A népszerű prédikáció
A népszerű prédikáció
Csuzy Zsigmondon kívül a kor számos neves katolikus igehirdetője tevékenykedett részben vagy egészben mezővárosi, falusi környezetben, – így a jezsuita Kolozsváry Pál, Gyalogi János; a pálos Egyed Joachim, Alexovics Vazul; a ferences Kovács Péter, Rusvay Lőrinc stb. Beszédeiket egyszerűbb, népi közönségük ízléséhez, műveltségéhez igazodva írták, irodalmi értékű szövegek alkotásához azonban csak ritkán érkeztek el. Ez még leginkább a székely származású, minorita Kelemen Didáknak (1683–1744), Károlyi Sándor pártfogoltjának sikerült, akit a térítő-missziós prédikátor jellegzetes típusának tekinthetünk. Misszós ájtatosságainak nagy tömeghatása volt: ezeken a hívek fejükön töviskoronával, kezükön láncokkal, nyakukban kötéllel jelentek meg, s testi sanyargatásokkal vezekeltek bűneikért. Főleg a Tiszántúl tevékenykedett, kálvinisták között. Fáradhatatlanul járta a falvakat, összeszedte és tanította az elhagyott gyermekeket, rabokat szabadított ki tatár fogságból, rendházakat és templomokat épített Szegedtől Miskolcig.
Beszédeit, melyeket "az könyv nélkül szűkölködő" papoknak és "más lelki éhező híveknek" szánt, két kötetben tette közzé Koháry István költségén (Búza fejek, Kassa 1729, 1734). Világos szerkezetű beszédeinek a nyelvén erősen érződik a nép nyelvi hatása: bőven ontja a naturalisztikus ízű kifejezéseket, hallgatóságát unos-unton megszólongatja, sőt még azokat az egyházi tekintélyeket is, akiket igazának bizonyítására citál. A provinciális modor velejárója volt az a hang, mellyel néha a másvallásúakat támadta.
Bár a prédikálás az egész század folyamán megmaradt a tömegek vallásos érzülete elmélyítésének, a lelkek megdolgozásának jól bevált eszközéül, a katolikus beszédgyűjtemények száma és ható területe időben előrehaladva csökkenő tendenciát mutat. A legtöbb sikert arató népprédikátorok továbbra is a ferencesek közül kerültek ki, prédikáció-gyűjtemények helyett azonban később inkább az egy-egy alkalomra készült népszerű szentbeszédeiket adták ki nyomtatásban. Telek József (1716–1772?) ferences barát kinyomatta például a kassai Rozália-napi, a János evangelista tiszteletére tartott rátóti, a szegedi havi-boldogasszonynapi búcsúra mondott beszédeit. A Mária-kultusz szolgálatában Temesvári Pelbárt Stellariumát dolgozta át magyarra (Tizenkét csillagú korona, Buda 1769). Nyelve a néptömegekhez szól, előadásában kevés a barokkos díszítés, de megtaláljuk a csodák elhitetésére szolgáló érzelmi effektusok, a pátosz, a misztikum elemeit.
