I. SZÍN.

Full text search

Milano. Előszoba a herczegi palotában.
Herczeg, Thurio, Proteus jönnek.
HERCZEG.
Thurio, kérem, hagyjon magunkra most:
Egy kis magánbeszédünk volna együtt. (Thurio el.)
Nos, mondja Proteus úr, mi szándoka?
PROTEUS.
Kegyelmes úr, mit én most fölfedek,
Titkolnom illenék baráti frigyből;
De mindazon kegyét eszembe véve,
Melyet velem, érdemtelennel ön tett,
A hála ösztönöz, hogy fölfedezzem,
Mit földi kincsért el nem mondanék.
Hát tudja meg, Valentin, jó barátom,
Ez éjjel el szándékozik rabolni
Silviát, és engem is tervébe vont.
Tudom, hogy ön Thuriónak szánta szép
Lányát; habár ez Thuriót gyűlöli;
S ha ily csalárdul öntől elrabolnák,
Nagy fájdalommal érzené kora.
Így, szent kötélyből, inkább elhatárzám,
Bevágni társam tervezett cselét,
Mint, rejtve azt, az ön fejére terhes
Bút dobni hagyjak, mely önt sírba vinné
Idő előtt, ha meg nem gátlanók.
HERCZEG.
Köszönöm a nemes gondot, Proteus,
Igyekszem azt viszonzni, míg csak élek. –
Szerelmöket rég észrevettem én is,
Ha itt vagy ott tán azt hivék, hogy alszom;
Szándékozám is már eltiltani
Valentint Silviától s udvaromból;
De félve, hogy tévedhetett gyanúm,
S igaztalan büntethetném ez embert
(Az elhamarkodást mindig kerűltem),
Jó szemmel néztem őt: így lesni ki,
A mit te most előttem fölfedél.
De íme lásd, mily óvatos leszek.
Tudván, hogy a szerelmes mily ravasz,
Éjjelente Silviát egy toronyba zárom,
És kulcsait magammal hordozom;
Onnan ki nem lehet juttatni őt.
PROTEUS.
De jó uram, módot találtak ők rá:
Hogy menjen ablakrézsihez Valentin
S hogy hozza őt kötél-hágcsón alá;
Ezen kötélért most van ép oda,
És nem sokára erre hozza azt,
Úgy, hogy ha tetszik, itt kikérdheti.
De, jó uram, úgy alkalmazza majd,
Hogy árulásom ő ne is gyanítsa,
Mert ön iránti tisztelet, se nem a
Barát iránti bosszu birt reá.
HERCZEG.
Becsületemre, nem fog tudni semmit,
Hogy ön vetett világot erre nékem.
PROTEUS.
Itt jön Valentin; áldja ég, uram.
(El.)
Valentin jő.
HERCZEG.
Valentin úr, hová olyan sietve?
VALENTIN.
Kegyelmes herczeg, egy követ van itt,
Kitől hazámba néhány levelet
Szeretnék küldeni, ahhoz megyek.
HERCZEG.
És fontosak?
VALENTIN.
Tartalmuk annyi csak, kegyelmes úr,
Hogy jól vagyok, s ön udvarába’ boldog.
HERCZEG.
Úgy mit sietsz? Maradj csak egy kicsit,
Egy s más dologról volna szóm veled;
Rám nézve fontos, s én belé avatlak: –
Azt, úgy hiszem, tudod, hogy én kinéztem
Leányom férjeül Thurio urat?
VALENTIN.
Ezt jól tudom, uram; s bizonynyal e frigy
Dús lenne, s tisztes, mert a férfiú
Erényes, bőkezű, dús, érdemes
Oly nőre, mint az ön nemes leánya.
De tán leánya nem kedveli őt?
HERCZEG.
Ez a baj: lyányom büszke, önfejü,
Makacs, daczos, szavamra mit se hajt,
Se arra nem tekint, hogy gyermekem,
Se, mint atyától, tőlem mit se fél.
És mondhatom, jól fontolóra vettem,
E büszkeség elvonta tőle szivem;
Eddig hivám, hogy éltem agg korát
Gyermek szerelmivel ő ápolandja,
Most elhatározám, megnősülök,
Ám menjen akkor ő ahoz, kinek kell.
Legyen szépsége nászajándoka,
Mert engem és jószágim nem becsül.
VALENTIN.
S én mit tegyek, kegyelmes úr, ez ügyben?
HERCZEG.
Van itt Milánban egy úrhölgy, uram,
Kit szeretek; de ő kaczér, begyes,
S az öreg kérelmeimre nem hajt:
Téged szeretnélek hát gyámolul,
(Mert rég felejtém hogy’ kell udvarolni,
S már változott is ennek a divatja)
Mikép, hogyan viseljem ott magam,
Hogy rám tekintsen napfényes szemeivel?
VALENTIN.
Ajándokokkal nyerje meg, ha szóra
Nem hajt. A néma ékszer hallgatása
Többet tesz olykor, mint a szép szavak.
HERCZEG.
De egy ajándokom már megvetette.
VALENTIN.
A nő sokat fitymál, a mit szeretne,
Mást küldjön ön; ne hagyja míg lehet;
Előbb ha fitymál, majd utóbb szeret,
Ha mérges is, nem önt gyülőli ám,
Csak hőbb szerelmet szítani kiván;
Ha szidja, „menjen” – jobb, föl sem veszi,
Mert a bohó búsúl, ha megteszi,
Ne ellenezze, bárhogy felesel,
Mert „menj ön,” nem azt teszi, hogy „el;”
Hizelgj, dicsérd, bókolj, emeld ki báját,
Ha még oly rút is, angyal szeme-száját,
Nem ember az, ki, hogyha birja nyelvét,
Nem tudja megnyerni egy nő szerelmét.
HERCZEG.
De, úgy tudom, hogy egy ifjú, derék
Nemeshez igérték övéi őt,
És rejtve tartják minden férfitól,
Hogy senki nem juthat hozzá egész nap.
VALENTIN.
No, akkor én éjente látogatnám.
HERCZEG.
Úgy, de az ajtó zárva, s kulcsa jó helytt,
Éjente még közel se jutni hozzá.
VALENTIN.
Nos, és miért ne jutna ablakon át?
HERCZEG.
Szobája fent van, a földtől magasan,
A fal meredek, meg nem mászható.
Nyilván való életveszély nekűl.
VALENTIN.
Hisz’ egy kötélből szépen összefont
Hágcsó, ha pár horoggal fölkapatja,
Héro tornyába szépen fölsegít,
Mihelyt akarja a merész Leander.
HERCZEG.
No hát, nemes véredre kérlek, ifjú,
Mondd hol szerezhető ilyen kötél?
VALENTIN.
Mikorra tetszik? mondja jó uram?
HERCZEG.
Ma éjre, mert szerelmem, mint gyerek,
Mindent szeretne már, a mit elérhet.
VALENTIN.
Hét óra tájra itt lesz a kötél.
HERCZEG.
De várj te; én csupán magam megyek,
Hogy lophatom hágcsómat jól oda?
VALENTIN.
Könnyen uram, könnyen elrejtheti,
Csak egy kicsit hosszú köpenyt vegyen.
HERCZEG.
Elég ilyen köpeny, mint a tied?
VALENTIN.
Elég, uram.
HERCZEG.
Hadd lássam öltönyöd,
Hogy ép’ olyat szerezzek én is.
VALENTIN.
Mindegy, uram, akármilyen köpeny.
HERCZEG.
De hát hogy állna rajtam, azt szeretném;
Kérlek, mutasd, hadd öltsem fel magamra.
Hát ez mi itt? Levél. Hm. „Silviának.” –
Ez itt meg, oly szerszám, minő nekem kell!
Leszek merész feltörni a pecsétet.(Olvas.)
„Eszmém, álmom éjjel Silviához szárnyal;
Szolgáim ők, kiket repűlve küldök;
Bár uratok járna oly röpke szárnynyal,
S nyughatna ott, hol érzéketlen ültök.
Hirnökimet fehér kebledbe zártad.
Míg én, ki hozzád küldözém, királyok,
Átkozom a kegyet, melylyel megáldtad,
Mert üdvökért irígykedem reájok,
Mért is küldém, enmagam átkozom,
S hogy helyökön mért én nem nyúgoszom.”
Mi ez?
„Silviám, ez éjszakán megmentelek:”
Így van; s emitt e czélra a kötél.
Nos, Phaëton, (mert Merops fia vagy)
Vágynál az ég szekerét hajtani,
És vakmerőn felgyujtni a világot?
Nyulsz már a csillagért, mert az reád süt?
Pusztulj tolakvó! nagyralátó szolga!
Magadfajtádra szórd a lágy mosolyt,
S köszönd türelmem-, nem ten érdemednek,
Hogy távozásod még megengedem.
Köszönd ezt, jobban, mint a sok kegyet,
Mit bő kezekkel eddig rád pazarltam:
De hogy ha földemen tovább maradsz,
Mint mennyi arra kell, hogy legsebesben
Útadra kelj királyi udvarunkból:
Az égre, bosszúm túlcsap a szerelmen,
Mit eddig érted érzék, s lyányomért;
Eredj: üres mentséged meg se hallom;
Ha kedves életed, sietve pusztulj.(Herczeg el.)
VALENTIN.
S mért nem halál inkább, mint élve kín?
Meghalni, ez számüzetés magamtól;
És Silvia enmagam: számüzvén tőle,
Ez csak magam magamtól, s így halálos.
A fény se fény, nem látva Silviát,
Az üdv se üdv, ha Silvia nincs velem,
Csak úgy, ha azt tudom, hogy ő velem van,
S tökélye árnyain táplálkozom.
Ha nem vagyok éjjente Silviámmal,
A csalogány szavában nincs zene,
Ha nappal Silviát nem nézhetem,
Úgy nincs nekem tisztán derült napom,
Ő éltetőm, s megszünök élni, ha
Körűlte nem leszek, s ő nem üdít,
Nem ápol, nem vidít, életbe nem tart.
A rám szabott haláltól nem futok:
Maradva, csak bevárom a halált,
De futva innen éltemtől futok.
Proteus és Dárdás jönnek.
PROTEUS.
Szaladj kölök, szaladj, keresd föl.
DÁRDÁS.
Ni – hó – hahó!
PROTEUS.
Mi az? mit látsz?
DÁRDÁS.
A kit keresünk; veszszek meg, ha nem Valentin úr.
PROTEUS.
Valentin?
VALENTIN.
Nem.
PROTEUS.
Hát ki? Szelleme?
VALENTIN.
Az sem.
PROTEUS.
Hét ki?
VALENTIN.
Senki.
DÁRDÁS.
Hát a senki beszélni is tud? Üssem, uram?
PROTEUS.
Kit akarsz te ütni?
DÁRDÁS.
Senkit.
PROTEUS.
Hallgatsz, kölök! – Valentin barátom, egy szóra.
VALENTIN.
Fülem süket, jó hírt se hallhatok,
A rossz hírekkel úgy betelve már.
PROTEUS.
Úgy hírem’ tompa némaságba rejtem,
Mert ez keserves, fájó és nehéz.
VALENTIN.
Tán meghalt Silvia?
PROTEUS.
Nem, Valentin.
VALENTIN.
Nem Valentin; igaz, csak testi vázza! –
Hát úgy-e elhagyott?
PROTEUS.
Nem, Valentin.
VALENTIN.
Nem Valentin, ha Silvia elhagyott!
Mi hír tehát?
DÁRDÁS.
Uram, kikiáltották, hogy az urat kikálkulálják az országból.
PROTEUS.
Hogy számkiüznek. Ő ez gonosz hír,
El Silviától, s tőlem, a baráttól.
VALENTIN.
Ó, izlelém már e fájdalmakat,
Most annyit adnak, hogy bár megcsömöljek.
És Silvia tudja ezt, hogy számkiüztek?
PROTEUS.
Igen; s ez itéletre (mely erősen
Áll visszavétlenül) gyöngy oczeánt
Sírt, mit könnyeknek is hívnak sokan;
Ezt sírta atyja durva zsámolyára,
S velök, térdén, alázatos maga,
Kezét tördelve, melynek hava mintha
A kín miatt halványult volna meg:
De megtörött térd, összetett kezek,
Sohaj, panasz, ezüstlő könnyözön
Meg nem lágyíthatták részvétlen atyját,
S halál fia, ha elfogják, Valentin.
Sőt Silvia kérelmére oly dühös lett,
Midőn ez visszahívatásod esdé,
Hogy őt szoros börtönbe záratá,
Ijesztve, hogy többé ki nem bocsátja.
VALENTIN.
Ne többet, ó, ha e jövő szavadnak
Ölő hatalma nincsen életemre:
Ha van, lehelld kérlek, fülembe azt,
E végtelen kín vég gyászénekéül.
PROTEUS.
Ne zúgolódjál, hol már nem segíthetsz
S tanulj segítni, a mért zúgolódol.
Idő minden jónak dajkája, anyja.
Ha itt maradsz se látod kedvesed,
Sőt éltedet dobod nyilván veszélybe.
Remény legyen vándorbotod; eredj,
Ez óvjon a kétségb’esések ellen,
Írhatsz levélben, bár nem lészsz is itt,
S ha nékem írsz, bejuttatom akár
Fris tejfehér keblébe kedvesednek.
De a panaszkodásra nincs idő:
Jer, átszöktetlek a város-kapun,
És még előbb meghányjuk, vessük, a mi
Szerelmi dolgaidra tartozik.
Ha szereted Silviát, nézd a veszélyt,
S ha magadért nem, érte jer velem.
VALENTIN.
DÁRDÁS.
Dárdás, ha meglátod szolgám, siettesd,
Mondd, rám talál az éjszaki kapun.
PROTEUS.
Eredj, kölök, keresd föl. Jer Valentin!
(Valentin és Proteus el.)
DÁRDÁS.
Én csak bolond vagyok, lássák, s mégis van annyi eszem, hogy belátom, milyen szemen szedett gazember ez az én uram; no de, csak hogy nem szemen szedett. Nincs a föld hátán, a ki tudna róla valamit, hogy én szerelmes vagyok, pedig a’ vagyok; csakhogy ezt hat ló sem húzná ki belőlem, sem azt, hogy kit szeretek hát; pedig egy asszonyt; csakhogy miféle asszonyt, azt magamnak sem mondanám meg; pedig egy tejes lyányt; csakhogy még se lyány, mert van már keresztkomája; de mégis lyány, mert a gazdája szolgálólyánya, s bérért szolgál. Többet tud, mint a legügyesebb vizsla, pedig ez csak sok egy keresztyén hajadontól. Itt van (papírt vesz elő) a tyúkkaparásu lista, hogy mi mindent tud. Imprimis, „Tud húzni, vonni.” No, a ló se tud többet; dehogy tud; hisz a ló csak húzni tud, de húzni-vonni nem; lám, többet ér mint egy kancza. Item, „Tud fejni,” no lássák, szép erény egy tisztakezü hajadonban.
Ugri jön.
UGRI.
No, szinyor Dárdás, mit csinál az uraságod?
DÁRDÁS.
Uras zsákom? Miféle zsákom?
UGRI.
Megint kutyákodol; elcsűröd, csavarod a szót. Hát mi újság ebbe’ az írsába’?
DÁRDÁS.
A legfeketébb újság, a mit valaha hallottál.
UGRI.
Fekete? hogy fekete?
DÁRDÁS.
Hát fekete, mint a tinta.
UGRI.
Addsza, hadd olvassam.
DÁRDÁS.
Ányje tökfilkó, tudsz is te olvasni.
UGRI.
De b’zon tudok. Mutasd.
DÁRDÁS.
Először próbára teszlek, Hát megtudod-e mondani, ki teremtett téged?
UGRI.
Hát a nagyapám fia.
DÁRDÁS.
Ó tanulatlan fajankó, mondom, hogy semmit se tudsz, mert a nagyanyád fia. Ebből is látni, hogy nem tudsz olvasni.
UGRI.
Mutasd hát azt az írást.
DÁRDÁS.
Ne, segítsen benne szent Mikulás.
UGRI.
Imprimis, „Tud fejni.”
DÁRDÁS.
No, azt tud.
UGRI.
Item. „Jó sert tud főzni.”
DÁRDÁS.
No, úgy nem bánom, ha azt mondják is ránk, hogy „egyétek meg a magatok főztjét.”
UGRI.
Item, „Tud varrni.”
DÁRDÁS.
No úgy tud várni is rám esténként.
UGRI.
Item, „Tud kötni.”
DÁRDÁS.
Csak engem ágylábhoz ne kössön, vagy belém ne kössön.
UGRI.
Item, „Tud mosni, súrolni.”
DÁRDÁS.
Ez különös virtus; mert legalább őt nem kell mosni, súrolni.
UGRI.
Item, „Tud fonni.”
DÁRDÁS.
Csak engem be ne fonjon.
UGRI.
Item, „Még sok névtelen erénye van.”
DÁRDÁS.
Ez olyan, mintha azt mondanák, hogy fattyú erény, mert nem tudni, ki volt az apja, azért nincs neve.
UGRI.
Itt következnek a hibái.
DÁRDÁS.
Épen sarkában erényeinek.
UGRI.
Item. „Éhomra nem lehet megcsókolni, a lehellete iránti tiszteletből.”
DÁRDÁS.
Se baj, ezt a hibát még helyre lehet ütni egy frustukkal. Olvasd tovább.
UGRI.
Item, „Szeret nyalakodni.”
DÁRDÁS.
jaj, ha engem szeret nyalni-falni, akkor már nagyobb baj, a mit a lehelletéről olvastál.
UGRI.
Item, „Álmában beszélni szokott.”
DÁRDÁS.
Jobb, mint ha beszédjében elaludna.
UGRI.
Item, „Lassan beszél.”
DÁRDÁS.
Ó ostobák! ezt a hibája közé tenni! Hisz a lassú beszéd a legkiválóbb virtus az asszonyokban. Húzd ki mindjárt, tedd a virtusok közt a legelső helyre.
UGRI.
Item, „Hivalkodó.”
DÁRDÁS.
Evvel is ki onnan; ez Éva hagyománya, ettől meg nem szabadulhat.
UGRI.
Item, „Nincs foga.”
DÁRDÁS.
Annál több pecsenye jut nekem.
UGRI.
Item, „Marakodós.”
DÁRDÁS.
Csak hogy nincs foga, a mivel haraphatna!
UGRI.
Item, „Az itallal nem nagyon kináltatja magát.”
DÁRDÁS.
Hiszen ha jó italt csinál, az nálam is elkel kinálás nélkül.
UGRI.
Item, „Nagyon adakozó.”
DÁRDÁS.
Mivel? A pofoncsapásokkal nem lehet, mert nem tartom a pofám; az erszényével se lehet, azt majd elzárjuk az orra elől; egyébbel meg nem bánom, ha adakozik is, arról nem tehetek. No, tovább.
UGRI.
Item, „Több a haja, mint az esze, több a hibája mint a haja, több pénze mint a hibája.”
DÁRDÁS.
Megállj; elveszem: kétszer-háromszor hol enyim volt, hol nem, míg ezt olvastad. Olvasd el még egyszer.
UGRI.
Item, „Több a haja mint az esze,” –
DÁRDÁS.
Több a haja mint az esze, – meglehet; lássuk csak: a sótartóba van a só, tehát az nagyobb mint a só; a haj alatt van az ész, tehát több haj mint ész; a nagyobb takarja a kisebbet. Hogy van tovább?
UGRI.
– „Több a hibája mint a haja,” –
DÁRDÁS.
Ez borzasztó: Ó csak e ne volna ott!
UGRI.
„Több a pénze mint a hibája.”
DÁRDÁS.
Jaj, ez a hibáját is mind kedvessé teszi. Jó, elveszem, s ha lesz a házasságból valami, a mint semmi se lehetetlen –
UGRI.
No akkor?
DÁRDÁS.
Akkor? – akkor megmondom neked, hogy uraságod az éjszaki kapunál vár.
UGRI.
Engem?
DÁRDÁS.
Téged bizony; hát ki vagy te, miért ne várhatna téged? várt ő már derekabb embert is mint te.
UGRI.
És nekem oda kell mennem?
DÁRDÁS.
Nem menned kell, hanem szaladnod, mert annyi ideig itt ácsorogtál, hogy a menés semmit se ér.
UGRI.
Enyje, mért nem mondtad előbb? ragya verje el a szerelmes leveled.(El.)
DÁRDÁS.
No most kikap, a mért levelemet elolvasta. Faragatlan gazember, más titkába akarja magát fúrni. – Megyek utána, gyönyörködni rajta, hogy javítják a kölköt.(El.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi