Szentiványi Kálmán (1921) (Munkaközösség)
Szentiványi Kálmán (1921)
(Munkaközösség)
(Munkaközösség)
Szentiványi Kálmán kétkezi munkásként jelentkezett először az irodalomban. Át a tengeren (1944) című, az ügyészség által elkobzott regényével a népies irodalom hagyományaihoz kapcsolódott. A felszabadulás után földosztóbiztosként tevékenykedett, később pedig lapszerkesztőként folytatta irodalmi pályafutását. Írói vizsgálódásának tárgya a kispolgári rétegek és a vidéki munkások élete volt. Korai regényei fontos közéleti és emberi gondokat vetnek fel, de magukon viselik az ötvenes évek sematikus irányzatának hatását, s részleteiben sem mutatnak többet előre megadott tételek illusztrációinál. Cselekménysoruk és jellemrendszerük szürke egyformasága elszegényíti a közvetíteni kívánt, amúgy is sablonokra épülő eszmeiséget, ezért művészi-esztétikai élmény tekintetében elmaradnak az 1945 utáni írónemzedék legjobb írásaitól. Ezt az eszmeiséget követi 1957-ben megjelent, trilógiává fejlődött regénye is, A völgy emberei (s további részei: A sárga kezű lányok [1958] és A föld alatti folyam [1961]), melyet SZOT-díjjal jutalmaztak. A trilógia a Veszprém környéki iparvidék munkás- és parasztéletének krónikája, mely a Szabó család sorsán keresztül mutatja be a történelmi események hatására bekövetkezett társadalmi és világnézeti átalakulást. Az írói megvalósulás azonban megreked a próbálkozásnál, hiszen a belső élmény hiánya hiteltelenséget eredményez. Sem gondolatilag, sem pedig írói módszereit tekintve nem tudott továbblépni az 1963-ban keletkezett A szerencse fiai című regényében. A mű tartalma, cselekménye nehezen összefogható, főhőse nincs. Belső egységű kompozíció helyett hosszúra nyúlt riportsorozatokat olvashatunk, melyekben a sémákra épülő jellemrajzok egyéniség nélküli üressége, a stílus semmitmondó álromantikája tanúskodik az iskolás szintű karakterizálásról, az élmény- és ihlethiányról.
A hatvanas évek végén az író új téma felé fordul. A Szerelem Tripoliszban (1969) című novelláskötetében a fiatalok, kispolgárok és értelmiségiek gondolatvilágát, életmódját vizsgálja. A történetek szereplőinek portréi azonban elnagyoltak, ábrázolásuk túl általános, egy-egy alak jellemzésének kibontása pedig hamar áldozatul esik a cselekmény erőltetett fordulatosságának. Szentiványi Kálmán legsikerültebb alkotása – jellegzetesen mai témafelvetése miatt – A láthatatlan árok (1970) című regénye. Egy vidéki gyár munkástelepét és a vezetők családi villanegyedét a hajdani vízmosás ma már betemetett, de láthatatlanul is érzékelhető árka választja el egymástól. A jelképes jelentéssel telítődött árok a munkások és vezetőik kapcsolatának bonyolultságára utal. A regény a munkásból lett értelmiség gondolkodásmódjának, életformájának fonákságát mutatja be, az összefüggések történeti gyökereinek feltárásával. A korábbi művekhez képest szerkesztése és stílusa itt alkalmazkodik legjobban az író közéleti mondanivalójához.
