A balladaköltő és lírikus
483A balladaköltő és lírikus
A hexameteres eposzok ideje a harmincas években lejárt, a hazafias elbeszélő költészet a kisebb epikai formákban élt tovább. A fejlődésnek ezt a fordulatát Czuczor életművében is megtaláljuk.
Széchenyi fellépése után a magyar történelmi múltból már nem a nagy katonai győzelmek, a harci erények eposzba kívánkozó mozzanatai, hanem a nemzeti törekvések erkölcsi követelményei kerültek az előtérbe, s a költészet az önzetlen és áldozatos hazafi-ideál mintaképeit kereste a múltban. Kezdetleges próbálkozások (A csókaövi rableány, 1829; Karód és Zemir, 1830) után Czuczor a Szondival aratott először sikert.
Az új műfajban elsőként talált rá a várvédő hős történetének költőileg hatásos, később Aranytól továbbszőtt motívumaira (az apródok, az oroszi pap, Szondi halálra készülődése, eleste) s az anapesztusi forma is oly alkalmasnak bizonyult, hogy Arany a témával már szinte hagyományként vette azt át tőle. A Hunyadi-eposz témájának balladai feldolgozásai (Hunyadi és neje, Hunyadi halála, A legszebb ének) közül került ki Czuczor másik maradandó értékű verse e nemben, amely a törökverő hős alakját a leghatásosabban formálta meg a magyar köztudatban (Hunyadi, 1833, a Nefelejts című almanachban). A retorikus intonálású költemény ("Ki áll amott a szirttetőn…") az egymás után érkező hírnökök üzeneteivel s a rendíthetetlen Hunyadi válaszaival drámai feszültséget teremt; minden versszak egy-egy hatásos jelenet, végül a befejezés epigrammatikus fordulata teljes nagyságában mutatja fel a hős legelső tulajdonságát: önzetlen hazaszeretetét. Az 1837. évi Aurorában megjelent Kont nem a királlyal szembeszálló, hanem – talán Vörösmarty drámájának hatása alatt – az üldözött Kontot szerepelteti, s nem lehetetlen, hogy a költő a felségsértési perbe fogott Wesselényire céloz.
Czuczor nyelvészeti stúdiumokkal is foglalkozott, s költői és tudományos munkássága révén 1835-ben akadémiai tisztséget, majd rendes tagságot nyert, s Pestre költözött. Az Akadémia 1844-ben Czuczorra és Fogarasi Jánosra bízta a magyar nyelv szótárának a szerkesztését. Poetai Munkái gyűjteményét 1836-ban adta ki. A haladó írókkal való kapcsolatai s hazafias gondolkodása miatt hajsza indult ellene. Egy besúgó feljelentette, hogy paphoz nem illő költeményeket adott ki, világi ruhában jár, szakállt és bajuszt növesztett, magánházban lakik, vendéglőben étkezik, a színházat és kaszinót látogatja. Poetai Munkáit indexre tették, majd elrendelték elkobzását, őt magát visszarendelték Pannonhalmára, egyházi fogságba helyezték, s eltiltották a tanítástól.
Lírája nem tükrözi megpróbáltatásait. A szerelem motívumát pap volta miatt csak szemérmes tompítottsággal, közvetett műfajok álarcában fejezte ki; lírája a hazafias nemben kapott erőre. Czuczor politikai költeményei a nemesi liberalizmus eszméinek megfogalmazásán túl valami többet is adnak, ami paraszti származásának köszönhető: legtöbb kortársánál érzékenyebben figyelt a parasztság helyzetére, s az uralkodóosztály felelősségére élesebb kritikai hangon utalt. Az 1832–36. évi országgyűlést, amelyen az ellenzék először lépett fel szervezetten a belső átalakulás igényével, Czuczor tolla védte meg a konzervatív ócsárlással szemben, költőként elsőnek mondva ki, amit a haza legjobbjai országgyűlési beszédekben hangoztattak:
484Kezd már hajtani főt a születési gőg
Jobbágyához az úr emberileg simul,
Nem sújt a hatalom hajdani kénye, s az
Jobbágyához az úr emberileg simul,
Nem sújt a hatalom hajdani kénye, s az
| Önzés mételye gyéren öl. |
A nemesi lelkiismeretfurdalás helyett a vád szólal meg Czuczor e versében, a vád, mely az idegen hódítás mellett új okot is tud a nemzeti balsors magyarázatául:
Méltán szálla reád nemzetem egykoron
A bűnsujtogató isten erős keze;
Mert tenvéreidet, pórnemü népedet
Sebzéd orvosolatlanul.
A bűnsujtogató isten erős keze;
Mert tenvéreidet, pórnemü népedet
Sebzéd orvosolatlanul.
(Korunk olcsárlóihoz, 1836)
Czuczor közéleti lírájának egyéni jegye az epigramma különös szerepe és alakulása. Kezdetben csak a szokványos módon élt vele: ügyesen és hatásosan támogatja a Rajzolatok színibírálóival és szerkesztőjével vitázó Bajzát, majd – akár csak Vörösmartynál – ez a forma az epikus hősök miniatűr portréivá lett (Hunyadi János, Hunyadi László, Zrinyi a költő), s a közelmúlt nagyjainak emlékét is megidézve az áldozatos reformkori hazafiságot hirdette (Révai, Gr. Széchényi Ferenc, Kölcsey Ferenc sírjánál). A negyvenes években Czuczor epigramma-költői művészetének fejlődése eltér Vörösmartyétól: nem az általános világnézeti, gondolati tartalmakat hordozó görög típus válik nála uralkodóvá, hanem a római epigramma típusa, melynek kritikai, szatirikus lehetőségét kihasználva, Czuczor a műfajt a nemesi politikai élet visszásságai ellen fordítja. Gúnyolja az idegenmajmolást (Haladunk a magyarságban, Haladunk) kipellengérezi a megyei élet hibáit (Megyei hivatal, Becsületbeli hivatal), a sötét maradiságot (Lassudi), a szájhazafiságot (Haza, Hivatalgőg), a politikai éretlenséget (Üzdi), az ellenzék önnön elveinek ellentmondó gyakorlatát (Szabadszólás). Epigrammáinak terjedelme olykor megnő, a műforma dramatizálódik, szatirikus politikai jellemrajzzá vagy életképpé szélesedik (Böngi, Zordi, Korteskedés). E művei Arany Az elveszett alkotmányával mutatnak rokonságot, annak mintegy irodalomtörténeti elődjei. A klasszikus forma már nem a nemesség heroikus illúzióit hordozza, hanem a kiváltságos osztály hibáit csúfolja, s a tartalomnak és a formának ez az ellentéte parodizáló jelleget ölt.
Czuczor fokozott érzékenysége a parasztkérdés iránt költészetét csak a nemesi liberalizmus hazafias líráján belül különbözteti meg, de korántsem emeli fölébe. A negyvenes években a húszas évek végéhez illő elégiában panaszolja Pusztaszer (vagyis az ősi magyar alkotmány) emlékének elhanyagolását (Pusztaszer, 1844), s Pusztaszert emlegeti 1845-ből való Nemzeti énekében is, amely a pánszláv törekvésekkel, a cári hatalom terjeszkedésével szemben rövidlátó lojalitással arra szólít föl, hogy a "jogszerű" magyar király köré tömörüljön a nemzet.
