Szerepük a forradalmi sajtóban
Szerepük a forradalmi sajtóban
A márciusi ifjak radikális ideológiája 1846–47-re (Irinyié már előbb) kialakult, terjedését azonban akadályozta a cenzúra. Irinyi úti könyve csak külföldön jelenhetett meg, éppúgy, mint a Népügy című röpirat (1847), Bloch (Ballagi) Mór radikális szellemű füzete; Lauka művét (A XIX. század elvei) elkobozták, nem is maradt ránk; Petőfinek több verse, Kővárynak cikke hevert kiadatlanul; Vasvári csak jegyzőfüzetének vallhatta meg legnagyszerűbb gondolatait. Bizonyára nemcsak Petőfi, hanem valamennyi márciusi ifjú a sajtó felszabadítását tartotta a legsürgősebb célnak, a forradalom logikai első lépésének, s Irinyi ki is jelentette az Ellenőrben, (mely persze szintén külfölföldi nyomtatvány volt): "A kormány nem akar sajtószabadságot? A magyar nyelvet sem akarta; s valamint kivívtuk a közvélemény által ezt, ki fogjuk vívni kétségtelenül nemsokára azt is." A cenzúra eltörlése a 12 pont követeléseinek élére került, s az ifjak és a nép erejének hatalmával "tettleg" foganatosíttatott.
A márciusi ifjúság előtt feltárult az út, hogy megteremtse legnagyobb művét, a forradalmi sajtót.
Pálffy Albert páratlan gyorsasággal megszervezte a Marczius Tizenötödikét: első száma március 19-én már az olvasók kezében volt. Az Életképek sietett homlokára tűzni az "Egyenlőség, szabadság, testvériség" szavakat (jellemző módon fölcserélve a francia forradalom jeligéinek sorrendjét!), alcíme Nép Szava lett, s április végétől megjelent rajta, mind szerkesztőtársé, Petőfi neve. A márciusi fiatalok e két lapot tekintették leginkább a magukénak, de írtak szinte valamennyibe. A Nemzeti Ujságot mintha megpróbálták volna kisajátítani: itt csillogtatta kitűnő riporteri képességeit Bulyovszky Gyula, akinek a márciusi, áprilisi tömeggyűlésekről a legjobb beszámolókat köszönhetjük, és cikkei jelentek meg itt Birányi Ákosnak és Vasvári egyetemi köre két egykori tagjának (Majer Károly és Matolay Etele); hogy már előbb is munkatársai voltak-e a korábban aulikus-klerikális lapnak (mint Mészáros Károly és Remellay Gusztáv), vagy csak a nagy nap után nyomultak be, nem tudhatjuk. A Jelenkor vezetését Királyi Pál vette át Helmeczy Mihálytól; Oroszhegyi Józsa, Birányi Ákos és Elefánty Ferenc támogatta cikkeivel. A Kossuth Hirlapja szerkesztőségében Ábrányi Emil és Matisz Pál (1818–?; Dózsa György első reformkori megéneklője) tevékenykedett. Irinyi, képviselővé választásáig, megmaradt a Pesti Hirlapnál; Pákh Albert, sajnos, betegsége miatt külföldi gyógyhelyen tartózkodott a forradalom alatt. Emődy Dániel, a szabadságharc végnapjaiban, a kormány hivatalos lapját, a Közlönyt irányította. A Radical Lap és a Népelem hasábjait jórészt a márciusi fiatalok 699írásai töltötték meg. A Népelem parlamenti tudósítója – Polydorus álnéven – Mészáros Károly volt, Herczeg Viktor a "Kritikai jegyzetek" című rovatot írta, Oroszhegyi Józsa, Birányi Ákos, Kolmár József neve is fel-feltünedezik. Az év végén alakult új radikális orgánumokban (Köztársasági Lapok, Jövő) a szerkesztőkön, Birányi Ákoson és Ábrányi Emilen kívül Nyiri Józsa, Mészáros Károly, Kolmár József, Töltényi Miklós, Kornis Károly és Magos Ernő szerepelt. Kolozsvárt Ocsvai Ferenc, Kőváry László és Dózsa Dániel állt a forradalmi sajtó élére. Jókai, az Életképek szerkesztése mellett, a győri Hazánknak is küldött egy-egy cikket, hasonlóképpen Királyi Pál.
Fontosnak tartották a márciusi fiatalok, hogy hatásukat a német ajkú lakosságra is kiterjesszék. Állítólag szó volt arról, hogy a Marczius Tizenötödike németül is megjelenik, s az ifjak közül többen (Szegfi Mór, Remellay Gusztáv) dolgoztak a hazai német lapokban. Ezek közül különösen a Die Opposition érdemel figyelmet (1848 áprilisa és 1849 júliusa között); szerkesztője, Chownitz Julián (1814–?), mint maga írta, politikai tanácskozások végett bejáratos volt a Pillwaxba, majd az Egyenlőségi Társulat tagja lett, s lapjában mindenki másnál nagyobb érdeklődést tanúsított a munkáskérdés iránt. Naum Ökonom (? –?) a Das Junge Ungarnt, Einhorn Ignác (Horn Ede, 1825–1875, az Egyenlőségi társulat tagja) a Der Ungarische Israelitot állította a forradalmi eszmék szolgálatába, Pécsett Neuwirth Adolf (? –?) adta ki a Pressfreie Flugblättert, és később súlyos börtönnel, megőrüléssel fizetett cikkeiért; 1849 júniusában Hazay Ernő (1819–1889; korabeli jellemzés szerint: "Rouge républicain, communiste, Raspail a Duna partjain") indított radikális újságot Der Vierzehnte April címmel. Részt vettek a márciusi ifjak a forradalom külföldi propagandájában is. Töltényi Miklós Bécsben az Ungarn und Deutschlandot, Bogdán Lajos Párizsban a La Hongrie-t jelentette meg, Szarvady Frigyes, a párizsi követség munkatársa Teleki László és Irinyi mellett, a francia sajtóban igyekezett magyarbarát cikkeket elhelyezni.
A Marczius Tizenötödike munkatársainak listáját nem tudjuk pontosan megállapítani, mert sok közleménye névtelenül jelent meg, vagy olyan romantikusan fellengző álnevekkel, mint Radicalissimus, Első osztályú barricadeur, Sátán körme stb. Írtak a Marczius Tizenötödikébe Petőfi és barátai (Várady Antal, Egressy Gábor, Teleki Sándor), egy-egy cikket Tompa, Vajda János, Degré, néhányat Vasvári, Dobsa, sokat Nyiri Józsa és Herczeg Viktor; nem találkozunk benne Irinyi, Sükei, Jókai, Irányi és Bulyovszky nevével. Pálffy Albert egyetlen cikkét sem írta alá, s ezért a forradalom egyik legnagyobb publicistájának tevékenységéről bizonytalanságban vagyunk; Nagy Gedeon az ő álneve volt, de ezzel többnyire csak könnyed, humoros írásait jegyezte; hogy a fontosabb cikkek közül melyek a tőle valók, csupán találgathatjuk, bizonyos azonban, hogy a Marczius Tizenötödike radikális iránya és hatásos modora az ő szellemének terméke. A szerkesztőségi munkát Csernátoni Lajossal osztotta meg, aki a lapnak majd minden számában írt, rendszerint névvel, és valószínű, hogy az igen sűrűn felbukkanó Cserző Bencze álnév is az övé. 1848-ban sok önkéntes munkatársuk akadt, egyre-másra kapták a tudósításokat, glosszákat, leleplezéseket a lap politikájával egyetértő fiataloktól. A következő évben már nehézségek mutatkoztak. Debrecenben Pálffy csak nagy rábeszéléssel tudott munkatársakat megnyerni, például Szász Károlyt, aki pedig apja, a professzorból lett államtitkár békepárti körének hatása alatt 700állott, és csupán a tetemes honoráriumért dolgozott a Marczius Tizenötödikében, azzal csitítva háborgó lelkiismeretét, hogy a pénzen A girondiak történetét fogja beszerezni.
A márciusi ifjak hírlapi munkáját rengeteg röpirat egészítette ki. Pontos számbavételükre még nem történt kísérlet, csak a java is több tucat. Röpirat és cikk csupán a megjelenés helye s formája tekintetében különbözik, ezért tárgyalásukat nem választjuk szét.
Vizsgálatunkat három szakaszban végezzük el: 1. meghatározzuk a forradalmi publicisztika fő típusait, 2. ismertetjük tartalmát, vagyis a márciusi ifjak állásfoglalását a forradalom legfontosabb kérdéseiben, 3. felhívjuk a figyelmet néhány stilisztikai újdonságra.
