Ambrust 1917-ben – színház-kritikusi tekintélye alapján – a Nemzeti Színház igazgatójává nevezik ki. Ezzel lényegében véve le is zárul írói alkotó korszaka. Az alatt az öt év alatt, amit a Nemzeti Színháznál tölt, nincs ideje irodalmi alkotómunkával foglalkoznia. Nagyszabású programot dolgoz ki a színház számára, amelynek lényege az irodalom és a színház egymásra építése, egymáshoz közelebb hozása. Jeles program ez az elüzletiesedő színházi viszonyok közepette. A zaklatott idők azonban nem kedveznek e program végrehajtásának. 1922-ben a kurzus irodalompolitikája –- személyesen az egykori pályatárs, Pekár Gyula – méltatlan módon mozdítja el Ambrust a színház éléről, elsősorban a forradalmak alatt tanúsított lojális magatartása miatt. Az elkövetkező néhány év már az öregkoré: megpróbálja ugyan még a Berzsenyi-ciklust folytatni, de visszhangtalanul, az idő túlhaladt már ezen a vállalkozáson. A Pesti Naplóba írt okos, színvonalas irodalmi cikkei s egy-egy klasszikus előszóra szóló megbízás teljesítése jelent még eseményt életében. De egyre többet betegeskedik. 1932-ben meghal, abban az Üllői-úti házban, ahol már négy évtizede él.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.