95. RIEDL FRIGYES (1856–1921) (NÉMETH G. BÉLA)
95. RIEDL FRIGYES (1856–1921)
(NÉMETH G. BÉLA)
(NÉMETH G. BÉLA)
Riedl neve szakaszt jelöl irodalmi közműveltségünk történetében. Középiskolai tankönyvei nemzedékeket oktattak az irodalom alapismereteire s elemi értékelésre, egyetemi előadásai pedig két fontos évtized tanárságát készítették föl. A nyolcvanas években a Budapesti Szemléhez csatlakozott fiatal esszéista s tudós-generációban Péterfy mellett ő a legjelentékenyebb személyiség. Rokonvonásaik ellenére, Riedl a magyar értelmiségi kispolgárságnak egy másik jellegzetes típusát és útját testesítette meg. Egészen pontosan kötni, lokalizálni a kispolgárság egy vagy más rétegéhez, természetesen, alig lehet. Ismételten hangsúlyozzuk: torzítóan sematizáló a művészetben, az irodalomtörténetírásban az ilyen "pontos" lokalizálás; s még inkább az e kialakulatlan 983arculatú korban, melyben a műveltségi hatások meghatározó ereje, éppen mert a kialakulatlan társadalmi rétegek, polgári rétegek meghatározó energia-kisugárzása kicsi s nem homogén, rendkívül fontos. Szociológiailag pontosan körülhatárolt réteghez való kötés helyett tehát inkább a korszak adott s lehető társadalmi-művelődési polgártípusai között kell elhelyeznünk. Mert ez adott s lehető típusok között viszont valóban fontos változatot testesített meg ő: a nemesi, nacionalista közszellemhez közel álló polgárét, aki belülről kísérelte meg lazítani, bomlasztani, átformálni e közszellemet. Élete nem torkollott nyílt tragédiába, mint Péterfyé, de tehetségének kudarca sokkal mélyebb és teljesebb az övénél. Kitűnő képességei, készültsége s nagy ambíciói ellenére mindössze néhány befejezett mű maradt utána, ám maradandó volta ezeknek is kétes. Halála után igen különböző irányzatok vélték magukénak, szinte valamennyien joggal – s jogtalanul. Helyzetének, magatartásának, szemléletének, meg a szellemi élet ellentétes irányzatainak érzékeny s nyugtalan vonzás-taszításában pergett le tudósi pályája, anélkül, hogy valamelyik is magához köthette, autonóm szemlélethez és műhöz segítette volna. Tanárnak, közvetítőnek jelentősebb, mint tudósnak; tanítványai azt hallották és szűrték ki előadásaiból, ami újhodásra szomjas koruknak leginkább megfelelt, s így alakjához a köztudatban máig az újító, a korszerűsítő, a modernség hangulata és hírneve társul.
Élete
Realizmus-eszménye
Irodalomtörténeti módszere
Politikai szemlélete
Arany János-monográfiája
Szintézis-kísérletei
Egyetemi tevékenysége
Kiadások
Irodalom
