VII. SZÍN.
Mindjárt jönnek. Kettő vagy három már is gyöngén áll a lábán; a legkisebb szél elfújná.
Lepidus már olyan, mint a pipacs.
Hiszen valamennyiért neki kellett inni.
Mihelyt egyik a másiknak valami gyöngéjét érinti, felkiált: „Hagyjuk azt!” Azokat kibékélteti egymással, magát a pohárral.
Annál nagyobb meghasonlásban van öntudatával.
Így jár, a ki nagy urakkal eszik cseresznyét egy tálból. Jobb egy nádszál, mely semmit se használ, mint a csatabárd, ha nem birok vele.
Nagyra hivatva lenni, minek meg nem felelhetünk, csak olyan, mint üres gödör a szem helyén, a mi éktelenül eltorzítja az arczot.
Harsonák. Caesar, Antonius, Lepidus, Pompeius, Agrippa, Mecaenas, Enobarbus, Menas, Tisztek, Kiséret jönnek.
Úgy tesznek: a piramis lépcsein
Mérik meg a folyót: s ha mély, közép,
Avagy sekély, tudják, hogy a szerint lesz
Bőség, vagy éh. Minél magasb a Nil,
Árjában, annál jobb; és ha leszál,
Csak vetni kell az iszapos határba
S dús aratást ad.
Mondják, különös
Kigyókat is találni ott.
Igen. |
S kigyóitokat csak napotok heve költi ki iszapotokból? S krokodilusaitokat is?
Biz úgy.
Üljünk le – Bort még! – Egészségedért,
Jó Lepidus!
Nem vagyok oly jól, mint kellene, de azért állok elébe.
Valóban, úgy mondják, azok a Ptolemaeus pyramisai remekek. Tréfa nélkül, hallottam.
Pompeius, egy szót –
POMPEIUS (szintúgy) | Súgd fülembe. Mi az? |
Kelj föl vezér s kérlek kövess, csupán
Egy szóra.
Várj, azonnal. – E pohárt Lepidusért!
Miféle szerzet az a krokodil?
Egészen saját alkotással bír. Épen olyan vastag, a milyen. Magassága akkora, mekkora. Saját érzékeit használja; önnön táplálékával él, s ha alkatrészei föloszlanak, más lény lesz belőle.
Milyen szinű?
Sajátságos szine van.
Különös féreg lehet.
Az ám. És könyei nedvesek.
Vajon megelégszik-é e leírással?
Nagyon követelőnek kéne lennie, ha nem, a Pompeius által rá köszöntött poharak után!
Hallgass; akaszszanak fel! Ilyet, itt
Beszélni! Menj, menj! – Hol van serlegem?
Ha jó szolgálataim méltók reá:
Hallgass ki. – Jőj.
Őrült vagy. – No’s, mi baj?
(Félre vonúlnak.) |
Mindig híven szolgáltam ügyedet.
Hívem valál. No’s aztán? – Ej, urak!
Vígan.
Vigyázz ez ingoványon, el ne
Sülyedj, jó Lepidus.
Akarsz egész |
Mit beszélsz? |
Akarsz a világ ura lenni? – No’s?
Hogyan lehetnék?
Megvan, csak akard. |
Ki egy világot adhatok neked.
Részeg vagy-é?
Nem, Pompeius, magam’ |
Ha mersz: te lészsz a földnek istene;
S mit ég határol, tenger tart, tied
Mind, csak akarnod kell.
Mondd, mely úton? |
E három úr, e fő-vetélkedők,
Hajódon ülnek. Szólj, s horgonyt szedek;
A sík tengerre érve, torkukat
Messük, s tied minden!
Meg kell vala |
Teszem: czudarság. Tetted volna te:
Csak jó szolgálat. Nálam, tudd meg azt,
Nem a haszonra néz a becsület,
De megfordítva. Mért árulta szád
A tettet el? Ha tudtomon kivűl
Tevéd: utóbb helyeslém, míg így
Kárhoztatom. – Felejtsd el és igyál!
Így nem kisérem bágyadt csillagod’
Tovább. Ki elszalasztja, mit keresve, föllelt:
Meg nem találja többé.
Lepidusra |
Vigyétek partra őt. –
Állok helyette, Pompeius.
Ezt rád köszöntöm, Menas!
Tartson isten! |
Szinig a pohárt!
(Lepidust egy szolga kiviszi.) |
Ez ám erős legény!
Miért? |
A föld |
E harmad ittas hát. Bár lenne mind,
S fordúlna föl.
Igyál s forogj te is.
Jer!
Ez nem egyiptomi lakoma!
Nem is sok hijja! Üssük össze, hó!
Ezt Caesarért!
Bízvást elengedem. |
S mind szennyesebb.
Ej! engedj az időnek! |
Parancsolj néki – s ott leszek! Szivesben,
Mint ennyit inni egyen, böjtölök
Négy nap.
Dicső vezér! eljárjunk-e
Bacchus-táncunkat itt, e lakoma
Díszére?
Járd el, kérlek, jó vitéz!
Fogjunk kezet hát, körbe mind, a míg
A bor hatalma édes és szelid
Lethébe nem merít!
Fogjunk kezet! |
Zene. Én elhelyezlek; e fiú
Dalolni fog; s a végsort minden ember,
A hogy csak birja, úgy kiáltsa rá.
(Zene. Enobarbus a kört rendezi.) |
Jöszte, vastag borkirály,
Pisla Bacchus, ide állj!
Bút, gondot a bor elnyelend,
Fejünkön a venyíge leng;
Igyunk, míg a világ kereng!
Igyunk, míg a világ kereng!
Mi kell több? – Jó éjt Pompeius!
(Antoniushoz) Baráton, |
Ügyek nem szivelik e léhaságot.
Jerünk, urak! – Már égnek arczaink.
Hős Enobarbus is gyöngébb a bornál.
Nyelvem töri a szót; e bősz tivornya
Kivett magunkból! Mit mondjak tovább?
Jó éjt! – Derék Antonius, add kezed’!
Meglátom majd, mit tudtok szárazon!
No, majd! – Kezed’, uram!
Antonius! |
Barátokká levénk! – Le a naszádba.
Vigyázzatok, hogy el ne csúszszatok.
(Popeius, Caesar, Antonius, Kiséret el.) |
Jőj az én |
A húr sikoltson! Dob peregjen!
Eh, Hadd hallja Neptun, mint veszünk bucsút
Mi e nagyoktól! Akaszszák fel őket!
Hó! Rajta! – Itt a sapkám! –
Jer, vitéz, jer! |
(Mind el.) |