. Henrik Király és kisérete jő.
HENRIK KIRÁLY.
Mit végez a város parancsnoka?
Több alkut e kivül nem engedünk:
Kegyelmünknek hódoljatok tehát;
Vagy rombolásban büszke fők gyanánt,
A legrosszabbra visztek: mert a mily
Való, hogy katona vagyok s e név
Leginkább is megillet, mint hiszem:
Ha újra elkezdém az ágyuzást,
A félig dult Harfleurt el nem hagyom,
Míg hamviban temetve nem leend;
A kegyelem kapuit mind bezárom
S a zord szivű, a vásott katona,
Vérengező kezével, szabadon,
Pokol-tág lelkismérettel dühöng,
Fűként aratva üde szűzek és a
Virító kisdedeknek sergeit.
Mit bánom én akkor, ha a veszett harcz,
Lángdíszben, a gonosz fejdelmeként,
Bemázolt arczczal, a vég pusztitás
És rombolás szörnyű művébe fog!
Mit bánom én, ha okai ti lesztek,
Hogy tiszta lánykáitok a kigyult
Erőszaknak kezébe fognak esni!
Mely zabla tartsa fel az elfajult
Vásottságot, ha bőszülten rohan?
Hiú parancsunk ép oly hasztalan
A rablásnak dühűlt harczosra, mint
A Leviathant megidézni, hogy
Fölszínre szálljon. Ám, harfleuriek,
Kiméljétek a várost és a népet,
Míg harczosim szavamra hajtanak,
Míg a kegyelem hűs, langyos szele
Elfújja a zord gyilkolás, erőszak
S gonoszság mérges, undok fellegét!
Ha nem: rögtön azt látjátok, hogy itt
Az elvakult, vérengző katonák
Tisztátalan kézzel beundokítják
Sivalgó lánykáitok fürteit,
Apáitok ősz szakálát megragadják
S tisztes fejöket a falhoz verik,
Lándzsákra szúrják a mezítelen
Kicsínyeket, s az őrjöngő anyák
Bősz ordítása a felhőt szegi,
Miként ama zsidó nőké, Heródes
Szolgáinak véres vadászatán.
Mit szóltok? engedtek, ezt elkerülni?
Vagy jobb, daczolva, ekként elmerülni?
Mit végez a város parancsnoka?
Több alkut e kivül nem engedünk:
Kegyelmünknek hódoljatok tehát;
Vagy rombolásban büszke fők gyanánt,
A legrosszabbra visztek: mert a mily
Való, hogy katona vagyok s e név
Leginkább is megillet, mint hiszem:
Ha újra elkezdém az ágyuzást,
A félig dult Harfleurt el nem hagyom,
Míg hamviban temetve nem leend;
A kegyelem kapuit mind bezárom
S a zord szivű, a vásott katona,
Vérengező kezével, szabadon,
Pokol-tág lelkismérettel dühöng,
Fűként aratva üde szűzek és a
Virító kisdedeknek sergeit.
Mit bánom én akkor, ha a veszett harcz,
Lángdíszben, a gonosz fejdelmeként,
Bemázolt arczczal, a vég pusztitás
És rombolás szörnyű művébe fog!
Mit bánom én, ha okai ti lesztek,
Hogy tiszta lánykáitok a kigyult
Erőszaknak kezébe fognak esni!
Mely zabla tartsa fel az elfajult
Vásottságot, ha bőszülten rohan?
Hiú parancsunk ép oly hasztalan
A rablásnak dühűlt harczosra, mint
A Leviathant megidézni, hogy
Fölszínre szálljon. Ám, harfleuriek,
Kiméljétek a várost és a népet,
Míg harczosim szavamra hajtanak,
Míg a kegyelem hűs, langyos szele
Elfújja a zord gyilkolás, erőszak
S gonoszság mérges, undok fellegét!
Ha nem: rögtön azt látjátok, hogy itt
Az elvakult, vérengző katonák
Tisztátalan kézzel beundokítják
Sivalgó lánykáitok fürteit,
Apáitok ősz szakálát megragadják
S tisztes fejöket a falhoz verik,
Lándzsákra szúrják a mezítelen
Kicsínyeket, s az őrjöngő anyák
Bősz ordítása a felhőt szegi,
Miként ama zsidó nőké, Heródes
Szolgáinak véres vadászatán.
Mit szóltok? engedtek, ezt elkerülni?
Vagy jobb, daczolva, ekként elmerülni?
PARANCSNOK.
Reményünk e napon már véget ért:
A főherczeg, kinél segélyt kerestünk,
Azt válaszolja, hogy hadserge még
Nem kész ily ostromot feloldani.
Éltünket, városunkat, nagy király,
Kegyedre bizzuk: jer, vonulj be hát,
Parancsolj birtokinkkal és velünk;
Magunkat nem védhetjük már tovább.
Reményünk e napon már véget ért:
A főherczeg, kinél segélyt kerestünk,
Azt válaszolja, hogy hadserge még
Nem kész ily ostromot feloldani.
Éltünket, városunkat, nagy király,
Kegyedre bizzuk: jer, vonulj be hát,
Parancsolj birtokinkkal és velünk;
Magunkat nem védhetjük már tovább.
HENRIK KIRÁLY.
Föl a kapukkal! Bátya, Exeter,
Szálld meg Harfleurt, fészkeld be ott magad’
S erősítsd meg a frank ellen szilárdul:
Kegyelmes légy mindenkihez. S mi, mert
Közelg a tél, a kór meg terjedez
Sergünk között, Calaisba visszatérünk.
Ez éjt Harfleurben vendéged leszünk
Föl a kapukkal! Bátya, Exeter,
Szálld meg Harfleurt, fészkeld be ott magad’
S erősítsd meg a frank ellen szilárdul:
Kegyelmes légy mindenkihez. S mi, mert
Közelg a tél, a kór meg terjedez
Sergünk között, Calaisba visszatérünk.
Ez éjt Harfleurben vendéged leszünk
| S holnap korán innen bucsút veszünk. | (Harsonaszó. A király s többen a városba vonulnak.) |
