Petőfi túlhaladása a népiességen

Full text search

Petőfi túlhaladása a népiességen
Petőfi, aki maga is a plebejus-demokratikus népiesség költészet-eszményét valósítja meg első korszakában, 1846 után még ezen a plebejusi, demokratikus szemléleten is túlhalad, s olyan világnézetet hirdet, melynek párját a népiesség 55plebejusi képviselőinél sem találjuk meg. Petőfi a világszabadság eszméjével halad túl a plebejus demokratizmuson, s ennek az önmagában némiképp elvont eszmének segítségével válik a forradalom költőjévé. Társai közül többen is követik Petőfi forradalmi útját, – például: Arany – de szemléletével, világforradalmi hitvallásával egyikük sem tud hiánytalanul azonosulni. Petőfi, 1846-tal kezdődő korszakában, messze megelőzi a maga korát, s messze túljut még azon a demokratikus, de lényegében még nem forradalmi igényű eszmeiségen is, melyeket a plebejusi népiesség (pl. Erdélyi) vallott. Petőfinek ehhez a túljutáshoz szüksége volt a népiességre, – hisz költészetének későbbi korszakában is sok mindent megőrzött a népiesség gyakorlatából – de 1846 után sokkal többet képviselt már Petőfi világnézete és költészete, mint amennyit a népies-nemzeti, plebejus-demokratikus irány valaha is óhajtott. Éppen ezért Petőfi egyetemes és forradalmi költészete egyaránt kapcsolódik a forradalmiságot előkészítő, népies-nemzeti (János vitéz – 1844 – előtti) életszakaszhoz, annak vívmányaihoz és hagneméhez, és a világirodalomnak olyan irányzataihoz, melyeknek formái, vívmányai alkalmasak voltak az ő forradalmi mondanivalójának kifejezésére.
Petőfi és Arany népiesség-elméletének, költői hitvallásának alapvető különbözései – illetve: helyenkénti érintkezései, világnézetük különbözéséből – illetve, helyenkénti érintkezéséből érthetők meg. Petőfi 1847. február 4-i Aranyhoz írt levele a forradalmi népszemlélet legvilágosabb programját közli. Kertelés nélkül mondja itt ki Petőfi a forradalmi népszemlélet olyan tételeit is, melyeket addig még a nyilvánosság számára nem fogalmazott meg. Az Egy gondolat bánt engemet… megírása (1846 decembere) óta alig egy hónap telt még el, midőn a világszabadság eszméje máris a forradalmi nép fogalmával bővült ki gondolkodásában ("Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék"; "Égbe a népet, pokolba az aristocratiát" stb.). Néhány héttel később arra inti Aranyt, hogy eposza hőséül még Mátyás királyt se válassza (1847. február 23.); ugyanez évnek nyarán már az Életképek tervéről ír, mely a "népköltészet képviselőit" egyesítené; Petőfi szemében e "népköltészethez" tartoznak a "valódi szabadelvűek", vagyis az a Fiatal Magyarország, mely "nem akarja a haza kopott bocskorát örökké foltozni" stb. Az a Petőfi, aki ily módon fogalmazza meg a "népköltészet" jelentését, nyilvánvalólag nem Erdélyi elméletét követi már, s az ő számára nem az számít többé, hogy a "népköltő" átvesz-e valamit a népköltészeti formákból, s követi-e annak a költészetnek esztétikai szabályait! Petőfi ilyen "népköltészet"-fogalma nem is vonható már a népiesség fogalma alá; Petőfi "népköltészet"-értelmezése messze túlhaladt a népies-nemzeti elméleten, a népiesség elméletén és gyakorlatán. Petőfi a maga felfogásához szeretné közelíteni Aranyt, ezért osztja meg vele elképzeléseit, gondolatait.
Aranynál azonban a Petőfiéhez hasonló túlhaladás a népies-nemzeti elméleten, vagyis a népköltészeten alapuló nemzeti költészetnek igényén (Erdélyi elméletén) sohasem jön létre.
Hogy mennyire nem, azt az 1847. február 4-i Petőfi-levélre tett megjegyzései is bizonyítják. Még októberben is (11-én, a Szász Károlyhoz írott levélben) 56visszatér Petőfi "legelső levelének" arra a gondolatára, mely a költészetben s a politikában egyaránt "uralkodó" népre vonatkozik. Arany "áment mond" erre az áhításra: "de mégsem úgy értettem azt, hogy minden költő tisztán népköltő legyen, mert ilyesmi teljesülni sohasem fogna."

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi