A Huszita biblia
A Huszita biblia
Az első nagy bibliafordítás a magyar parasztság első forradalmi mozgalmának, a huszitizmusnak a terméke. A prágai egyetemen tanult két szerémségi magyar huszita pap, Tamás és Bálint, az 1430-as években fogott hozzá a fordítás nagy munkájához. Az eretneküldöző Marchiai Jakab ferences inkvizítor elől azonban 1439 nyarán híveikkel együtt Moldvába kellett menekülniük, s művüket már ott fejezték be. Bibliafordításuk a maga egészében nem maradt ránk, s ezért nem dönthető el megnyugtató bizonyossággal, hogy a biblia valamennyi könyvét lefordították-e, vagy pedig csak jelentékeny részét. Munkájuk azonban, melyből tekintélyes részek maradtak fenn, így is, úgy is, minőségileg gyökeresen új szintet jelent a korábbi breviárium-fordításokhoz képest, társadalmi és irodalmi jelentőségét tekintve egyaránt. A Huszita biblia részleteit a Bécsi-kódex (1450 k., OSzK), a Németi György által a moldvai Tatros városában másolt Müncheni-kódex (1466, Müncheni EK) és az Apor-kódex (1500 k.) őrizte meg. Az első az ószövetség egyes kisebb könyveit, a második a négy evangéliumot, a harmadik pedig a zsoltárokat tartalmazza.
Tamás és Bálint az egyház által elfogadott bibliaszöveget, a Vulgatát fordították, dogmatikai változtatásoktól, eretnek-szempontoknak a fordításba való bevitelétől tartózkodtak. Bár a huszitákat üldöző ferencesek krónikása megbotránkozott fordítóink szent szellet (spiritus sanctus = szentlélek) kifejezésén, a fordítás tartalmi eretnekségét nem lehet kimutatni. Ez azonban mitsem változtat az egész vállalkozás eretnek, egyházellenes és antifeudális jellegén.
122Különösen az ótestamentumi részek teszik azzá. A középkori egyház – a zsoltárok s a misztikusok által kedvelt Énekek éneke kivételével – az ószövetségi könyveket meglehetősen elhanyagolta, a mindennapos egyházi gyakorlatban alig értékesítette. A husziták viszont annál több felhasználni valót találhattak bennük forradalmi agitációjuk számára. A Bécsi kódex anyagának az összeválogatása is ezt a célt látszik szolgálni. A benne található bibliai könyvek egy része a zsidó népnek az idegen hódítókkal és elnyomókkal való küzdelmeit, illetve e harcok fontos epizódjait örökítik meg. A bibliai Ruthnak, Juditnak, Eszternek és a Makkabeusok édesanyjának az alakjában a huszita asszonyok hősi példaképeiket láthatták, a velük kapcsolatos történetek pedig optimizmust sugározva hirdették, hogy az igazak győznek a gonosz elnyomókkal szemben, azok túlereje esetén is. A Bécsi-kódex szövegeinek másik része a próféták írásait tartalmazza, melyeknek számos részletéből kegyetlen fenyegetést, bosszúban való bizakodást és harcra való felhívást lehetett kiolvasni. Mikor a próféta az urakkal azt mondatja, "vessönk álnak mértékeket", akkor ezt a magyar parasztok a dézsmával s a földesúri járandóságokkal kapcsolatos visszaélésekre értették, s mikor szemükre veti: "megtöritek a szegényt és megfogyatkoztatjátok földnek nyavolyásit", akkor saját uraikra gondoltak. Erőt merítettek Ámos próféta jövendöléseiből, melyekben a hatalmasakat isten eljövendő bosszújára emlékezteti, s tettekkel is követték Joel buzdítását: "Törjétek meg tü szántóvasaitokat tőrökbe, és tü kapáitokat láncsákba!"
Ha a középkorban a bibliafordítás már eleve is rendkívüli teljesítmény, akkor a magyar huszita bibliafordítók tettét különösen nagyra kell értékelnünk. Hiszen munkájukat a lehető legkedvezőtlenebb viszonyok közepette, üldöztetés, sőt menekülés közben végezték megfelelő segédeszközök, szótárak, nyelvtanok nélkül. A szövegben előforduló fordítási hibák és félreértések tanúskodnak is a gyors s nem elég szakszerű munkáról, a fordítók nyelvi invenciója, a magyar nyelv adottságainak merész kihasználása mégis lehetővé tette,hogy alapjában sikerrel birkózzanak meg a nagy feladattal. A szóképzés gazdag lehetőségeinek segítségével néha még ugyanazt a latin szót is különbözőképpen fordították, ha ezzel az értelmi árnyalatokat jobban meg tudták különböztetni. Például ebben a mondatban: "kérjétek ezért az aratatnak az Urát, hogy ereszje a munkásokat ő aratására" (Lukács X. 3), – ahol az egyik esetben az aratás elvont fogalmáról, a másikban pedig a konkrét munkafolyamatról van szó. A legnehezebb feladatot éppen az absztrakciók tolmácsolása jelentette, hiszen a biblia olyan bőségesen tartalmaz ilyeneket, amelyeknek tolmácsolására a magyar nyelvnek megközelítőleg sem volt megfelelő szókészlete. Ezért minduntalan újabb és újabb szavakat kellett képezniük, az említett aratathoz hasonlóan. (Pl. kéncséz = thesaurizat, kincseket felhalmoz; ellenfutat = incursus, betörés; sósólal = salsugo, sóspuszta; császárlat = imperium, császárság; ezerlő = tribunus stb.) A tájszavakat, s általában a korabeli élő nyelv kifejezéseit, bátran alkalmazzák egyes bibliai nevek, kifejezések jelölésére. (Pl. Etiópia = Szerecsenország, Krisztus talentomosztó embere = fene ember stb.) A huszita bibliafordítás szinte a későbbi nyelvújító mozgalomhoz hasonló erőfeszítés volt, fordulópont az írott magyar nyelv és a magyar nyelvű irodalom történetében.
Kiegészíti ezt a fordítók helyesírási reformja. Míg a korábbi magyar nyelvemlékekben a latinban ismeretlen hangok jelölésére több betű kapcsolata 123szolgált (pl. ty, ny, eu = ö stb.), addig Tamás és Bálint a Husz János által kidolgozott mellékjeles helyesírást alkalmazta. Ennek az a lényege, hogy egyes hangok jelét mellékjellel (ponttal, vesszővel stb.) látják el s ezzel alkalmassá teszik a rokon hangok jelölésére. Ezt az elvet a magyar fordítók nyelvük sajátságainak megfelelően, eredeti módon érvényesítették (pl. t. = ty, n = ny, o = ö stb.), elindítva azt a fejlődést, melynek eredményeképpen a magyar helyesírás végül is a betűkapcsolatok (mássalhangzóknál) és a mellékjeles betűk (magánhangzóknál) kombinációjánál állapodott meg.
