Nemes László (1920) (Munkaközösség)
Nemes László (1920)
(Munkaközösség)
(Munkaközösség)
Nemes Lászlót a nagyvárosi értelmiség tipikus gondjai, kérdései foglalkoztatják. 1945 és 1975 között tíz regénye jelent meg. Pályájának kezdeti szakaszában háborús emlékeit és a fasizmus elleni harc küzdelmeit örökítette meg regényeiben (Két világ, 1950; Tiszta szív, 1953; A fölösleges ember, 1955; Eltűnt Európa, 1958). Később érdeklődése a szocialista átalakulás és az új rendszer értelmiségének konfliktusai felé fordult. Ilyen témát dolgoz fel a Gyávaság (1962) című regényében, melyben főhőse, Mátrai Gábor író magánéleti és egzisztenciális válságának okait boncolgatja, bemutatva az értelmiség erkölcsi-világnézeti megtorpanását. Szeretni nem elég (1965) című kisregényében a háború kívülről láthatatlan, pusztító utóhatását mutatja be: egy zsidó család megtalálja – és ezzel el is veszíti – tizenhat évig keresett, 1944-ben eltűnt leányát. Feltárja azt a rejtett ellentétet, amely egy régi és egy új életforma között feszül, ám a vékony kéreg alatt rejtett marad, s csak egy drámai helyzet hívhatja elő. Kifejezi benne azt az általános érvényű problémát, hogy a háborús nemzedék lelki rokkantsága miatt természetellenesen mély a fiatalok és idősebbek közötti szakadék, mely csak az átalakulás éveiben válik igazán érzékelhetővé.
Távolabbról bár, de a háború a valóságos hőse a Dallam a falon túl (1967) című regényének is, habár a felszínen a kialakuló értelmiség küzdelmei zajlanak. A regény példaadó őszinteségével és időjátékos felidéző technikájával ragadja meg az 877olvasót. Három jóbarát történetét követhetjük végig, közülük az egyiket csak emlékekből ismerhetjük meg. Fiatalon vesznek részt az ellenállási mozgalomban, a felszabadulást azonban csak ketten érhetik meg. A háború után a megmaradtaknak számot kell vetniük a múltban tanúsított magatartásukkal, s egymás és önmaguk előtt is felelniük kell elkövetett vétkeikért. Itt is, mint előző két művében, erkölcsi választási lehetőséget kapnak a szereplők, s egyénileg más-más utat választanak. Így derül ki, melyikük maradhatott meg emberségében: aki a látszatot, a pózt választotta, vagy aki a legkevésbé volt "hősies", s mindent rögtön feladott, még tulajdon életét is, amikor a szerelemben, a barátságban és a világban becstelenséggel találkozott. Az Egyetlen édes életünk (1969) két elbeszélése közül a Bilincsek egy munkásfiú életéről és haláláról szól, a címadó írás pedig a halál és az élet értelméről (Egyetlen édes életünk).
Az 1975-ig keletkezett művei közül A jószándék kövei (1972) című regény főhőse, Marton János zeneiskolai igazgató, sikeres életének csúcsán elmélkedik addigi életútjáról, fiához és feleségéhez fűződő kapcsolatáról. A belső monológ formában írt mű alapgondolata mégsem a nemzedéki ellentétekre irányul, hanem a mélyebb okokat és összefüggéseket keresi, s a magyarázatot a főhős magatartásának erkölcsi elégtelenségében találja meg. Marton Jánost önző, hatalomvágyó felesége juttatta magas pozícióba. Lelkiismeretét azonban sohasem törleszthető adósságok terhelik: karrierjének kiépítése során barátait és tehetségét egyaránt cserben hagyta. A könnyed kézzel bonyolított, szerteágazó történet nemcsak szórakoztató, hanem az író mély emberismeretéről, alakformálási, típusalkotó képességéről is tanúskodik.
Nemes László írói pályafutása során komoly műfordítói tevékenységet is kifejtett: Defoe, Vonnegut, Aldridge és mások műveit ültette át magyarra. Feleségével, Fehér Klára írónővel élvezetes, ironikus és lebilincselő útinaplókkal gazdagították a műfajban szegény irodalmunkat. (Gésák, pagodák, titkok, 1965; Irokézek és felhőkarcolók, 1968; Mecsetek, basák, efendik, 1970; Hozzál nekem kengurut, 1971.)
