AZ ÉLETFORMAVÁLTÁS MŰFAJI KÖVETKEZMÉNYEI: AZ IRODALMI SZOCIOGRÁFIA MEGÚJULÁSA

Full text search

1161AZ ÉLETFORMAVÁLTÁS MŰFAJI KÖVETKEZMÉNYEI: AZ IRODALMI SZOCIOGRÁFIA MEGÚJULÁSA
(BATA IMRE)
A szociográfia mint irodalmi műfaj, a harmincas években élte első virágkorát. Fejlődése akkor is kétpólusú volt, voltak jeles művelői, akik a parasztság hétköznapi létének tényeit csoportosították, tárták fel adatszerű pontossággal. Ezek a tényleírások döbbentették rá az értelmiséget, hogy a nemzet gyökerének hitt parasztság milyen iszonyú körülmények között él, s hogy Magyarország valóban "hárommillió koldus telke". Felháborodott újságcikkek, bírósági eljárások, pénzbüntetések és elzárások jelzik ezt az első korszakot, amelyben kifejezetten szépirodalmi igénnyel írt szociográfikus művek bizonyították a műfaj kimeríthetetlen tartalékait. Illyés Gyula korszakalkotó Puszták népe című írása mutatta legteljesebben az ábrázolás kitágításának lehetőségeit, s jelölte ki az általánosítás egyik lehetséges módját, de más élményköröket mozgósítva, más indítások nyomán Márai Sándor ugyancsak "felfedező" könyvet jelentetett meg az Egy polgár vallomásaival. A tényfeltáró szociográfia irodalmi értékelése megosztotta a 30-as évek kritikáját, nem kevesen vitatták, van-e létjogosultsága a műfajnak a szorosan értelmezett szépirodalomban. Azt azonban nem lehetett vita tárgyává tenni, hogy mindkét indíttatású szociográfia a hazai politikai élet legsúlyosabb, megoldatlan problémáját, a földkérdést feszegette, annak megoldását kereste a maga eszközeivel.
A felszabadulás után a Válasz hirdetett szociográfiai pályázatot a földosztás megörökítésére. Ez nem volt sikeres. Tény azonban, hogy a megújult könyvkiadás jóvoltából először szociografikus igénnyel írt munkák is megjelentek, Nagy Lajos Pincenaplója, Kovács Imre könyve, az Elsüllyedt ország, Örkény István beszámolója, a Lágerek népe, vagy Bibó István esszéi a Válaszban. 1947-ben Erdei Ferenc a Futóhomok új kiadásának előszavában már arra figyelmeztetett, hogy a szociográfiának csak akkor van létjogosultsága az új körülmények között, ha írói "a megismerés minél megbízhatóbb tudományos módszereivel" elemzik a társadalom problémáit. 1948-ban a túlságosan is tágan értelmezett realizmus nevében szorították vissza a szociográfiát, amely mintegy hat évi időtartamra jobblétre szenderült, s fogalma csak 1954-ben merült fel újra, amikor Déry Tibor "az ország pontos szociografikus feltérképezésére" buzdította az írókat. Felhívását korántsem kísérte egyhangú lelkesedés. Vértes György vitába szállt Déry elképzeléseivel, mert – mint mondta – "a szociográfia, mihelyt nem a szociológia segédtudománya, hanem önálló kifejezési forma – demonstráció, leleplezés". A riportok, beszámolók azonban mind fontosabb szerephez jutottak, s jónéhány később elismert prózaíró is ebben a műfajban tette első, sikeres és vitatott kísérleteit.
A műfaj az ötvenes-hatvanas évek fordulóján kelt új életre, amikor a mezőgazdaság szocialista átalakításának nagy emberi megrázkódtatásai ismét a parasztság életére és gondolkodására irányították az írók figyelmét. A kérdés drámai mélységeit ismerő és átélő írók indultak "riportokat" írni – Sánta Ferenc 1162nagysikerű műve, a Húsz óra eredetileg Húsz órás riport címmel jelent meg a Kortársban –, s ezek a beszámolók nem egyszer hatalmas szenvedélyeket keltettek. Így lett támadások célpontja Csák Gyula Mélytengeri áramlása, mely a tények mögé hatolva azt igyekezett felderíteni, mi rejlik a lelkek mélyében, hogyan reagált a paraszti tudat az eseményekre. Csák Gyulát azzal is megvádolták, hogy "megrágalmazta" a parasztságot, mivel "kétlelkűnek" ábrázolta őket. Csoóri Sándor a Tudósítás a toronyból előszavában, 1964-ben így fogalmazta meg író és anyaga viszonyát: "Ezt a könyvet, bármilyen furcsán hangzik is, kétségbeesésemben írtam… Talán jó, hogy megírtam, de többé nem vállalkoznék hasonló feladatokra. Miért? Azért nem, mert ha a könyvemben lappangó három-négy drámát bontom ki, akkor írom meg az igazat, történelmi, drámai értelemben egyaránt." A megújuló szociográfia írói a "repedést" ábrázolták, mely a történelmi folyamat és az egyes ember között nyílt, s tágult mind szélesebbre. A lapok szerkesztői nem szívesen vállalkoztak a tényeket ilyen fénytörésben megjelenítő írások közlésére, nem véletlen, hogy Galgóczi Erzsébet, aki maga is megszenvedte ezt az ellenállást, így fakadt ki egyik írásában: "Közösségi elvű társadalomban a valóságot tartósan sem jobbá, sem rosszabbá hazudni nem lehet. Jobbá tenni viszont csakis a társadalmi önismeret alapján lehetséges." Az igazabb, hitelesebb önismeret kialakításában játszott mind nagyobb szerepet a megújuló szociográfia, melynek fejlődését az is nagyban elősegítette, hogy az életformaváltás új és új foglalkozási ágakat szült, miközben hagyományosak szűntek meg, szorultak vissza, s az író vonzó, fontos feladatának érezhette, hogy a társadalom képének, mozgásformájának megváltozását a maga eszközeivel is kifejezze.
A hatvanas évek végén a polgárjogot nyert szociográfia intézményes kereteket is kapott az új Magyarország felfedezése sorozatban, amelyről joggal mondhatta el Domokos Mátyás, hogy össztársadalmi visszhangot keltett. A szociográfiában ugyanis a jelenre ismerhetett az olvasó, maga a műfaj a mindenkori egyidejűséget képviseli, szemben például a regénnyel, mely inkább visszatekintő pozícióból ábrázolja az eseményeket. A sorozat nyitó darabjában, az Égő olajban egy jelentékeny foglalkozási ág, az olajbányászat életformaváltoztató, tudat-átalakító hatását ábrázolta Mocsár Gábor, azt is felvillantva, hogy az úgynevezett paraszti életforma fokról fokra olvad bele majd ezekbe a modern ipari tevékenységekbe, anélkül azonban, hogy a paraszti tudat is rögtön követné e sok esetben kényszerű változást.
A hetvenes évek kezdetétől világszerte megfigyelhető tendencia az irodalomban, hogy az olvasóközönség fokozottan érdeklődik a tények iránt. Ahol az írók a gyakran ismeretlen valóságelemeket összekapcsolták a regényműfaj egyik leglényegesebb jellemzőjével, a mítosszal, ott hirtelen fejlődésnek indult az epika. A magyar irodalom jellemző műfaja lett ezekben az esztendőkben a tényfeltáró, mindenfajta fikciótól idegenkedő szociográfia. A gazdaság szerkezetének átalakulása, a mindinkább érzékelhető belső feszültségek a felfedezés különféle lehetőségeit kínálták, s a műfaj legjobb művelőinek igen gyakran kellett kemény ellenállással megküzdeniük, hiszen a valóság elfogulatlan feltárása közben gyakran ütköztek réteg- és csoportérdekek hálójába. A 60-as 70-es évek Magyarországának 1163legégetőbb nyitott kérdéseiről a szociográfia tájékoztatott, de nemcsak a paraszti életforma átalakulását ábrázolták művelői, hanem a legkülönfélébb foglalkozási ágak, rétegek problémáit is, sőt, egyre inkább az érdeklődés előterébe kerültek össztársadalmi jelenségek, az urbanizáció, a demográfia, az egészségügy megoldatlan kérdéskörei. Amikor a régi Magyarország felfedezése sorozat megindult, életre hívója, Sárközi György úgy képzelte, hogy Magyarország tájegységeit térképezhetik fel a vállalkozók. Az új sorozatban is akadtak olyan művek, melyek egy megye vagy járás átalakulását a mélységekig hatolva követték nyomon (Erdei Ferenc, Zám Tibor, Kunszabó Ferenc munkái).
A megújuló szociográfia két kérdéssel is szemközt találta magát. Egyrészt az események felgyorsulásával, aminek az volt a következménye, hogy sebesebben változott az ábrázolt tájegység vagy foglalkozási ág, mint ahogy megjelent a könyv, amely időszerűségét vesztette a hosszú átfutási idő alatt; másrészt a műfaj hamarosan nemcsak az irodalomnak, hanem a politikának is ügye lett. Írók, irodalomtörténészek, kritikusok és politikusok szenvedélyes vitái közepette rendezték meg például 1970-ben és 1974-ben Kecskeméten a szociográfiai konferenciákat. Bár a politikusok arra buzdították az írókat, hogy tabukat döntve törekedjenek a valóság hiteles ábrázolására, a fejlődést gátló tényezők feltárására, a rész- és csoportérdekek igen gyakran gátolták e folyamat megvalósítását, a műfaj komoly, elismert művelői kényszerültek arra, hogy visszavonuljanak, s más műfajokban fejezzék ki mondandójukat. Hiába a folyóiratok, a Forrás, a Mozgó Világ és a Valóság támogatása, a szociográfiának a szó valóságos értelmében véve áldozatai is voltak, kivált, amikor a jelenség ábrázolása, úgymond, állami érdekeket is veszélyeztetett (Zám Tibor riportjai a borhamisításról).
A felgyülemlett tényanyag, a hatalmas mennyiségű ismeret az írók egy részét arra ösztönözte, hogy elszakadva a szociográfiától, immár az általánosítás magasabb szintjén, a fikció lehetőségeit mozgósítva adjanak képet korunk valóságáról. Ez a folyamat figyelhető meg például Galgóczi Erzsébetnél, aki így fogalmazza meg e váltás szükségszerűségét egyik előadásában: "A fikcióban megjelenő világ a mindennapi jelenségvilághoz képest már lényeg." A szociográfiának mindenesetre alapvető szerepe volt s van abban, hogy az író és az olvasó is a "lényeg" közelségébe juthasson.
Valósághoz kötöttség és általánosítás, tény és fikció – ezek az alternatívák egyre határozottabban merültek föl a szociografikus műfaj művelői előtt. A valóság változásával párhuzamosan az írók egy része válaszút elé került, hiszen a hagyományok átalakulása, eltűnése, az emberi kapcsolatok minőségének átformálódása szükségszerűen járt ábrázolásbeli következményekkel. Akár jelképesnek is értelmezhetjük Mocsár Gábor Fekete csónak című írását. A paraszt pátriárka temetésére még egyszer és utoljára összejön a család, tagjai mintha sárguló csoportképről tekintenének ránk, abban a biztos tudatban, hogy így együtt utoljára láthatjuk őket.
A választás kényszere abban is kifejeződik, hogy jónéhány írónk, aki szociográfiával kezdte pályáját, tudatosan távolodott el a műfajtól. Vannak példák váratlan megrekedésekre és nem várt kiugrásokra, ám szinte mindenkire, akit megérintett a 1164szociografikus ábrázolásmód, egyaránt jellemző maradt – bármily műfajt műveljen is – az erős szubjektivitás, a nem palástolt önéletrajziság, a társadalmi indulat, a jobbító szándék s a történeti érdeklődés. Ez utóbbinak köszönhető, hogy a műfaj legjobb, igazán maradandó darabjai a paraszti életforma olyan elemeit is megőrizték az utókor számára, melyek jóvátehetetlenül elmerülnek a múló időben. Ebben a vonatkozásban a magyar szociográfia híven követi az európait, mely ugyancsak felismerte, hogy a hagyományos értelemben vett parasztság eltűnőben van, s vele együtt múlik el a paraszti életforma romantikája. Ám még hosszú ideig megmarad az a nosztalgia, melyet számunkra a "nép" fogalma jelképez megtartó gyökereivel, évszázados hagyományaival. Ez a két, gyakran egymással is feleselő érzéskör hatja át az új magyar szociográfia egy részét, s ez teszi a műfaj szerencsés alkotásait történelmi dokumentumokká.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi