A szerzetes-költők az előző periódusban túlnyomórészt világiak számára írták latin verseiket és arra törekedtek, hogy olvasóik gyönyörködtető előadásban hasznos igazságokat, vallás-erkölcsi tanulságokat ismerjenek meg belőlük. A rokokó időszakban is betöltöttek hasonló funkciót, a nemesi olvasóközönség számára írt újabb verses műveikben azonban a vallási haszon korábban uralkodó elvét háttérbe szorította a tudományos, világi ismeretek terjesztésének programja. Az ennek jegyében készült s az előző fejezetben megismert tudomány-népszerűsítő tanköltemények mellett kialakult azonban a költői tevékenységnek egy újfajta ága is: a szellemi elit belterjes, önszórakoztató poézise. A világiasodó egyházi értelmiség poétája nem erkölcsprédikátor már, aki szent hevületbe akarja ragadni olvasóit, de még nem is a következő kor látója, a nemzet ügyének vátesze, hanem egyszerűen csak "boldog a versírásban", mint Faludi mondotta. Ez a hedonisztikus magatartás lényegében rokon a nemesi költők ars poeticájával; a papi, értelmiségi szerzők költészetét csupán a deákos jelleg és az ezzel járó – ekkor még csaknem kizárólagos – latinnyelvűség különbözteti meg amazok munkásságától. Faludi verseit is nyelvük, olaszos-németes irányuk és világi közönségük utalja a nemesi költészet szférájába, eltérően rend- és sorstársainak erősebben intellektuális, klasszicizáló tendenciáról tanúskodó, deákos poétai világától. A gáláns líra verstípusaival és dalformáival szemben e deákos rokokó költők az antik költői műfajoknak (elégia, óda, epigramma) és a klasszikus verselésnek hódoltak.
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.