64. TOLDY FERENC (1805–1875) (TÓTH DEZSŐ)

Full text search

64. TOLDY FERENC (1805–1875)
(TÓTH DEZSŐ)
Toldy (eredeti nevén Schedel) Ferenc 1805. augusztus 10-én született. Budai német postatiszt gyermeke volt, magyarul az iskolában tanult meg. Pesten filozófiai stúdiumokat végzett, majd orvosi diplomát szerzett. Kazinczy közvetítésével került kapcsolatba Kisfaludy Károllyal, az Aurora körével. Legbensőbb ifjúkori barátja Bajza József; kettejük levelezéséből a húszas, harmincas 517évek irodalmi életének izgalmasan hű képe bontakozik ki. Toldy a reformkor egyik legtermékenyebb írója volt, és nagyarányú irodalom- és tudományszervező tevékenységet fejtett ki. Noha érdeklődésének legfőbb tárgya az irodalom, megtartotta kapcsolatát a természettudományokkal is: hosszú ideig folytatott orvosi praxist, a pesti egyetemen egészségtant tanított. Bugát Pállal együtt szerkesztette az Orvosi Tárt. Mint az Akadémia titkára (1835-től) és mint a Kisfaludy Társaság egyik alapító tagja, továbbá az Athenaeum kritikai melléklapjának, a Figyelmezőnek szerkesztője, Bajzával és Vörösmartyval együtt sokáig vezető szerepet töltött be kora irodalmi életében. 1843-ban az Egyetemi Könyvtár igazgatójává nevezték ki, 1861-ben pedig a magyar nyelv és irodalom tanára lett a pesti egyetemen. 1873-tól a Kisfaludy Társaság elnöke. 1875. december 10-én halt meg.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi