VI. SZÍN.
Ez eresz az, hová beállanunk
Lorenzo kért.
Elmult az óra már. |
Csodálatos, hogy így elkésik ő;
Mert a szerelmes, óránál előbb jár.
Oh! tízszer is sebesben szállanak
Az új szerelmi frigy-pecsételő
Venusgalambok, mint ha rég adott
Hitet töréstől kell megóvniok.
Világ folyása: kelt-e valaki
Ebédtől oly étvágygyal, mint leült;
S hol látsz lovat, mely a megunt uton
Oly ernyedetlen tűzzel ér haza,
Minővel indult? S nem vadászol-e
Mindenre több hévvel, mint élvezed?
Mint indul, urfi vagy pazér gyanánt,
A honi révből a zászlós hajó,
Kaczér szelek csók- s ringatása közt!
S nem tér-e vissza, mint pazér fiú,
Ronocsolt derék s szakadt vitorla mellett,
Ledér széltől pusztítva s tönkre hozva?
Lorenzo jő.
Itt jő Lorenzo; másszor folytatod.
Késelmemért bocsánat, kedvesim!
Nem én, de munkám váratott reám;
Ha nőt rabolni jőne kedvetek,
Ily őrködésre szinte kész leszek.
Jerünk. – E ház zsidó apósomé. –
Ki vagy? hejh!
Jessica fenn az ablakban, férfi öltönyben.
Ki vagy te? szólj, nyugtass meg teljesen,
Bár esküszöm, szavad jól ismerem.
Lorenzo és szerelmed.
Igen, Lorenzo és szerelmesem, –
Mert kit szeretnék oly hőn? s leszek-e
Tiéd, vajjon ki tudja kívüled?
Szived s az ég tanúm, enyém leszesz.
Fogd ezt a szekrényt, érdemes reá.
Beh jó, hogy éj van s nem vehetsz szemügyre;
Átváltozásomért nagyon pirulnék.
De a szerelem vak; és egymás kecses
Bohóságit nem látja a szerelmes.
Ha azt tehetné, Ámor is pirulna
Fiu-alakban látva engemet.
Jőj, mert te lészesz fáklyahordozóm.
Mit? engyalázatomnak tartsak-e
Világot? így is, hajh! nagyon világos;
Fáklyával az jár, ki nyomoz; nekem
Pedig rejtőzni kell.
Hisz rejtve vagy |
De jőj le már szivem!
A sűrü éj lappangva elszökik,
S várnak reánk Bassanio ünnepélyén.
Ajtót csukok, még jobban megaranyzom
magam, s legitt közöttetek leszek.
(Az ablaktól elmegy.) |
Pogány leányka ez, és nem zsidó!
Átok reám, ha nem szivből imádom.
Mert ő okos, ha jól itélhetek,
És szép, ha nem hazudnak szemeim, –
S igaz, minőnek láttatá magát.
S így a milyen szép és okos s igaz,
Hű keblem oltárára helyhezem.
Jessica jő.
Hát már te jősz? barátim el, jerünk,
Ezóta várnak álorczásaink.
(Salarino és Jessicával el.) |
Ki jár itt?
Signor Antonio?
Ej, Gratiano! hát a többiek?
Kilencz az óra: vártunk bennetek.
Álarcz se’ lesz: megváltozott a szél,
Bessanio rögtön hajóra száll.
Húszat szalaszték már utánatok.
Oh mily öröm: nincs más kivánatom,
Ha még az éjjel elhajózhatom. | (El.) |