A szeptemberi fordulat után

Full text search

A szeptemberi fordulat után
A szeptembervégi események igazolták a költőt. A nép, ismét a nép, a pesti nép váltotta tettre Petőfi eszméit. A feltámadott tenger árja kiűzte Jellačićot az országból. Az őszi győzelmek, a téli vereségek, majd a tavaszi diadalok történelmi 792levegőjében lesz Petőfi költészete a nemzet harci lelkiismerete, szabadságharcos lírája. Ennek a szakasznak költeményeiben érik teljessé Petőfiben a magyar szabadságharc poézise, az a felejthetetlen költőiség, amely máig körüllengi a nemzet tudatában 1848–49 emlékét. Írjon a költő a hősies apáról (A vén zászlótartó) vagy a harcok nehezét vállaló katonáról (Tiszteljétek a közkatonákat); írjon csatadalt, lelkesítőt, vérpezsdítőt (Csatadal; Csatában) vagy rázza meg a hadi kudarcokon elcsüggedőket (Vesztett csaták, csufos futások), 1848–49 teljes levegőjét érezzük verseiben. Nincs ebben a megejtő, poétikus szabadságharc-képben semmi érzelgős elem, semmi mesterkélt romantika. De benne van a szabadságháború pátosza: a magyar trikolór lobogása, de nem a paraszti kaszák és kapák villogása nélkül; benne van a nemzeti ügy történelmi atmoszférája, de nem hiányzik belőle a nemzetté válni akaró nép plebejus-méltósága. Jakobinus színezete van ennek a szabadságharc-poézisnek, s így az igazi: az Akasszátok föl a királyokat! forradalmi radikalizmusa éppúgy magyar és 48-as jelszó, mint az, hogy "Isten után legszebb és a legszentebb név | A honvéd-nevezet!" (A honvéd).
A költemények éle most elsősorban "külső ellenünk" ellen fordul. A történelem követelését teljesíti a költő, amikor a szabadságharc és forradalom összefüggő nagy feladatának ekkor elsősorban szabadságharcos vonatkozásait hangsúlyozza (Élet vagy halál, Buda várán újra német zászló, A székelyek, Föl a szent háborúra!). Szeptember végéig belső politikai győzelmekre volt szükség ahhoz, hogy leverjék a külső ellenséget. Szeptember után a nemzet létkérdése az ország szíve ellen törő ellenség megsemmisítése volt.
Nem ritka ennek a szakasznak költeményeiben a tudatosan népies-népszerűsítő hangütés (Péter bátya, A székelyekhez). Ezzel rokon jelenség Petőfi szabadságharcos lírájában a dalszerű kifejezés, a virtust-támasztó, mámorosító csatadal-típus. Petőfi teljesen magáévá éli a műfaj követelményeit. A tömör, frappáns kifejezés, a harc drámai nagyszerűségének rajza, a vezérmotívumot csengető refrén, a hatást fokozó forma úgy tüzesedik szenvedélyes lírává Petőfi csatadalaiban, hogy a költő szinte személyesen van jelen a csatatéren, s a dal a csata sodrában, az élmény melegében születik. A Csatában zárószakaszának közvetlen gesztusa fejezi ki a költő jelenlétét a harcmezőn:
Szilaj lelkesedés
Foly bennem, mint tűzár,
A vérszag és a füst
Megrészegíte már,
Előre rontok én,
Ha élek, ha halok!
Utánam, katonák,
Utánam, magyarok!
 
A Csatadal az izgatott tudósítás hangnemében indul; a második és harmadik strófa ezt folytató-tágító lelkesítés, s csak a negyedik szakaszban vált első személyre a hang, és csata-közi mozgalmasságra a kép. Ennek a mozgalmasságnak ("Véres a föld lábam alatt") előlegezése a költemény kezdetétől a refrén ("Előre"), amely nemcsak egy hangulati láz végigcikázása a versen, hanem a költemény menetéhez minden előfordulásnál odasimuló mozzanat. Népi alakrajzai 793közül A vén zászlótartó melegít legjobban. Költői téma a közlegény, a huszár, a honvéd is (A huszár, A honvéd). Olyan nemzeti öntudatot hirdetnek most Petőfi költeményei, amely Európa élére állítja a magyart, s nem sovén elfogultság ez, hanem az európai forradalmak történelmi igazsága:
Előre hát, oh nemzetem, ne állj meg,
Hogy állanál meg pályád közepén?
Félutadon vagy, fölértél a hegyre,
S könnyű már annak, aki völgybe mén.
Elő, elő a zászlóval kezedben,
Egész Európa te utánad jő,
Te vagy, hazám, most a világ vezére…
Mily nagy szerep, milyen lelkesítő!
(Jött a halál)
A szabadságharc és a forradalom ügye sohasem válik szét Petőfi lírájában, politikai agitációjában. Most is, amikor elsősorban a harcok eseményeire figyel, szabadságharcos lírájának erős a forradalmi motivációja. A tűzforró királygyűlölet nemcsak királyellenes verseit jellemzi (Itt a nyilam…, Akasszátok föl a királyokat, Kont és társai), hanem Péter bátya s A honvéd strófáit is. Úgy hozzátartozik a nagy idők képéhez, mint a nappalhoz az éjszaka (1848). Ez a királygyűlölet republikánus hitvallás is. Petőfi a királysággal a köztársaságot állítja szembe, s az ő respublikája demokratikus államforma: itt fog majd a nép uralkodni a politikában is. Költészetének megragadó demokratikus tartalmat és pátoszt ad a nemzetért harcoló nép piedesztálra állítása: "Küzd a gazdag, de nem a hazáért, | Védi az a maga gazdagságát |… csak a szegény szereti hazáját" (A vén zászlótartó). Máshol így ír a népről, a közkatonákról:
Ők az elvet hírből sem ismerik,
És a haza? kemény mostohájok,
Izzadásuk díjában nekik csak
Kenyeret vet s rongyokat dob rájok,
És ők mégis nekimennek bátran
Az ellenség kardjának, tüzének! –
Tiszteljétek a közkatonákat,
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.
 
A költő egy pillanatra sem szűnik meg hinni a "Szabadsági Kánaánban", s mi több: karddal és lanttal harcolni érte. Bámulatos lelkierővel, a forradalmár jellem erős fegyelmével zárja magába személyes sérelmeit; nincs az a tapintatlan vagy szemellenzős tábornok, aki eltántoríthatná a nemzeti ügytől. S ha kitör haragja, akkor hetek keserűsége lobban versbe. Abból is az (és úgy) válik költészetté, ami több is, mint egyéni sérelem (Nyakravaló, Egy goromba tábornokhoz). Ritkábban szól most a költő, de érzik versein, 794hogy erős belső hullámzás vetette őket felszínre. Hogy élmények, nagy nagy gondok és gondolatok sűrűdnek a verssorokban.
A politikai és háborús ihletések uralma nyilvánvaló Petőfi 1848–49-es költészetében. Tulajdonképpen ehhez az alapélményhez való viszonyulásban bontakozik ki minden egyéb versindíték. Így válik verssé a gyermeke születését fogadó indulat (Fiam születésére); a szülők halálát sirató költeménybe is belecsurran az alapélmény keserűségéből; a táj képeinek hangulata is ezzel olvad össze (Szülőföldemen, Kiskúnság stb.). Legnyíltabban a költészet és a szerelem ihlette versek fonódnak össze központi élményével; a 48 végén, 49-ben felerősödő elégikus hangulatok az elmúlás lehetőségének felhőzései (Az év végén, Itt van az ősz, itt van ujra stb.). A gyermekkoron átfutó emlékezet, a tájon végigszaladó költői tekintet magában hordja az elválás, a búcsúzás előérzetét. Ez a távozás szorongásából is merítő teljesség kap meg szerelmes verseiben is. A Szeretlek, kedvesem nagy vallomásában mintha végső formába akarná önteni Júliához fűző szenvedélyét. Az úgyszólván igénytelen futammal kezdődő asszonydicséret Júlia tulajdonságainak felsorolásában forrósodik nagy verssé, szerelmi vallomássá; a legszebb Júlia-ihletések párjává. Költészet és magánélet lírai kapcsolatának más arculata is felvillan verseiben. Ilyen vallomásokat is olvashatunk Petőfitől: "Miért szégyelném én megvallani, | Hogy folynak olykor könnyem árjai, | Ha bennem elválásunk kínja dúl" (Hogy volna kedvem…). A vers romantikus színezetű (de csak színezetű) záróképe a költő legdrámaibb megnyilvánulásai közé tartozik: "Az oroszlán legrettentőbb talán, | Midőn elveszett párjáért busul." A nehéz csaták sűrűjében a szerelem, az édes dal vágya is feltámad a költőben:
Dalolj, dalolj kedves madár,
Eszembe hozzák e dalok,
Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona,
Egyszersmind költő is vagyok.
Eszembe jut dalodrul a
Költészet és a szerelem…
(Pacsirtaszót hallok megint)
A forradalmár lett itt hűtlen önmagához? Nem. Jele ez a költő forradalmi fesztelenségének, természetességének. Aki biztos a maga igazában, őszinte a hitében, nem kényszerül arra, hogy merev álarcként hordozza magán az elkötelezettséget.
A búcsú, s nem az elmúlás hangulata felhőzik versein. A búcsú mindig fájdalmas, még akkor is, ha él benne a viszontlátás reménye. Petőfiben élt ez a remény: "Meg kell érjem azt a nagy napot, | Amelyért lantom s kardom fáradott!" (Bizony mondom…). De szembenézett a másik lehetőséggel is. A július 31-i halál egy nagyszerű pályát roppantott össze. Beleszédül az ember az izgató gondolatba: mi következett volna akkor, ha… De teljes ez a költészet így is. Szinte befejezett egész, nem érezzük benne a torzóban maradt életművek megrekedt vágyait, burokban maradt elképzeléseit, tört szépségeit. Alig hét esztendős alkotói pályáján Petőfi vágyai, gondolatai és akarata maradéktalanul betöltötték a történelem által nyitott hatalmas teret.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi