Az újromantikus dráma és Dóczi Lajos

Full text search

523Az újromantikus dráma és Dóczi Lajos
Dóczi Lajos (1845-1919) eredetileg jogásznak készült, majd a Neue Freie Presse munkatársa lett. A lap országgyűlési tudósítójaként rajongó cikkeket küldött Deák Ferencről; először ezzel hívta fel magára a figyelmet. 1868-tól miniszterelnökségi fogalmazó volt, aztán gróf Andrássy Gyula belső munkatársa, majd külügyminisztériumi osztályfőnök, udvari tanácsos; 1900-ban bárói címmel tüntették ki. Írói pályafutásának delelője a hetvenes évekre esik; hajlott korában már alig foglalkozott irodalommal.
Első és egyetlen nagy sikerét Csók című játékával (1874) aratta. A darab tárgya (ez is fontos jellemzője az újromantikának) másodélményből táplálkozik: Shakespeare Felsült szerelmesek című regényes játékából. Rákosi Jenő írja: "eszébe jutott, hogy nem volna rossz ennek a vígjátéknak a témáját tovább szőni… ötlete volt egy kis fejedelem, aki parancsban adja ki a szerelem dolgában való erkölcsös életet s ebből folyik a bonyodalom" (Emlékezések, [1926]). Dóczi a maga történetét Navarrába helyezi; természetesen a mesének, a környezetnek, az atmoszférának Spanyolországhoz semmi köze nincs. Meseország ez, de nem a népmeséké. Országa a stilizált művilág tartozéka. A cselekmény szétágazó az expozícióból eredő szálakat Dóczi olykor elfelejti tovább szőni: a cselekmény mozaikszerű lírai betétekből áll. Csakhogy épp ez biztosította a Csók sikerét, ez a sok lírai tiráda; pl. a bájosan-eszes Marittának híres "csók-tirádája", amelyet az egykorú színésznők annyira szerettek szavalni.
Az Aesopusban azt a parancsot adta ki a király, hogy a nőtleneknek meg kell házasodniuk; a Csókban ennek ellenkezője hangzik el: tilos a csók. A tilos csók azonban már az expozícióban elcsattan, s mint Rákosi Jenőnél, A szerelem iskolájában, itt is száműzetés várna a szerelmesekre, ha végül is maga a király, Sever, illetve a királyné, Blanda be nem látná: szerelem nélkül nincs igazi boldogság. A Csókban is megfigyelhetjük az újromantikus menekülést a valóság elől; ebben itt is a már-már beteges érzelem-kultusz hatását látjuk. A romantika, amidőn egykor a világérzésbe vetítette az érzelmeket, csak látszólag fordult el a valóságtól: annak mélyebb rétegeibe akart leásni, hogy az embert új oldaláról mutassa be. Az újromantika viszont egy már végképp megmerevült formavilágot tett a magáévá, epigon módon; tematikus lehetőségei és kifejezési eszközei a magyar drámairodalom későbbi fejlődésére már nem lehettek serkentő hatással.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi